Hálafa



Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Újrónafői Tagóvodája
Most szeptemberben kezdtük el a Boldogság programot az óvodánkban. Többször is foglalkoztunk vele a hónap folyamán, hogy jobban ráhangolódjunk a gyermekekkel. Mondhatom, hogy nagy sikert aratott óvodásaink körében. Látszik, hogy érdekli őket a téma, az érdekes játékok és a beszélgetések. Többek között megvalósítottuk a Pillangó csoportban a módszertani ajánlások közül, és saját ötletek alapján:
• Előkészítésként beszélgettünk a gyermekekkel arról, hogy mi a boldogság, ki érzi magát boldognak, és miért. Egy kislány teljes meglepetésünkre nem csak, hogy elpanaszolta, de el is sírta magát, hogy neki nincs barátja a csoportban (szeptembertől került hozzánk, és mi úgy láttuk mindig talált játszótársra). Ekkor a többiek érdekes reakciójának lettünk tanúi: egymás után biztosították afelől J-t, hogy ők szívesen lesznek a barátai, játszótársai. A kislány egyre jobban felvidámodott, és az „óra” végi kérésemre, hogy „tegye fel a kezét, aki boldognak érzi magát”, ő nyújtózkodott talán a legjobban. 🙂
• Hála-gesztenyét adogattunk egymásnak, ügyelve az együttműködésre (ne torlódjon össze, kézből kézbe adják).
• 2 nap is azt játszottuk a hála dala meghallgatása után, hogy hála gesztenyéket egymásnak adtak a gyermekek, jellel ellátott kis üvegekbe gyűjtve, és megfogalmazva azt, hogy miért hálásak annak, akinek adták. Érdekes módon alakult, kik kaptak többet, kiknek jutott kevesebb. Szerencsére senkinek nem maradt üres az üvege! 🙂
• A hálafáról szóló mese után színeztek az óvodásaink, csendesen énekelgetve közben a hála dalát. Másnap a saját hálafánkat a gyermekek színesre festett kéznyomatával díszítettük, amit rendkívül érdeklődően fogadott mindenki.
Amit már most, az elején pozitív változásként tapasztalunk: magatartási problémával (nyugtalanság, izgágaság, bohóckodás, fegyelmezetlenség) küzdő gyermekeink sokkal nyugodtabbak, érdeklődők, odafigyelnek társuk mondanivalójára. Jól esik nekik pozitív megerősítést hallani másoktól (volt, aki teljesen meglepődött társa dicsérő hozzáfordulásától). Az egész csoport nyugodtabb, odafigyelőbb. Egyesek olyan dolgokat tudnak megfogalmazni, ami számunkra is meglepő. Szeptember első napjaiban még problémáink voltak a fegyelmezéssel, de már most látható a pozitív változás. És ez még csak a kezdet. 🙂

Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Nagykereki Tagóvoda
A gyerek nagy örömmel fogadták a boldogság órák folytatását. Szeptemberi témánk a hála gyakorlása. A téma feldolgozása beszélgető-körből indult. Megpróbáltuk feleleveníteni az ezzel kapcsolatosan átélt érzéseket, megfogalmazni a hála szó jelentését, hogy ki miért fontos és értékes számunkra. Megbeszéltük a hála gyakorlásának fontosságát. Mindenki elmondta, hogy ő hogyan szokta kifejezni mások felé a háláját. Próbáltuk tudatosítani, érzékeltetni, hogy a hála kifejezésének egy mosoly, egy köszönöm, egy ölelés lehet a legegyszerűbb formája. Közösen készítettük el a hálatáblát, megbeszéltük mi is a célja. Egymás kiválasztása során sok pozitív megnyilvánulás hangzott el. Néhány gyerek ügyesen megfogalmazta, hogy kinek szeretne pöttyöt rajzolni és miért. A gyerekek kíváncsian figyelték, hogy mikor kerül pötty a jelükhöz. Az összegyűjtött falevelekből került elő a hálalevél. A „hálalevelet” annak a társuknak adták, akiknek valamiért hálásak voltak. Néhányan haza is vittek a levélből a szülőknek. A gyerekek nagy érdeklődéssel vettek részt a foglalkozásokon. Bízunk benne, hogy óvodás gyermekeink a későbbiekben, felnőttként is, az életben történő jó dolgokért hálásak lesznek és ezekért cserébe, mindig tiszta szívből tudnak köszönet mondani.

A gyerekek nagy része 1 év óvodai élet után, már használja a kérem, köszönöm kifejezéseket de a hála kifejezésével a mindennapi életük során keveset, vagy nem is találkoztak. Mindennap van a gyerekek életében számtalan olyan dolog, amit érdemes velük észrevetetni és hálásnak lenniük. Kíváncsian vártuk, hogy a HÁLA téma feldolgozása során, a játékok, a mese, a báb előadás után mennyire értik meg, hogy mit is jelent maga a kifejezés?!
A mese és a bábelőadás élménye pozitívan hatott a gyerekekre és átélték a mese szereplőivel és a bábokkal, hogy mit is jelent a hála. Utána a játékokban, a hálalevélben, a hála labdával megköszöntek valamit Pl. hálas vagyok, mert a barátom, hálás vagyok mert segít nekem rakodni, hálás vagyok anyukámnak és apukámnak, szeretem őket, mert kistestvérem lesz és én leszek a nővére, stb., Adtunk a téma feldolgozása során egymásnak ölelést, szeretetet, kedvességet, figyelmet, törődést és boldogságot.
A hála feldolgozása sok-sok játékkal, mesével, rajzzal, festéssel színezéssel, mozgásos játékkal történt, szinte két hét során mindennap és remélem ezután a mindennapokban is többször előfordul.
Tevékenységeink a téma feldolgozásához:
Hála levél készítése,
Add tovább a falevelet…
Hála labda készítése
Mese: A hála fa története
Bábelőadás: Maci bajban van
Relaxációs gyakorlatok:
Napimádás
Fújj, fújj,
Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok…..
Kártya: Pozitív gyerek vagyok személyiségfejlesztő kártyajáték ( memória, párkereső)
Fantázia játék:
Boldogság vára elképzelése, /fantázia, kifejezőkészség, szövegértés, szókincsbővítés fejlesztése/
Ellentétpárok
Záró éneklés:
zene, tánc, Repülj velem,
Kollektív munka:
Hála fa elkészítése, a mese szereplőinek kiszínezése, elhelyezésük az erdőben
Szülők bevonása, óvodában történő népszerűsítése:
A szülői értekezleten a szülőkkel is készítettünk hála levelet. Mennyivel nehezebben készültek el, mint a gyerekek levelei. Ez is bizonyítja, hogy a hálát, a mindennapi életben, kevesebbet használják a felnőttek, mint a köszönetet. A hála üveget kitettük a Boldogságfolyosóra és az elméleti háttérét is prezentáltuk mellé.

A Sárvári Vármelléki Óvoda ebben az évben nyerte el a Boldog Óvoda címet. A Boldogságóra Programhoz nagy lelkesedéssel és várakozással csatlakoztam csoportommal, a kis és középsőd gyermekekből álló Gyöngyvirág csoporttal.
Szeptember első hetében a nyári élmények felidézése már a program szellemében történt. Arról beszélgettünk, hogy kinek mi okozott örömöt, boldogságot a nyárban.
Az első boldogságóra (szeptember 18.) Sebők Éva „Az alma meg a kerti manó” meséjét követte. Először a mesei élményt felidézve arról beszélgettünk, hogy kinek és miért volt hálás az alma, milyen érzést váltott ki a manó jó cselekedete az almában, milyen módon fejezhetjük ki örömünket, boldogságunkat, miből látszik valakin, hogy örül, boldog. Ezután egy mosolyt indítottam el a körben ülő gyermekeknek (csoportalakító, pozitív érzelmeket keltő, figyelem koncentrációt igénylő játék). Mikor visszaért hozzám a mosoly, (már mindenki nevetett mosolygott), megérkezett hozzánk, Mosoly Panna (báb). Elmesélte a gyermekeknek, hogy azért jött el hozzájuk, mert ebbe a csoportba csupa mosolygós kisgyerek jár, akik most is boldogok, mosolyognak. Elmondta a gyerekeknek azért hívják őt Mosoly Pannának, mert ő egy vidám, boldog kislány. A beszélgetés tovább folytatódott a kislány báb „irányításával” az öröm, boldogság, köszönet, hála fogalmak körül. A foglalkozás végén Panna hálás köszönetet mondott a gyerekeknek a kedves fogadásért, a beszélgetésért és a sok okos gondolatért. Köszönetét nem csak szavakkal fejezte ki, hozott egy ajándékot, ami nem egy tárgy volt, hanem a hónap dala Bagdi Bella tolmácsolásában.
Pozitívan tapasztaltam, örömmel töltött el, hogy a beszélgetés alatt nyitottak, érdeklődőek voltak, meglepő módon nagyon jól meg tudták fogalmazni az érzéseiket, gondolataikat. Azóta minden nap játékidő végén öleléssel, simogatással, mosollyal vagy csak „egyszerűen szavakkal” fejezzük ki hálánkat egymásnak az együtt töltött pillanatokért.
Természetesen a nap további részében is figyeljük, kinek miért lehetünk hálásak. Mi felnőttek is aktívan pozitív példát adva vettünk részt a téma feldolgozásában, közvetítésében.
A hónap feladatát a „Reggel, délben, este” című plakát készítését egy újabb foglakozás, mese, beszélgetés, játék előzte meg.
Hétvégére pedig „mosolygós arcot” vihettek haza, hogy ezzel fejezzék ki köszönetüket, hálájukat egy-egy családtagjuknak.
Már most, az első hónapban megtapasztalhattam, hogy a közös beszélgetések, játékok, milyen jó hatással vannak a verbális és nonverbális kommunikáció, illetve az érzelmi intelligencia fejlesztésére.
HÁLÁS vagyok a programnak, mert sok-sok pozitív felemelő élménnyel, érzéssel zárult a hetem. Az egyik szülő privát üzenete magáért beszél, megerősít abban, hogy folytatni kell, érdemes, ezt programot: „Azért vagyok hálás Neked, hogy a mai rohanó világban a gyermekem ilyen jó kezekben van és ilyen értékeket adnák át nekik nevelőik. Még mindig könnyes a szemünk a mosolygós rajztól és a kislányunk mondataitól! Köszönjük!”

Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája
A hála az a szűrő, amin keresztül szebbnek láthatjuk a világot. Az 5.a osztály a „Hála, hogy itt a csendes reggel” c. énekkel mond köszönetet a Teremtőnek.
Hála ének
A hálát beépítettem az ének-zenei nevelésünkbe, rövid kis dalocskát tanultunk, amelyet megelőzött a kézműves tevékenységünkön készített barátság hálalevél. Gyermekeink azóta is szívesen éneklik a dalt és sokat beszélgetnek játék közben is a háláról.

Reggeli hálaadó ima a kiscsoportunkban.
Nyuszi csoportos gyerekek vagyunk, még csak most kezdtük az ovit.
A reggelünket imádkozással kezdjük. Már nagyon ügyesek vagyunk.

Az első boldogság óránk nehezen indult. Nem mondtam előre a gyerekeknek, hogy milyen óránk lesz, csak az óra elején. Sajnos mindannyian nagyon fáradtak voltunk, már a 7. órában jártunk. Előtte keveset találkoztam a gyerekekkel, mert más osztályokban is tanítottam. Amikor bementem a terembe, sok magatartási probléma merült fel, ami a nap során összegyűlt, és meg kellett beszélnünk őket. Ez után kezdtünk bele a „boldog” órába. Ahogy a témában haladtunk előre, egyre jobban ellazultunk, felszabadultunk. Sok jó és szép gondolat merült fel a gyerekekben. Az óra végén mindenki választott egy tanulót, akit megölelt és elmondta, miért lehet hálás neki. Megkértem őket, ha lehet, ne válasszák kétszer ugyanazt a gyereket. A kör vége felé volt, aki engem választott. Meglepődtem, nem számítottam rá. Sőt olyan tanuló volt, akivel a magatartása miatt óra elején kicsit el kellett beszélgetnem. Nagyon aranyosak voltak a gyerekek, jó lett a hangulatunk, örültünk egymásnak és túl tudtunk lépni a fáradtságon és a rossz hangulaton. Másnap a rajz órán rajzokba öntöttük gondolatainkat és puzzle formában raktuk össze, miért is lehetünk hálásak a nap adott szakaszaiban.