Boldogságóránkon első érdekes játék volt az Apró Örömök mozgásban c. játék. Az egyes izmok, izomcsoportok „külön mozgatása”, erősítése, és annak tökéletesítése volt a célunk. Felfedeztük, hogy a test minden apró rezdülését egymástól különállóan hogyan kontrolláljuk. Kipróbáltuk ezt az arcizmunkkal. Többszöri ismétléssel mozdítottuk meg az izmokat, törekedve arra, hogy csak egy izom/arcrészlet mozduljon pl: homlokráncolás, pislogás, a két szemöldök egyszerre mozgatása fel-le, majd felváltva. Az orrnyílás körüli izmok – az orrlyukak szűkítése-tágítása. Száj körüli izmok – csücsörítés-lazítás, majd a száj mosolyra húzása-ellazítása, majd az ajkak lazítása száj nyitása és összezárása, majd az ajkak behúzása. Állcsúcsizom – az áll gyenge felfelé fordítása-leengedése. Próbáltak minél viccesebb fintorokat mutatni az arcukkal. Megfigyelték , hogy melyik mozdulat, okoz kellemes érzést, és az érzéseinket, kedvünket is tudja befolyásolni. Ezt követte az alvásmeditáció , Polli, a pillangó meséje. Folytatásként az Apró Örömök Babok kipróbáltuk az óvodában a Vili szokását a babszemekkel. A nap kezdetén az összes bab az egyik zsákban került, a nap végén pedig megszámoltuk, hogy mennyi került át a másikba! Átgondoltuk és megbeszéltük, hogy hogyan alakult a mi babjaink története, ezzel zártuk a boldogságóránkat.
Apró örömök élvezete
Sokat beszélgettünk, mit jelent az apró öröm, mire gondolunk akkor, amikor erről beszélünk. Próbáltuk összeszedni, saját környezetünkben, életünkben az apró örömöket, amik behálózzák mindennapjainkat. elkészítettük az évszakonkénti rajzot és elkezdtük csapatokban megtervezni Lelkes Lóri hetirendjét.
A csoport tagjaival megbeszéltük az elméleti hátteret.
Mindenki egy-egy saját élményről számolt be. Játszottunk szerepjátékokat, és szituációs gyakorlatokat is.
A feladat elvégzése elején az alliterációs neveket megbeszéltük, nagyon jól szórakoztak rajta a gyerekek.
A mese megírása nehéznek bizonyult, mert sokan lebetegedtek a csoportban, de végül sikerült befejezni.
Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és AMI
A gyerekek a Családi apró öröm naptárat beragasztották a füzetükbe és otthon minden napra volt egy kis tevékenység, amit elvégezhettek, erről egy kis naplót írtak. A beszámolók alapján érdekes, vidám történeteket meséltek.
A Mesét még! feladatot is örömmel végezték el a tanulók, kreatív mesék születtek, amit fel is vettünk videóra, mégis a Lelkes Lóri hetének a megtervezése, rajzos elkészítése aratott sikert.
Relaxációkat örömmel végeztük el, élmény volt hallgatni azokat a tapasztalásokat, amit a gyerekek közben átéltek. A 3. osztállyal közösen egy flasmobban is részt vettünk. Egy motivációs dalt adtunk elő, hangszerkísérettel. A Sulivárón gitároztak is a gyerekek!
A Boldogság világnapja alkalmából szeretetölelést szerveztünk, ezzel apró örömöt hoztunk a mindennapokba. Az Imádok élni! című dal mindig mosolyt csalt az arcukra. A videót sajnos nem tudtam feltölrteni, valamiért nem engedte, de ezen a linken az egyik mese megtalálható! www.youtube.com/watch?v=2ko3XWr4efM

Ebben a hónapban aktuális témánk az Apró örömök élvezete volt. A téma feldolgozása szorosan kapcsolódott a Boldogság Világnapjához is. A tevékenységek alkalmával a gyermekek elmondhatták, lerajzolhatták azokat a dolgokat, emlékeket, melyek örömet hoztak kis szívükbe. Most sem maradt el a ráhangoló relaxációs gyakorlat sem : az égig érő fa vagyok mondókára kinyújtóztattuk hátunkat, gerincünket, karjainkat. A hetek során többször hallgattuk Bagdi Bella gyermekdalait, melyek segítik a pozitív orientáció alakulását. A Boldogság Világnapja alkalmából a barátságról, a szeretetről az egymás megsegítéséről láthattak egy meseelőadást ,majd öröm-tánc és éneklés következett.
Közös alkotásként pedig elkészült a Boldogság kosarunk is
.🥰❤️💙
Szilvási Általános Iskola Felsőszilvási Általános Iskolája
Mesét írtak és rajzoltak a gyerekek Sün Boriról , aki a családját kereste, miközben apró örömöket fedezett fel. Csukás István Sün Balázs című versesmeséje nagyon tetszett az osztálynak, ez adta az ihletet. Lapszínházat rajzoltak hozzá.
Sün Bori
Egy kora tavaszi napon , amikor Sün Bori téli álmából felébredt, egyedül volt a vackában. Családja helyett csak egy levelet talált, amelyet az erdei tündér hagyott ott neki.Azt írta benne, hogy induljon el az erdei ösvényen és keresse meg a családját, akik nála vannak vendégségben.Próbákat kell kiállnia majd, de nem kell megijednie, legyen bátor !
Elindult a kicsi süni, hamar megéhezett. Anyukája etette máskor, most azonban egyedül kellett élelmet keresnie. Sok szép lila ibolyát látott és érezte a finom illatot, gondolta, hogy megkóstolja.Nagyon belakott és boldogan folytatta útját. A pataknál annyira felduzzadt a víz, hogy nem tudott átkelni rajta. Szerencsére arra jött a róka család és segítettek rajta. Ügyes munkával hidat építettek.Bori örült, hogy ilyen barátai vannak, megköszönte a segítséget és indult tovább. A melengető napsugarakat felhők takarták el, megdördült az ég és esni kezdett az eső, Bori bátran bandukolt tovább. Amikor felpillantott az égre, gyönyörű szivárványt látott. Sokáig mosolyogva nézte, ilyen csodát még nem látott. Az eső hamarosan elállt, a szivárvány eltűnt. Bori közben megérkezett az erdei tündér barlangjához, ahol már várták.
A tündér megdicsérte, hogy nem ijedt meg az akadályoktól, hanem bátran kereste a megoldást és mindenben megtalálta az apró örömöket is :
– a természet csodálatos , mindig találsz táplálékot
– a barátok segítenek, számíthatsz rájuk
-emeld fel a fejed és figyelj, meglátod a csodát !
A családja büszke volt a kicsi Sün Borira és együtt mentek haza.
Március telis-tele volt kisebb, nagyobb jeles ünnepekkel, amelyek igazi örömforrásokat jelentettek a gyermekek számára. A hónap dalát napi szinten hallgattuk, a kiválasztott relaxációs gyakorlatok mindennapossá váltak. Az apró örömök, igaz gyermekörömként voltak jelen mindennapjainkban. Séták alkalmával megfigyeltük az ébredező természetet, a nyíló virágokat, örültünk a madarak hangjának az egyre melegebb napsütésnek. Esőt varázsoltunk, napot imádtunk, virágot növesztettünk dramatikus játékok segítségével. Boldog Dóra közbenjárásával ismerték meg Góliát történetét, Bartos Erika Bogyó és Babóca: Hónapok – Március meséjét. Az érzékszervek felismerésének gyakorlására is számos lehetőséget biztosítottunk. Megismertük, megtapasztaltuk a víz tulajdonságát, fontosságát, a rengeteg vizes kísérlet és játék számos örömöt okozott A húsvéti előkészületek apró örömeit is megélhettük a készülődéssel. Nagy örömöt szerzett egy kisgyermek a csoport többi gyermeke számára azzal, hogy egy délelőttre behozta saját házinyulát. Élő nyúllal kevesen találkoztak, ez kiemelt örömként volt jelen gyermekeink körében. Csatlakoztunk Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ által meghirdetett „Segíts, hogy segíthessünk” című kampányhoz, műanyag kupakokat gyűjtöttünk, az összegyűlt kupakokból képet készítettünk, majd leadtuk, hogy segítsük a hátrányos helyzetben lévő gyermekeket és családjaikat, örültünk, hogy segíthettünk. Megismerték az apró örömök jelét, melyet a hónap végén Boldogságvárunk hetedik lépcsőfokára ragasztottunk, ezenkívül otthonukba is elvitték a jelet.