Az apró örömök élvezete című témát két órában dolgoztuk fel. Az óra elején relaxációs gyakorlatot végeztünk: „Arcizomlazítás játékosan.” Ezután meghallgattuk a hónap dalát többször is, a gyerekek közben kiszínezték a hónap színezőjét. Voltak, akik énekeltek, táncoltak is közben. Majd megbeszéltük a témához kapcsolódó elméleti hátteret. Közösen összegyűjtöttük a táblánál, hogy melyik érzékszervünkkel milyen apró öröm élvezetét, észrevételét tapasztaljuk meg. Az első órát örömmeditációval zártuk. A második óra elején újból meghallgattuk a hónap dalát, elmondtam nekik a „Szofi nagy képeskönyvéből”, a „Feri bűvészes mesét”. Szofi a főszereplő kislány Feri bűvész varázspálcájával mindenfélét varázsol, ami igazán örömet szerez neki (csilláron lógás, medencében lubickolás, sárdagasztás). Megbeszéltük a tanulságokat, átbeszéltük, hogy a főszereplő kislány, milyen apró dolgoknak is tudott örülni. Ezután megfogalmazták, hogy mik azok, amik nekik örömet okoznak. A gondolataikat leírták egy csillagot formázó papírra, majd elkészítettük közösen a tablót. Mindenki csillagát felragasztottuk a tablóra: „Ha te lennél Feri bűvész, milyen örömforrást varázsolnál magadnak?”. Az óra végén lezárásként elmondták, hogy milyen gondolatokkal lettek gazdagabbak. A második tanóra is meditációval zárult.
Apró örömök élvezete
Zsadányi Tündérkert Óvoda
5537 Zsadány, Béke utca 56.
Csoport: Méhecske (kiscsoport)
Pedagógusok: Marcsóné Nagy Anikó, Balázsné Barta Anikó
Időszak: 2023-03-20-2023-03-24
Hetiterv címe: TAVASZ „Apró örömök élvezete” (A boldogságóra program 7. hónapjának témája) Rügymozdító március. Március 22. Víz világnapja
Módszer: Bemutatás, Ellenőrzés, Értékelés, Magyarázat, Szemléltetés, Beszélgetés, Dicséret
Foglalkoztatási forma: Csoportos, Egyéni, Mikro-csoportos, Differenciálás, Játékos tevékenykedtetés
Bevezetés:
Az előző héten a tavaszi időjárással ismerkedtünk. Ha az időjárás engedi elsétálunk a közeli tó partjára, hogy megfigyelhessük a természetet. A tavaszi virágokat is megnézzük a kiskertekben.
Szabad játék:
Asztali fejlesztő játékok, legó, városépítő játék, babakonyhai játék.
Eszközök: Ragasztó, színes papír, tempera, kartonpapír.
A tevékenységek során a tavasz szépségeivel foglalkoztunk. Beszélgettünk az apró örömökről. Kirándultunk a természetbe. A közeli tóhoz kisétáltunk és a sétánk során megfigyeltük a tavaszi virágokat. Gyönyörű színekben pompáztak! A virágoskertünkben meg is illatoztuk a jácintot, ibolyát. Örültünk annak, hogy a Nap sugarai melegítette az arcunkat. Hallgattuk a madarak csicsergését, a bogarak, rovarok zümmögését, zsongását. A tó partján láttunk vízimadarakat és megérkeztek az első gólyák a fészkükbe. Beszélgettünk ezekről az apró örömökről, amit a tavasz nyújt nekünk. A sétánkból visszaérve még az óvoda udvarán játszottunk egy kicsit a gumiudvarunkon, illetve a csúszdákat is kipróbáltuk végre, szaladgálhattunk. A Víz világnapján beszélgettünk a víz fontosságáról, miért kell elzárni a csapot, mire használjuk a vizet, stb. Rajzoltunk halacskákat, festettünk tavat, hiszen a halacskák víz nélkül nem tudnak létezni. énekeltünk, zenét hallgattunk. Bagdi Bella zenéit mindig örömmel hallgatjuk. A gyerekek többször kérik a korábban hallgatott zenéket is, mint például: a „pozitív gyerek vagyok”. A mindennapos mozgásunk részei a relaxációs gyakorlatok az aktuális témához illeszkedve.
Jól éreztük magunkat ezen a héten is. Reméljük, hogy továbbra is marad a jó idő, hogy minél többet lehessünk a szabadban, a friss levegőn, az udvari játékokkal játszhassunk, mozoghassunk!
Zsadány, 2023. március 24.
Balázsné Barta Anikó
óvodapedagógus
Balatonfüredi Fekete István Általános Iskola, 8230 Balatonfüred Iskola u. 2.
A gyerekekkel Boldog Dóra felhős napja feladatot választottuk.
Megbeszéltük azt, hogy a gyerekek mikor éreznek szomorúságot, hogyan vigasztalják meg őket szüleik, barátaik. Milyen mondatokat fogadnának örömmel vigasztalás céljából.

A hónap témája az Apró örömök élvezet, melyet relaxációs gyakorlattal kezdtünk. Ezt követően meghallgattuk a hónap dalát, ami nagyon tetszett a gyereknek. Sokat beszélgettünk, hogy mikor élvezzük az apró örömöket. Milyen apró örömök érnek minket naponta, miktől vagyunk boldogok. Korukhoz képest nagyon aranyos mondatokat fogalmaztak meg, melyektől a mi arcunkra is mosoly került. Ilyen volt például, hogy a barátok egyforma ruhába érkeztek az óvodába, és meg is jegyezték, hogy ezen a napon ikrek leszünk. Egy kislány fülig érő mosollyal néz rám, én kíváncsian kérdeztem meg tőle mitől ilyen vidám, erre válaszként azt kaptam, hogy „annak örülök, hogy örülsz” és ettől még jobb kedvem kerekedett. Élményszerző séta közben is észrevették az ébredő természet szépségét, a nyíló virágokat, az ébredező rovarokat és minden apró pici csodát észre vettek aminek örülni lehet. Bezzeg Andrea meséje elvarázsolt a gyerekeket. A hónap feladatában örömmel vettek részt, amely közben vidám hangulat kerekedett. Az apró örömök jelét kiszíneztük és elhelyeztük a csoportban lévő táblánkra.
Nemrégiben környezet órán épp a bolygókról tanultunk, úgyhogy a gyerekeknek Lelkes Lóri hetirendje tetszett meg a legjobban a feladatok közül. Olyannyira, hogy a 10-es számot a hetirendre is átfordították, így lett tizirend, s nevezték el a 10 napot szabadon. Kiscsoportokban kezdtek a munkához, így több örömöt tudtak betenni egy-egy napirendbe. Olykor nehéznek tünt a mindennapjaiktól elszakadni, s elképzelni, hogy másként is működhet egy bolygó élet, mint a Földön, de nagyon tetszett nekik a 10-es szám beépítése Lelkes Lóri életébe.
A téma feldolgozása során a mindennapi életünkben rejlő örömforrásokat kerestük és neveztük meg.Mindenki elmondhatta,mi az,ami számára örömöt okoz.Felidéztük legkellemesebb emlékeket és azokat a pozitív érzéseket mikor átéltük azokat.Abban mindenki egyetértett,hogy ezek a pillanatok azok, ami miatt boldognak és elégedettnek érezzük magunkat.Ennek tudatában pozitívan,a világra nyitottan élhetjük meg az apró örömöket,ami jobbá és szebbé teszi életünket.Plakátunkon a hétköznapok pozitív pillanatait jelenítettük meg.