Diákjaink könnyen megtalálták a jelen pillanat örömeit. Ilyen volt egy jól elvégzett munka (pl. udvar rendbetétele, lombseprűzés) utáni elégtétel: érezték, hogy hasznosak voltak, látták a munkájuk eredményét, érezték a csapatban dolgozás erejét.
Ahogy a munka szeretete, úgy a pihenés öröme is jelen volt diákjaink iskolai életében A relaxzónában a babzsákok, párnák kényelme várta a diákokat, mint jól megérdemelt jutalom az elvégzett feladat után.
Márciusban a földünkért, környezetünkért tett erőfeszítéseket is tudatosítottuk: ünnepeltük az energiatakarékosság és a víz világnapját. A jótettek és helyes cselekedetek szintén kellemes érzésekkel töltik el szívünket.
A közös játék vagy épp célbaérés, az apró sikerek ünneplése szintén a mindennapjaink részét képezte.
Testnevelés óra keretében kipróbáltuk az ajánlott légzőgyakorlatot is, ami nagyon különleges élményt jelentett számukra.
A tavasz megjelenése támogatta az érzékszervek által tapasztalható örömök szerzését: simogattunk barkát, hallgattuk a madarakat, gyönyörködtünk a virágokban.
Apró örömök élvezete
Csécsei Gézengúz Óvoda és Bölcsőde
Ebben a hónapban boldogságóránk a víz világnapja hetén közösen lett megtartva. Beszélgettünk és sok mindent tanultak a vízről, a víz felhasználásáról, a víz ivásról és kértem, hogy mondjanak ezzel kapcsolatosan apró örömöket is (pl. ha esik az eső, ami a növényeknek hasznos, de mi nem mindig örülünk neki, akkor abban hol tudjuk megtalálni az örömöt.)Rögtön mondták, hogy imádnak a pocsolyába ugrani és szerencsére ha van megfelelő ruházat akkor miért ne? 🙂 Kihangsúlyoztam nekik, hogy ne csak most, hanem próbáljanak meg minden nap észrevenni olyan apró örömöket, amik aznap feldobják, boldoggá teszik őket, jobban figyeljenek oda az őket körülvevő szép dolgokra. A közös versmondásunk után a havi mese következett, és a hozzá tartozó kérdéseket is megbeszéltük. Párokba állva megcsináltuk az egy pár mély levegő gyakorlatot, szépen koncentráltak egymásra. Ezután mindenki a párjával egymás mellé állt, és mi így tudtunk egy élő hála hidat alkotni. Sajnos sok volt a beteg gyerkőc, kevesen voltunk. Nem csak az Imádok élni de az Ugrálj, ugrálj c. dalt is meghallgattuk Bellától, nagyon jót táncoltak rá, imádták a gyerekek! A víz világnapján pedig egy másik projekthez készített a csoport pólót és képeslapokat. Sokat dolgoztunk vele, de megérte, mert szép dolgok készültek és a gyerekek megértették a víz világnapjának lényegét is. Nem minden nap lehet boldog, de minden napban találunk valamit, valami apróságot, ami boldogságot, örömet tud okozni! 🙂
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
Ez a hónap sok apró örömöt, meglepetést tartogatott a gyermekek számára. A hónap elején a Teddy Maci kórház orvostanhallgatói látogattak el hozzánk, játékos bepillantást engedtek az orvosok életébe (plüss állatok műtése, vizsgálata…).
A következő esemény a kisfiúk köszöntötték a lányokat Nőnap alkalmából.
A hónap legnagyobb eseménye a Boldogságnap volt, melyre napokkal előtte készültünk, szíveket vágtak, díszítettek, énekelték a dalokat. március 20-án az óvoda minden gyermek az udvaron mondókázott, énekelt.
Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
Foglalkozás címe: Hétköznapi apró csodák
Foglalkozást tartó tanár neve: Dr Csehóné Just Réka
Évfolyam: 9-14.
Pedagógiai módszerek: tanári ismertető, kiselőadás, beszélgetés feladatokon keresztül
Eszközök: laptop, nyomtatott színes képek, papír, tollak, ceruzák, Pozitivity társasjáték
A foglalkozás célja: A Boldogságóra program március havi témája az apró örömök megbecsülését vette célba. A diákok törekedjenek a hétköznapi apró csodák felfedezésére és megélésére, majd ezt tudatosan építsék be a már korábban megismert boldogságfokozó technikáik közé.
A foglalkozás rövid tartalma:
– a program céljának ismertetése az újonnan becsatlakozó diákokkal
– ráhangoló gondolatok, a jelentudatosság fogalma
– téma feldolgozása az ajánlott régebbi és új feladatok közül szemezgetve
„Ébredéstől érkezésig”
„Téged mi tesz boldoggá?” Hétköznapi példák,csatolt cikk; saját bakancslista írása https://www.stylemagazin.hu/hir/Az-elet-apro-oromei-teged-mi-tesz-boldogga/14426/divat-es-stilus/fesztelen-mindennapok/?fbclid=IwAR2EHg9bGLRJWk5lI_-2cimy3w1f6qiz8zPKpDqK8kZdZRATxiqBCNYyiow
– játék a Pozitivity társasjátékkal
– „Zárókör” című feladat az ajánlott megkezdett mondatok segítségével
Reflektálás a célokra, a foglalkozás tartalmára: Mind az újonnan érkezett, mind a korábbi foglalkozásokon már résztvevő diákok nyitott, oldott jelenlévői voltak az órának, érzelmi érettségről, fejlett empátiáról tettek tanúbizonyságot. Az óra elején kitűzött témát véleményem szerint teljes mértékben, megfelelő színvonalon sikerült feldolgozni.
Budapest,2024. március 25.
Dr Csehóné Just Réka
A márciusi hónap igazán bővelkedett olyan témákkal, tevékenységekkel, amelyek tele voltak apró örömökkel. Például a nőnapi ajándékozás okozott örömet a gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Húsvétra készülve, apró örömöket szerezve, előkerültek a húsvéti memória és kirakó játékok, versenyzések, tojáskereső játékok. Beszélgettünk a gyerekekkel mit tudunk tenni, ha kicsit dühösek vagyunk valamiért, hogyan tudjuk megvigasztalni, felvidítani egymást vagy akár saját magunkat. A nagycsoportos gyermekek már nagyon jól meg tudják fogalmazni mi az, ami bántja őket és hogyan tudnák magukat, vagy ha ilyet tapasztalnak egymást felvidítani. A mindennapokban rengeteg apró, pici dolog van, ami nagy örömet tud okozni bárkinek.
Az apró örömök a mindennapokban jelen vannak, arra törekszünk, hogy a gyerekek értékeljék ezeket!
A boldogság világnapján mi is csatlakoztunk Széll Henriett boldogságóra nagykövet kiváló ötletéhez. Élmény volt figyelni, ahogy a kis piros szívek körül egyre nő a szeretet! Köszönjük az ötletet!
CAPCAP
A diákok szerint a legszebb téma és a legizgalmasabb feladat volt a márciusi.
Apró örömök, és azok gyakorlása! Hogyan járjuk körbe a tárgykört? A legelején még fejtörést okozott a kidolgozás és megoldás, de tanulói ötlet alapján, és az én beleegyezésemmel, segítségül hívtuk a mesterséges intelligenciát. Csak az állatok legjobb tulajdonságaira használtuk és azokat vetítettük magunkra!
Örömmel számolhatok be az átélt élményekről, bátran mondhatom és a képek bizonyítják, megszületett a legjobb RÖMÖK! Személyiségfejlődésükben szintemelő lett a mi CAPCAP-unk!
Hálás vagyok, köszönöm!
A fejkődési szemléletmód jegyében olyan könyvjelzőket készítettek a gyerekek, amikre bátorító üzeneteket írtak.
A fejkődési szemléletmód jegyében olyan könyvjelzőket készítettek a gyerekek, amikre bátorító üzeneteket írtak.