
A hála gyakorlása



ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
A hála témakör feldolgozása során Heni elkészítette azt a rajzot, melyen keresztül bemutatta, hogy miért is hálás: A reggeli ébredésért, hogy elkezdhet egy újabb napot, hogy leindulhat az iskolába. Napközben azért hálás, hogy megfelelő és rendezett körülmények biztosítottak számára a tanuláshoz és ezáltal a fejlődéshez. Este hálás, hogy nyugodtan hajthatja álomra a fejét abban a biztos tudatban, hogy a következő nap is csodálatos lesz. Köszönjük Heni, hogy ezt elkészítetted a számunkra!

Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
A Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola 1. b osztályosainak hálakifejezéseit ábrázoló tablót készítettünk.


Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola
A hálával kapcsolatban készítettek alkotásokat a gyerekek. Megbeszéltük ki, miért hálás. Rengeteg dolog hozódott fel, amiért hálásak a gyerekek. Természetesen összefüggésbe hoztuk a boldogsággal. Nagyon élvezték a feladatot.

A 4. osztályosok olvasás óra keretében feldolgozták a Hála témakörét Áy Péterné osztályfőnök vezetésével.

A Kölkedi Általános Iskola 3. osztályosai nagyon nagy lendülettel, kíváncsisággal kezdték szeptemberben a Boldogság órát.Ha kívánságuk teljesülne, naponta lenne ilyen óránk.

Prügyi Mesevár Napköziotthonos Óvoda
Prügyi Mesevár Napköziotthonos Óvoda
Katica csoport
Vegyes csoportunk 2018. szeptemberében csatlakozott a Boldogságóra programhoz. Szeptemberben több foglalkozást is tartottunk. A gyerekek igen érdeklődőek voltak a hála témája iránt, értették a hála fogalmát. Elmesélték, mi volt az eddigi legnagyobb jó cselekedett, amit kaptak. Szívecskéket színeztünk annak, akit a csoportból a legjobban szeretünk. Hálalevelet adogattunk körbe, majd elkészítettük hálatablónkat közösen. Vidám hangulatban teltek el a foglalkozások, mindenki örömére.
Papp Zsoltné
Óvodapedagógus

Lippói Gárdonyi Géza általános Iskola
7-8.-os etika csoportomnak második éve vannak boldogságórái. A hála témához a rajzos feladatot választották.