
A hála gyakorlása



Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és AMI Kisapostagi Telephelye
1-4. összevont osztály vagyunk. Kicsit izgultam, hogy ezt a komoly témát a kicsikkel hogyan fogjuk tudni feldolgozni. Hálás vagyok nekik az élményért amit kaptam tőlük, mert kiderült, hogy mindent értenek, komoly gondolatokkal ajándékoztuk meg egymást!
Nagy örömmel írtam le az összeszedett gondolatokat a táblára. Rajzoltunk, színeztünk egy hétköznapi tárgyat, egy esernyőt. Jelképes segítség, hogy továbbra is hálásak lehessünk a minket védő-óvó kezekért. Aztán megpróbáltunk ejtőernyő alá bújni. Még kell gyakorolnunk! 🙂

Alapiskola és Óvoda - Hidaskürt
A tavalyi iskolai évben érezhetően jótékony hatású volt a „Boldogságóra program”. Kifejezetten pozitívan hatott a gyermekek lelki világára, de még a pedagógus személyére is, ezért nem volt kérdés, hogy ebben az évben is a hidaskürti óvoda részt vegyen ebben a programban. Ki ne szeretné, hogy gyermekeink személyisége, testi-lelki világa szebb és jobb legyen?
Az első boldogságórán minden gyermek készített egy „Boldogság-táskát”. A táska elején egy szív található. Hogy milyen színű, mindenki maga választotta az alapján, hogy kedvesebb-e a nap, a víz, a levegő. A táskára erősítve egy fonál tart egy fejecskét, melynek két oldala van (vidám, szomorú), a gyerek úgy fordítja, amilyen hangulata épp van.
A hála érzését a szívecskék színével is egybekötöttük. A gyermekek nagyon szép mondatokkal fejezték ki hálájukat a „NAPNAK”, a „VÍZNEK”, a „LEVEGŐNEK”, a „FÁKNAK (növényeknek)”. Nálunk így kezdődött szeptemberben a „BOLDOGSÁGÓRA”.
Mázsár Mária

Középső csoportosaimmal beszélgettünk arról, hogy mit jelent az a szó, hogy HÁLA. Kinek és miért lehetünk hálásak? Hogy tudnak örömet okozni nekünk, hogy tudunk örömet okozni másnak? Meglepődve vettem észre, hogy a gyerekek igenis tudják, ilyen pici létükre, hiszen sok pozitív élményt, érzést fogalmaztak meg. Nagyon nyitottak és érdeklődőek voltak, a kis szemük csillogott. Párválasztós játék során egy szivecskét adtak egy kispajtásuknak és elmondták mit szeretnek a másikban a legjobban. Elkészítettük a hála falunkat is (ezt folyamatosan bővíteni fogjuk). Illetve egy „hálakövet” is körbe adtunk a beszélgető kör alkalmával és elmondhatták, hogy a délelőttben mi tetszett a legjobban, mi okozott örömet nekik, miért adnak hálát. A dalt már szinte kívülről fújják 🙂

Cibakházi Damjanich János Általános Iskola
Pillanatképek az hála fa készítése, és a „reggel, délben, este” plakát elkészítéséből.

Harmatcsepp Óvoda és Bölcsőde, Mezőkeresztes
Szeptember 12-én találkoztunk a gyerekekkel először. Akkor arról beszélgettünk, mi okozott nekik örömöt a nyáron. A beszélgetés után megrajzolták a „Boldog vagyok, amikor…” képkirakó elemeit.
A kép a csoportszoba előtt van, hogy a szülők is láthassák gyermekeik alkotásait.
Az
I. foglalkozás
A boldogságfokozó hála
Szeptember 18-án volt a következő boldogságóra a csoportban. A vegyes óvodai csoportban a hála értelmezése életkori megközelítést igényelt. A foglakozás elején a „képkirakó” rajzairól beszélgettünk. Ezután a kedvenc játékukra gondoltak, aminek örülni szoktak. Így került szóba az is, minek örültek aznap, mielőtt az oviba jöttek. Majd elmesélték, kinek mondhatnak köszönetet mindezért.
A szív kiszínezésével zárták be ezt a köszönetet, majd feltették a „hálafára, a köszönet-fánkra”. Még a legkisebbek is részt vettek a közös alkotásban.
A foglalkozás alatt az óvó nénik és a dajka néni is bekapcsolódtak a közös tevékenységbe. Szeretnék a napi beszélgetéseikbe beilleszteni a hála gyakorlását, miért tudunk az adott napon köszönetet mondani, kinek lehetünk hálásak, legyen örömteli a napunk.

B-A-Z Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Tokaji Tagintézménye
Ezen a csodás napon az 5 osztályos tanulókkal arról beszélgettünk, hogy kinek mit is jelent a hála, illetve kiknek és miért lehetnek hálásak. Mivel szerettünk volna nyomot hagyni magunk után, ezért készítettünk egy közös hálafát amire időről időre felkerülnek a közös képek, rajzok stb. Ezek lesznek majd a fa gyümölcsei.
A gyerekek nagyon élvezték az együtt töltött időt, megfogalmazásuk szerint már alig várják a következő boldogságórát.

Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A negyedik osztályosokkal az első órán beszélgettünk a hála fogalmáról, majd a gyerekek megfogalmazták , kinek miért lehetnek hálásak. A kis szívecskéket felragasztottuk a hálafalra. Az óra végén hálakupont adtunk egymásnak egy ölelés kíséretében.

Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Első Boldogságóránkon beszélgettünk a hónap témájáról a háláról. Hála befőttesüvegünkbe belehelyeztük cetlijeinket, melyre ráírtuk ki kinek hálás. Egymásnak nagy ölelés kíséretében hálakuponokat adtunk. Az üvegbe bármikor kerülhetnek majd új cetlik.