Apró örömök élvezete
A mindennapok során próbálunk minél több, olyan helyzeteket teremteni a gyermekek számára, amely által átérzik az öröm boldogságfokozó erejét.
A foglalkozást a „Meglengetem a karom, pedig alig akarom”, és az „Az én hangom” relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd meghallgattuk Bagdi Bella: Imádok élni dalát. A dal hallgatása közben, játékos mozdulatokat végeztünk. Majd a gyermekekkel körben állva, kézen fogva énekeltünk. Ezután közös, a csoportról készült képeket nézegetve, felelevenítettük a közös élményeinket, amit torta evéssel „koronáztunk”. Beszélgettünk arról, hogy miért voltunk boldogok, miért mosolygunk a képeken, hogyan fejezzük ki, ha örülünk valaminek, az arcunkon miből derül ki, hogy örülünk. A csengettyűvel meséhez hívtam a gyermekeket, mondókáztunk, majd elmeséltem „Bezzeg Andrea: Újra együtt!” című meséjét. A mese után tükör előtt játszottunk érzékelő játékot. A tükör előtt megérintettük, megneveztük az érzékszerveinket, majd lerajzoltuk és beragasztottuk az érzékszerveink mellé, hogy mi okoz számunkra örömöt. Beszélgetés során kiderült számunkra, hogy több gyermek az óvodánkban érzi a legjobban magát: „Akkor vagyok a legboldogabb, amikor itt játszok!” Az apró örömök jelét kiszíneztük, majd felragasztottuk a boldogsághoz vezető lépcsőre. Végül meghallgattuk „Bagdi Bella: Szép nap, ölelj most át engem” című dalát, közben megöleltük egymást, és örömtáncot jártunk.
Apró örömök élvezete
7. Apró örömök élvezete – március
– Téma bevezetése, relaxáció: „Égig érő fa vagyok”
– Gyerekdal: „Imádok élni”
– Téma feldolgozása: Mosolygós képek nézegetése okos TV-re vetítve, beszélgetőkör: Miért voltál boldog a képen? Mi tesz mosolygóssá?
Mese: Újra együtt!, Mi van a kalap alatt?- tapogatós játék
– Téma lezárása: Táncolás a barátokkal az „Imádok élni” c. dalra
– Téma továbbadása: Ölelőkör, örömölelés az egész óvoda bevonásával
Reflexió: A gyermekcsoport egyre ügyesebben végzi a relaxációs gyakorlatokat és nagy örömmel táncolnak párban vagy nagyobb csapatban a Boldogságóra zenéire. A zenék és a mozgás vidámságot, örömöt hoznak a mindennapjainkba. Az IKT eszköz bevonásával sok fényképet megtekintettünk a gyermekekről. Ügyesen idézték fel a boldog pillanataikat, életkoruknak megfelelően fogalmazták meg emlékeiket. Az érzékelős játék nagyon izgalmas volt mindenki számára. A mese segített a téma feldolgozásában, ezért többször is elmeséltem a gyermekeknek. Az ölelőkört az óvoda udvarán valósítottuk meg, egy nagy körben állva mindenkihez eljutott az ölelés, majd továbbadta a mellette állónak. Ez is erősítette óvodás gyermekeink összetartozás érzését.
Egy szerény főhősről szól a közösen kitalált mese, akinek 3 próbatétel után jóra fordul a sorsa.
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
Március 15-re készülve ebben az évben a várak kerültek fókuszba a csoportokban. Közösen terveztük meg, alkottunk, festettük, minden részlete közös munka. 3 nap alatt készültünk el, mindenkinek külön szállása van, ahol ők rajzolták magukat az ablakba. Vannak várkapitányok: ők a ballagó fiaink, akik a bástyák őrzői. Nagyon Büszke vagyok a gyermekek kitartására, csodás élményeket, megannyi apró örömet éltünk át alkotás közben. Egymást támogatva, váltva folyt a munka a közös öröm kedvéért.
Egy pici odafigyeléssel, gesztussal annyi örömet szerezhetünk:)
Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola
Ebben a hónapban a gyerekek szorgalmasan pakolgatták babocskáikat egyik zsebből a másikba, mikor valami apró öröm érte őket. A hónap végén az apró örömök alapján elkészítettük saját story kockáinakt, melyes segítségével indulhatott a mesélés. A mesélést nagyon élvezték a gyerekek!
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Apró örömeink: egy jó film, egy kedves mosoly, egy ölelés, egy baráti kirándulás. A gyerekek beszéltek arról, hogy a mindennapi életben milyen örömforrások veszik őket körül. Vannak akik könnyen észreveszik maguk körül az örömet adó pillanatokat, van aki egyáltalán nem. A foglalkozáson közösen mesét szőttünk, melyhez illusztrációt készítettek a gyerekek és leporellóvá fűztünk össze. A foglalkozást az apró örömök relaxációs gyakorlattal zártuk.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
A hónap témája az apró örömök voltak.
Sokat beszélgetünk a mindennapokban arról, hogy mi mindennek örülhetünk a hétköznapok során is, attól kezdve, hogy felébredünk és kinyitjuk a szemünket, egész a lefekvés pillanatáig. Ezért ez a téma viszonylag könnyen megragadható volt számukra, melyről szívesen mondták el gondolataikat.
A gyerekeknek most csoportban kellett dolgozniuk, s feladatul azt kaptak, hogy mindannyian mondjanak olyan szavakat, kifejezéseket, melyhez örömforrást, elégedettséget, jó érzést tudnak társítani, s a kapott szavakkal alkossák meg csapatuk örömversét.
A gyerekek bátran, rímeket is alkotva, élményeikkel, érzéseikkel, kedves tevékenységeikkel, örömet okozó cselekvésekkel fűszerezve alkották meg kedves verseiket, s mutatták be társaiknak.
Témaként a foci, a játék örömével, az étkezés, a farsang, a barátság jelentek meg a versekben, melyhez illusztrációt is készítettek a gyerekek. Nagy örömmel hallgatták egymás ötleteit, fantáziadús alkotásait.
Az óra végén meghallgattuk a hónap dalát is. 🙂
Az osztály megbeszélte, miért is fontos az élet adta apró örömök megbecsülése. Majd demokratikus úton megszavaztuk, hogy az apró örömök, melyik módja okoz boldogságot az osztály nagy részének. Egy kirándulás során (a közeli töltésen) beszélgettünk, friss levegőt szívtunk, megfigyeltük a természetet.
Minden gyermek életében naponta történnek olyan örömteli dolgok, amiket élveznek, boldogsággal tölti el őket, feltöltődnek az ilyen pillanatoktól. Az érzékszerveik által is apró örömökhöz juthatnak, melyek életük minden percében ott vannak, velük vannak, használják azokat. Igyekeztünk tudatosítani bennük, mit is rejt ez a fogalom, hogy mindennek örülhetünk, minden pillanatban tapasztalhatnak valami örömteli dolgot, ami értelmet ad az életnek, örülünk, hogy látunk, hallunk, van kezünk, lábunk, ettől teljes az életünk. Közös séta során megcsodáhatták a nyíló virágokat, érezhették az illatukat, ami örömmel töltötte el őket. A tapintós játékon keresztül érzékelhették a dolgok milyenségét. A mesén keresztül megtanulhatták, hogyan segíthetnek a barátaikanak, vagy olyan elbereknek, akik sajnos nem tudnak teljes életet élni, mert valamilyen testi fogyatékossággal rendelkeznek.