A gyerekekkel közösen gyűjtöttünk olyan apró élményeket, tárgyakat, tevékenységeket, amelyek nem nagy dolgok, de örömet, boldogságot jelentenek számunkra. Megbeszéltük, hogy meg kell tanulnunk örülnünk az apró dolgoknak, tudatosan figyelnünk kell rájuk, észre kell vennünk őket, hiszen ők az élet csodái, építőkövei. Ilyenekből terveztük meg Bölcs Betti heti rendjét is.
A digitális témahéten szerveztünk egy digitális versenyt, melynek keretében a diákoknak az ‘Okosdoboz’ felületén kellett kognitív játékokkal egymás ellen versenyezniük. ‘Apró örömök digitálisan’ címet adtuk a versengésnek. Több fordulót is rendeztünk, a melléklet a szervezők főpróbájának az eredményét mutatja.
Apró örömök élvezete
Zöld óvodások vagyunk, kiemelten fontos a környezeti nevelés óvodánkban, így az apró örömök témájához a vizet, a víz világnapját kapcsoltam.
A héten már beszéltünk a vízről, így felelevenítettük a víz körforgását. Elmeséltem nekik egy mesét, amiben a virágok kókadoztak, mert nem jutottak vízhez, és egy kis katica segített nekik. Ezután kaptak virágokat, amiket esőcseppekkel megöntözhettek, annyi esőcseppel, amennyit én tapsoltam, kopogtam. Megbeszéltük, hogy ha a nap kisüt, mi történik ezekkel a vízcseppekkel, majd ők is páracseppekké váltak és hatalmas felhővé duzzadtak. A felhők pedig úgy megduzzadtak, hogy hamarosan leesett az eső, így eljártuk az esőtáncot. Ezután átbeszéltük, milyen apró örömöknek tudtunk mi most itt örülni. A közös játék után asztalnál játszhattak puzzleval, társasjátékkal, illetve készíthettek képet a víz körforgásáról is.
Relaxációs gyakorlattal indítottuk az órát a youtube-ról. Majd A tizenkét hónap című népmesét néztük meg, amelynek a tanulsága az, hogy minden hónap csodás, az évszakoknak megvannak a maguk szépsége. Mindenki elmondta számára melyik a legkedvesebb.
Ezután csoportmunkában dolgoztak. Mégpedig olyan feladaton, hogy az egyes érzékszerveink milyen apróságokat tud megcsodálni a választott évszakban. 4 csapat 1-1 évszakot választott ki, először felírták, majd összefoglalták szóban.
Például a nyárra az alábbit írták:
Látás: naplemente szépsége
Hallás: madárcsicsergés
Tapintás: kutyus puha szőre
Ízlelés: fagylalt íze
Tudatosították, hogy ha kiélvezik az élet apró örömeit, akkor sokkal pozitívabban állnak a dolgokhoz.
Nagyon szeretem ezt a témát, mert szerintem nagyon közel áll a gyerekekhez, könnyen beilleszthető a mindennapi pedagógiai munkába. Lelkes, vidám kis csapat, akik tényleg tudnak örülni az apró dolgoknak is. Igyekeztem a hónap során én is többször felívni a figyelmüket azokra a dolgokra, amik boldogabbá teszik a mindennapjainkat. Törekedtünk arra, hogy apró örömöket szerezzünk egymásnak, megbeszéltük, hogy milyen jó érzés nekünk is, ha a másik örül. Az örömfára felkerültek az örömeiket jelző pillangók is.
Március hónapban apró örömök téma jegyében telt. A boldogság óra foglalkozást először a ráhangolódással kezdtük, meghallgattuk Bagdy Bella: Imádok élni c. dalát, majd Bezzeg Andrea: Újra együtt című meséjét báboztam el a gyerekeknek bábparaván mögül, ami nagyon tetszett mindannyiójuknak.
Kérték másnap is és még a foglalkozás utáni 3. napon is, hogy meséljem el újra.
A szereplőket a kezükbe adtam és ők is örömmel játszották el
A foglalkozás napján, a mesehallgatás után lefektettünk 1kislányt a szőnyegen elhelyezett csomagolópapírra, amelyen körberajzoltuk és megneveztük, megmutogattuk közösen “Natika” érzékszerveit, majd a gyerekek segítettek színessé varázsolni a csomagolópapírra rajzolt “Natika” ruháit színes papírdarabok felragasztásával.
A foglalkozás lezárásaként pedig gyönyörű virágokat illatoztunk meg és ültettünk el az udvarunk különböző szegleteiben, ezzel is apró örömöt lopva az elkövetkezendő napjainkba.
A Karácsony a szeretet ünnepe. Adni mindig jó, de ha magunk készítjük, az a legjobb.
Ebben a tanévben azt tűztük ki célul, hogy apróságok kitervelésével és megvalósításával lepjük meg egymást ebben a hónapban.Mivel a tanári elég meleg, ezért egy hideg limonádét készítettünk közösen meglepetésként. Nagyon örültek a kollégák.
A foglalkozást az örömök számbavételével kezdtük. Egy játékra hívtam a gyermekeket. A csoport egyik bátor jelentkezőjének körberajzoltuk testének körvonalát, majd kiegészítettük a végtagokkal, érzékszervekkel. Felsoroltuk, miért fontosak és nélkülözhetetlenek egyes tetsrészeink. Tükörben mindenki megnézte saját magát, és elmondta mi az, ami szép rajta. A végén csokoládéval jutalmaztuk magunkat, és otthoni feladatot is kitaláltunk. Egy apró örömmel kellett kedveskedni egyik családtagunknak. A tevékenység sikeres volt.
A projekt feldolgozása során sokféle kooperatív technikát alkalmaztam. Volt beszélgetőkör, párosmunka, csoportmunka, drámajáték és egyéni kézműves tevékenység.
A tavasz közeledte, a természet változása sok ötletet adott a körülöttünk lévő dolgok felfedezéséhez. A látvány, az illatok, tevékenységek, mint örömforrások észrevételéhez, átéléséhez millió lehetőség adódott a környezetünkben.
Készítettünk egy Szeretettortát, amelybe minden gyerek rajzolhatott, írhatott, olyan élményeket, amelyek örömet okoztak az életükben.
Örömsétára is elmentünk a közeli erdőben található kilátóhoz. Szempontsort vittünk magunkkal az örömet okozó dolgok felismeréséhez.