Immár 3.tanéve kezdjük meg a boldogságórákat. A tanterem hangulatossá tétele után a gyerekekkel kört alakítottunk ki és zenehallgatással és önbizalom mozgással indítottuk el a foglalkozást. Ezután a Pozitív gyerek vagyok kártya felhasználásával történeteket meséltünk, és megbeszéltük, hogyan boldogít a hála a mindennapokban.
A hála gyakorlása
Foglalkozásterv 1. – A hála gyakorlása
Boldogságóra vezetője:
Faragó-Flaskay Szabolcsné
Monori Tesz-Vesz Óvoda, 2023/2024
Katica csoport, vegyes korcsoport
Szervezési feladatok csoportszoba előkészítése:
-színes ceruzák, ollók, papír bekészítése
Ráhangolódás:
A hála érzésének fogalom magyarázata. A hála az egyik legerősebb boldogságfokozó.
Ha hálás vagy akkor a hála elűzi az:
– irigységet, aggodalmaskodást, bosszankodást, magányt, rosszkedvet
– nem kell, hozzá semmilyen különleges tehetség
Miért lehetünk hálásak?
–a finom reggeliért, a játékokért, a barátságért, az egészségünkért, a szép ruhánkért, a családunkért, a napsütésért.
Relaxáció
Ég a gyertya ég, el ne aludjék, aki lángot látni akar, mind ide jöjjék.
Kicsi vagyok én, majd megnövök én,én leszek a legboldogabb a Föld kerekén.
(A gyerekek megszokták, hogy ha meggyújtok egy gyertyát és elkezdem énekelni az Ég a gyertya kezdetű dalt valamilyen tevékenység veszi kezdetét, a tevékenység végén elfújják a gyertyát, ez keretet ad a tevékenységnek.)
Leülünk a szőnyegre és meghallgatjuk Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalát.
Mesébe hívó: Egyszer régen nagyon régen, kinn jártam a meseréten. Ahogy keltem, ahogy jártam, tudjátok, hogy mit találtam? Semmi mást csak egy mesét, kezdem is az elejét.
Majd elmesélem Bezzeg Andrea : A hálafa története című meséjét.
A mesében található fa mondókát elénekeljük és mutogatjuk közösen.
Nap, nap, nap,fényes nap
Sugaraid bontogasd!
Vigyázz rám Napsugár,
a boldogság megtalál.
A mese után megbeszéljük, hogy:
– milyen érzések lehettek a fa szívében, amikor a kisállatok kifejezték a hálájukat?
– miért voltak hálásak a fának?
Reflektálás:
Készítsünk hálavirágot! Rajzolunk, színezünk, kivágunk (minden gyermeknek a képességeihez mérten segítünk) . A kész hálavirágot add át a társadnak és mondd el miért vagy neki hálás.
Téma továbbadása:
– munkafüzet 5. oldalán található feladat otthoni megoldása
Felhasznált irodalom
• Bagdi Bella – Prof. Dr. Bagdy Emőke – Tabajdi Éva:
Boldogságóra kézikönyv pedagógusoknak és szülőknek,
3-6 éveseknek
• Bagdi Bella – Bezzeg Andrea:
Boldogságóra készségfejlesztő, kifestő és színező munkafüzet
3-6 éveseknek
• Bagdi Bella: Világomban minden rendben van cd
Megbeszéltük, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak, majd a teremben lévő tárgyakból kirakták a gyerekek a hála szót.
Nagy reményekkel keztek meg az idei nevelési évet szeptemberben, meglátogattam az új kispajtásokat otthonukban és nagy szeretettel vártam őket szeptemberben, illetve régi kispajtásaink érkezését az oviba. Kiváncsi voltam mennyit nöttek, ügyesedtek a nyáron, milyen élményekkel gazdagodtak!
Mielőtt a csoporttal hozzákezdtem volna a Boldogságóra programhoz a szülőkkel és a csoportban lévő kollégákkal az első szülői értekezlet alkalmával a tanfolyamon elsajátított és számomra nagyon tetsző játékokat játszottunk, majd a szülő értekezlet végén, mindenki választhatott magának egy pozitív gondolatok kártyát, a szülőkkel nagyon jó hangulatban telt azvértekezlet, kicsit rendhagyóbb volt mint az eddigiek.
A gyerekekekkel már az elsö napon tízórai előtt elkezdtem, hogy máshogy fogom fogadni őket mint eddig, a csoportszoba előtt mielőtt tízóraiznának Pusz, pacsi, ölelésből választhatnak, hogy köszöntsük egymást! Így már reggel feltudom mérni azt kimek hogy indult a reggel, miaz amire szüksége van az nap!
Az első boldogságóránk a hála gyakorlása volt, amiben a gyerekek nagyon aktívan részt vettek. Kezdő telaxációnak a tankönyvben található „Égig érő fa vagyok megnövök, mint a nagyok…” relaxációt választottam! Megmutattuk a Boldogságvárunkat amit egyik anyukánk rajzolt közösen a kisfiával. Meggyújtottuk mese gyertyánkat, és a gyerekek megismerkedhettek Boldog Dórával, mely csoportunk egyik kedvenc babája lett. A mese után beszélgettünk a meséről, hálaszíveket készítettúnk.
A foglalkozás lezárásaként megöleltük egymást és meghallgattuk Bagdi Bella Boldog vagyok..!
A szabadjáték során a gyerekek színezhettek a munkafüzetből fénymásolt d
feladatokból.
Nagyon jó érzés volt velük résut venni az első alkalmon, további nagy löketet adott számomta a folytatáshoz, nagyon hálás vagyok értük.
HÁLA
Az első alkalommal a HÁLA volt a témánk.
Az órát relaxációval indítottuk. A gyerekek lefeküdtek, kényelmesen elhelyezkedtek a szőnyegeken, majd relaxációs zenét kapcsolva elvezettem őket egy képzeletbeli virágos mezőre. Egy-két gyermek kivételével egészen jól el tudtak lazulni, át tudták élni a közös kis „utazásunkat”.
Ezután közösen értelmeztük a hála fogalmát, beszélgettünk a dalról és mindarról, ami ezt az érzést kiválthatja belőlünk. Néhányan már el tudtak vonatkoztatni a világ anyagias oldalától, és maguktól gyönyörűen megfogalmazták mi mindenért lehetnek hálásak: a családjukért, a gondoskodásért, az átélt élménykért.
Ezt követően elmeséltem nekik A vadgalamb és a méh c. magyar népmesét. Ez a rövid kis -gyermekekhez közel álló- állatmese, nagyon jól illeszkedett témánkhoz.
Ezt követően közösen megfestettük hálafánkat, amelyre felragasztott szívecskékbe írtuk bele, ki miért hálás.
Választottunk egy mozdonyvezetőt, majd mondókára elindult a „hálavonat”. Mindig az új utas választotta ki a következő felszállót, akinek elmondhatta miért is hálás.
A foglalkozást egy ölelős játékkal zártuk, a Világomban minden rendben van zenére. Amikor megállt a zene, meg kellett ölelniük valakit, akinek jelenlétéért, barátságáért hálásnak érzik magukat.
A boldogság várának első lépcsőjére felragasztottuk a jelet. Minden családnak ez alkalommal is hazaküldtük a családi hála naptárt, bízva abban, hogy otthon is tovább bontakoztatják ezt a kis magocskát, amit megpróbáltam ez alkalommal a gyerekek szívébe elültetni.
TÉMA A HÁLA
I. Ismerkedés: Visszhang játék
Álljatok fel egymással szemben a kijelölt vonalak mögé (fél csapat jobbra, fél csapat balra) majd kiáltsa egy valaki a nevét, annyi féleképpen, ahogy szoktak téged szólítani, a túloldalról a többiek ismétlik a nevet (megszólítást), mint a visszhang. Közben közeledni kell a túloldalra annak, aki a nevét kiabálja.
II. ORZON: Hogy vagy most? Melyik oroszlán érzi úgy magát, ahogy most Te magadat?
Mindenki válasszon egy ORZON kártyát és beszéljük meg, mit érzel most.
III. Csoportalkotás: Mindenki kap tőlem egy ORZON kártyát, amit nem nézhet meg. Tedd a kártyát a homlokodra, úgy, hogy te ne nézd meg. (szándékosan annyi azonos színű kártyát adok a gyerekeknek, hogy 3 fős csapatok alakuljanak majd) A feladatotok, hogy hang kiadása nélkül találjátok meg a csapattársaitokat.
Hogy sikerült, milyen érzés volt ez számotokra? Ki indította el a feladat megoldását?
IV. Mi jut eszedbe a következő dalról? És kisfilmről? Történetről?
https://youtu.be/ny2a1d3B29U?si=BYpWg8HNwUIpg3Hk (Varázsszavak)
https://youtu.be/5RHus6tD3t4?si=FQ2ZuLmUL8humINx (hála animáció)
https://youtu.be/jadtGMYYZBg?si=N8vyODHodtr5mYns (hála veled)
V. Hála – mit jelent ez? Miért fontos a hála szerintetek?
Rajzoljuk meg a közös hála napunkat! (Szinva csomagoló papír, erre felrajzolunk középre egy
napot, a napsugarak végére mindenki írja fel Ő miért hálás?)
VI. Készítsünk el egy hálafát!
Leveleket kaptok, amit majd a hálafánkra felteszünk. A levél egyik oldalára írd fel, hogy hála levél, a másik oldalra írd fel amiért hálás vagy (pl. anya), és írj hozzá egy mondatot, amivel kifejezheted neki a háládat (pl. segítek anyának takarítani).
VII. Story Cubs: Dobjatok a kockával, a megjelenő ikonok segítségével szőjetek történetet, amiben legyen benne a hála szó. (egymás után dobhatunk 3x is)
VIII. Lezárás: Végezzetek otthon kutatómunkát!
Kérdezzétek meg otthon, kinek mit jelent a hála? Keressétek meg, mikor van a hála világnapja.
Az előző tanévben elballagott az osztály, akiknek három éven keresztül tartottam boldogságórákat. Ebben az évben a 6. osztály osztályfőnöke lettem, ezért velük folytattam ezt a munkát. Elvégeztünk minden szervezési feladatot, és szeptemberben megtartottuk az első boldogságóránkat.
Az osztályteremben indítottuk a tanévet, a gyerekek hangulatához igazodó zenehallgatással és önbizalomerősítő mozgással kezdtünk, majd elénekeltük a hála dalunkat.
Ezután beszélgető kör következett a Pozitív gyerek vagyok kártya felhasználásával, majd a témával kapcsolatos történet segítségével megbeszéltük, hogyan boldogít a hála a mindennapokban.
Az óra végén megbeszéltük az otthoni feladatot, mely Power Point bemutatókészítés volt a háláról. Meditációval zártuk az első boldogságóránkat, mely mindenkinek tetszett, a gyerekek örültek, hogy ebben a tanévben rendszeresen tartunk ilyen órákat.
Nagycsoportos óvodás gyermekeknek igyekeztünk átadni a hála témájat. Több feladatot is csináltunk, köztük talán legemlékezetesebb a hálafa készítése volt, melyet a gyerekek is nagyon élveztek. Meg is örökítettük a pillanatot.
Szeptember, iskolakezdés. Tele új kihívással és izgalommal. A gyerekekkel először a nyári élményekről beszélgettünk. Ezután kitértünk arra, milyen érzésekkel érkeztek az iskolába, zenét hallgattunk, énekeltünk. Végezetül mindenki körberajzolta a kezét és összegyűjtötték, miért hálásak az életben, az elmúlt időszakban.