Egyszer egy napon Peti, Marci, Laci és Dominik sétáltak a parkban. Arra lettek figyelmesek, hogy egy vak kisfiú elejtette a vezető botját. Hiába tapogatta, nem tudta megtalálni. A csapat fiú mindezt látta, de ahelyett, hogy segítettek volna neki, inkább kinevették.
Alex is arra sétált. Szemtanúja volt az esetnek. Ő viszont odament segíteni. Nem nézte jó szemmel a többiek cselekedetét. Odaszólt hozzájuk:
– Látom mókásnak találjátok más szenvedését! Tudjátok, ő nem élheti meg azt, hogy bármit is lásson a természet szépségéből, a szeretteiből. Gondoljatok bele, Ti hogyan tudnátok elfogadni, ha semmit sem látnátok?
A négy fiú rájött, mennyire csúnyán viselkedtek. Elhatározták, hogy jóvá fogják tenni tettüket. Még aznap felkeresték a Vakok Intézetét és állandó segítőknek álltak. Ha nem Alex, lehet soha nem jönnek rá arra, hogy ,, Jobb adni, mint kapni! ,,
A hála gyakorlása
A Pusztakovácsi Általános Iskola 3. osztálya készítette ezeket a hálavirágokat.
A mi osztályunkba csak egy lány jár, szinte csupa fiúk vagyunk. Elég nehéz nekünk az érzéseinkről beszélgetni, az nem olyan férfias. Ennek ellenére, szeretjük a boldogságórákat, mert mégiscsak ad valamit, ami megmelengeti a szívünket. A hálával kapcsolatban is rájöttünk, nem is olyan nehéz kimondani a „hálás vagyok neked, mert…” kezdetű mondatot. Persze azért egymást nem ölelgetjük, de egy férfias kézfogást megengedünk magunknak. Jó barátságban vagyunk egymással, vidáman telik az idő. Ez a hálamondás otthon is bejött nekünk, mert ha elmondjuk anyunak, hogy miért vagyunk hálásak, akkor átölel bennünket, és aznap sokkal engedékenyebb lesz, és jobb lesz otthon a légkör. Apu körül meg ott járkálunk, hogy érezze, szeretünk vele lenni. A tesók már nehezebben fogadják el, először kiröhögtek bennünket, de amikor látták, hogy anya kedvesebb velünk, akkor meglepődtek. Talán gyakrabban kellene hálát mondanunk? Majd meglátjuk, mit hoz a jövő!
Virágos hálakert készítése papírvirágok segítségével, az 5.a osztály tanulóival.
A 3. évfolyamban tartottunk boldogságórákat. Az A osztály hálasüniket készített, a B osztály hálakertet.
Újabb tanév, ismét boldogságórák! Szeretjük ezeket az órákat, mert mindig jókedvünk lesz tőlük! Vidáman, tanulságosan folynak a foglalkozások, és a családunkra is jó hatással vannak! A szeptemberi hálaadás egymásnak, és a szeretteinknek, különösen fontos. Utána mindig egy kicsit jobban szeretjük egymást. Az a baj, hogy aztán hamar elfelejtjük! Ha a tanár nénik nem szólnak, egy egyszerű „köszönömmel” elintézzük, ha valaki jót tesz velünk. A mi hálakertünk gyümölcsöket terem. Ezzel mondunk hálát a családunknak, elsősorban szüleinknek és a testvéreinknek. Az alma és a körte az övéké. A szőlőszemek a barátainké, és az osztálytársainké. Örömmel készítettük az alkotást és vitattuk meg a témát.
Osztályunkkal az idei tanévtől csatlakoztunk a Boldogság óra programhoz, izgatottan vártam az első óránkat a nagy nyolcadikosaimmal 🙂 Vajon mennyire kelti fel az érdeklődésüket, mennyire lesznek bevonhatóak a feladatokba, és vajon én magam képes leszek-e átadni mindazt, amit ez a program nyújt? Hiszen a legfontosabbat kínálja a gyermekek számára: megtanít, hogyan ÉLJÜNK, hogyan élhetjük meg minden pillanatban a boldogság érzését, és még a legnehezebb helyzetekben is vegyük észre a jót, ami amúgy mindig körülvesz minket, ha képesek vagyunk meglátni.
A „Hála” témája elsőre kicsit megfoghatatlan volt számukra, de hétről-hétre egyre jobban körvonalazódott számukra, mit is jelent ez a hétköznapjaikban, az életükben.
Olykor kicsit elterelődtünk ugyan a fő csapásvonaltól, a Hálától, de ez csak egyetlen dolognak volt betudható: miközben a feladatokat csináltuk a gyerekek folyamatosan meséltek és meséltek és meséltek….megszűnt a minket annyira jellemző csend 🙂 Meséltek, nevettek, kérdeztek, és megint nevettek, egyszóval boldogok voltak!!! Én pedig mérhetetlenül hálás vagyok ezekért a percekért 🙂
A 4.a osztály gyerekei készítették ezeket a szép hálavirágokat.
Mi így képzeljük a hálakertünket. 🙂