2023.március 29-én boldogságórákat tartottunk iskolánk 2.c osztályában. Az első tavaszi hónap témája – nem véletlenül – az apró örömök élvezete. Ráhangolódásként relaxációval indult az óra, amely az apró örömökre, a jelen pillanat élvezetére épült. Miután beleéltük magunkat az óra témájába, rengeteg történet, napi apró esemény került terítékre. A délelőttünk folyamatos teendőjét is megbeszéltük a gyerekekkel: a „ Lelkes Lóri babszemek” (kukorica, gyöngy, kávészem…) a bal zsebből minden minket ért picike örömnél átkerültek a jobb zsebbe, természetesen külön-külön….. a 3. óra végén átszámoltuk, megbeszéltük kinek hány szem vándorolt át a jobb zsebébe és hogy milyen apró mozzanat, érintés… stb tud mosolyt csalni az arcunkra.
A második órában páros munkában, vegyes technikával készítettek a tanulók „Apró örömök” témakörben rajzokat , akár több részletben, a papír felosztásával. Nagyon kedves, igazán megható, átgondolt munkák születtek.
A harmadik óra az „Öröm árnyalatai” játékkal telt, ahol a gyerekek szemben álltak egymással és érzéseket mutattak be, amit a szemben lévő párjuknak ki kellett találnia. Végül pedig beszámoltak azokról az örömökről, érzésekről, ami miatt átkerültek egyik zsebből a másikba a babszemek…
Az órák nagyon jó hangulatban, örömmel teltek. Kíváncsian várjuk az áprilisi hónap témáját!
Apró örömök élvezete
Az apró örömök élvezete
Megannyi apró, elsőre jelentéktelennek tűnő pillanat mögött fedezhetünk föl örömet, de ehhez meg kell tanulni a jelenben élni. A mi csoportunknak ez talán könnyebben megy, mert észleléssel, utánzással tanulnak fiataljaink. Az észlelés pedig legtöbbször a jelenhez vezet. A jelenben maradni azonban már erőfeszítést igényel. Nem egyszerű élvezni azt, ami már a miénk, hogy ne váljon megszokottá, természetessé.
Kipróbáltuk az öröm árnyalatait, megjelenítettük arcmimikával és megbeszéltük, hogy melyik érzést mikor szoktuk érezni. Különbség volt az örömteli arcok között, mint ahogy az örömet kiváltó okok között is. A legnehezebben az elégedettséget, a legkönnyebben az ámulatot tudtuk megjeleníteni az arcunkon.
Az apró örömök relaxációban visszaemlékeztünk egy olyan alkalomra, amikor igazán jól éreztük magunkat, egy olyan boldog pillanatra, amelyből többször is erőt meríthetünk, ha eszünkbe jut. Volt, akinek ez egy koncertélményhez kapcsolódó zene volt, másnak egy családi vacsora, volt, akinek az első repülős élménye ad erőt, vagy egy új ház vásárlása. A legmeglepőbb egy iskolai tanóra élménye volt, ahol a nagylány úgy érezte, hogy végre elfogadják és szeretik.
Boldog Dóra felhős napja igazi felfedezés volt számomra. A fiatalok a báb hatására szinte kisgyerekké változtak és boldogan válaszolgattak Dórának. Remek tanácsokkal látták el, hogy mi az, ami felvidíthatja az iskolában. Bátran válogattak a múlt eseményei és a jövő programjai között, és még a tanító néni is megtudhattta, ki miért szeret az iskolánkba járni. Népszerű a tankonyha, a kert, de a Boldogságórák is!
Március 20-án a Boldogság Világnapján össziskolai egész napos rendezvényt szerveztünk számos kreatív programmal, ahol tovább erősítettük társas kapcsolatainkat és lehetőséget adtunk iskolatársainknak is a vidámság megtapasztalására.
Beszélgetőkör: milyen apró dolgoknak tudunk örülni?
Relaxációs gyakorlat: Hervad a virágom, éled a virágom.
Mesére hívó mondóka.
Mese: A boldog halacska.
Vizuáis: Víz körforgása
Játék: Horgászat, édes- sós és sima víz kóstolása.
Zene, tánc: Imádok élni
Zárókör
Márciusban az apró örömöket helyeztük előtérbe. A hónapot az Apró örömök relaxációs gyakorlattal kezdtük, amit később többször megismételtünk. Több alkalommal kipróbáltuk az izmaink izolációját. Vizsgáltuk a 6 erényt és 24 erősségét, majd alliteráló nevek kitalálása után Örömteli Erősségparkot építettünk. Szemben állva egymással az öröm többféle árnyalatát jelenítettük meg magunkon, amit egymásnak visszatükröztünk. Közösen elkészítettük Lelkes Lóri Hetét. Ez egy apró örömökkel teli képzeletbeli hetirend, ami a valóságtól azért nem rugaszkodik el teljesen: mindnyájan a saját életünkből hozott példákkal, apró örömlehetőségekkel töltöttük meg a heti rutinunkat. Iskolánkban a Víz Hetét tartva, személyes találkozóval Smile-val, a mentőkutyussal, valamint egy erdei- és pályaorientációs vetélkedő kapcsán, illetve egy helyi gólyafészek örökbefogadásával is felelevenítettük életünk és lehetséges jövőképünk apró (és nem is olyan apró…) örömeit.
Az órát az apró örömök asszociációs játékkal kezdtük, majd relaxációval folytattuk az órát. A relaxáció alatt lecsendesült osztályt felrázta és jókedvre derítette az arcizmok megmozgatása és az örömökhöz kapcsolódó érzések kifejezése.
Az órát az apró örömök asszociációs játékkal kezdtük, majd relaxációval folytattuk az órát. A relaxáció alatt lecsendesült osztályt felrázta és jókedvre derítette az arcizmok megmozgatása és az örömökhöz kapcsolódó érzések kifejezése.
Március: Apró örömök
A projekt feldolgozása során sokféle kooperatív technikát alkalmaztam. Volt beszélgetőkör, párosmunka, csoportmunka, drámajáték és egyéni kézműves tevékenység.
A tavasz közeledte, a természet változása sok ötletet adott a körülöttünk lévő dolgok felfedezéséhez. A látvány, az illatok, tevékenységek, mint örömforrások észrevételéhez, átéléséhez millió lehetőség adódott a környezetünkben.
Készítettünk egy örömnaplót, amelybe minden gyerek rajzolhatott, írhatott, olyan élményeket, amelyek örömet okoztak az életükben.
Örömsétára is elmentünk a közeli erdőben található kilátóhoz. Szempontsort vittünk magunkkal az örömet okozó dolgok felismeréséhez.
Elkészült az „Örömerdő örömfája, örömpille száll reája”. A fára felkerültek a gyerekek örömpillangói.
Óriási sikere volt az „Apró örömök szigetének”. Fantáziadús, élményekkel teli alkotások születtek.
Mindenkinek tetszett a „Hétdombi csodatevő szivárvány” című mese dramatizálása.
Elkészítettük Lelkes Lóri napirendjét is, aki egy távoli galaxis lakója, ahol mindent a 10-es szám köré szerveznek az ott élők.
Plakátot készítettünk a Boldogság Világnapján.
Összességében egy nagyon tartalmas hónapot zártunk. A gyerekek mindvégig jól érezték magukat a foglalkozásokon. Egyre inkább felfedezték a közös élmények jelentőségét, és azt, hogy a közös játék igazi örömforrás és óriási jelentősége van az osztályközösségre.
A Bólyi Általános Iskola és Művészeti Iskola az apró örömök témát két osztállyal a 6c, 8c is feldolgozta közösen. A célunk boldogság kavicsok kihelyezése volt az iskola elé, a falu központjába. Az órákon énekelve zenei aláfestéssel festettük meg a kavicsokat, majd mindegyiket egy üzenettel láttuk el, az iskola profiljának megfelelően két nyelven.
Mivel a tartósság is a célunk volt, ezért fixáltuk is az időjárás viszontagságai ellen a kavicsokat. Majd egy kis táblácskát is készítettünk mellé, hogy tudják az arra járók mi is a teendő a kavicsokkal.
„Ha úgy érzed, hogy nincs tovább, mindig jön valahonnan egy fénysugár”, közmondással indítottuk leírásunkat.
A kavicsokat olyan sokan megnézték, hogy a község jegyzője jelezte, hogy helyezzük át a táblát, mivel balesetveszélyes, ahogy az emberek megállnak lefotózni, elvenni a kavicsot.
Mára mindegyik elfogyott, most várjuk, hogy gazdáik kívánságait teljesítsék, majd visszakerüljenek eredeti helyükre.