A gyerekekkel egy gyönyörű plakátot készítettünk, amelyben osztályként az összetartozásunkat szerettük volna kifejezni, s azokat a gondolatokat, amelyekért hálásak lehetünk a mindennapokban.


Nyíregyházi Móra Ferenc Álatlános Iskola Petőfi Sándor Tagintézménye
A gyerekekkel egy gyönyörű plakátot készítettünk, amelyben osztályként az összetartozásunkat szerettük volna kifejezni, s azokat a gondolatokat, amelyekért hálásak lehetünk a mindennapokban.

Az értelmileg akadályozottak 6.-7. csoportjának tanulói örömmel vettek részt a „hálával” kapcsolatos feladatokban. Készítettünk hálafát, adogattuk és gyűjtögettük a hála nyomdákat. A gyerekeknek sikerült pozitív érzéseiket kinyilvánítaniuk egymás felé. A hála téma lehetőséget adott az egymásra való odafigyelésre.

Vaskút-Bátmonostor Német Nemzetiségi óvoda
A Süni csoportosok minden nap meghallgatták a „Szép nap ölelj most át engem című dalt” melyet már önállóan is szívesen énekelnek.
S hogy miért vagyunk hálásak?!
Elsősorban szüleinknek mindazért amit kapunk, s azért is,amit adhatunk.
Néhány élményrajz ízelítőül,amiért hálásak voltunk szüleinknek

Zakladna Skola s VJM Alapiskola Fülekpüspöki
Vártuk nagyon az idei tanévet és vele együtt a közös munkát, amit zömében az állandó csapatunkkal folytatunk tovább. Zenehallgatás közben beszélgettünk kinek és miért lehetünk hálásak. Nemcsak a kézzel fogható dolgoknak örülhetünk, hanem egy érzésnek is, ami boldoggá tesz. A tanulóknak a témával kapcsolatban ezek az ötletek jutottak eszükbe:
Reggel – Hálás vagyok anyukám mosolyáért, életemért, a meleg fogadtatásért, szüleimért, nagyszüleimért, a tiszta ruhámért, szüleim szeretetéért, a reggelimért, az ébresztésért, a búcsúpusziért…..
Délben – Hálás vagyok a törődésért, a szülinapi tortámért, kutyusomért, a napfényért, a meleg ételért, a segítségnyújtásért, a kirándulásért, a tanítómért, a barátaimért, a játékaimért, a különórákért…..
Esta – Hálás vagyok az esti meséért, a családomért, a csendért, a szép álmomért, a vacsorámért, a békességért, a melegért, az esti pusziért, a jó napomért, az esti beszélgetésért…..

Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda
A pacsirta című mese elbábozása.
Beszélgetés a meséről és a háláról.
Hála tabló készítése- sárga levél reggel, zöld levél délben, piros levél este.

Vaskút-Bátmonostor Német Nemzetiségi Óvoda
Az óvoda legkisebbjeinek (mini csoport) ismerkedése a hála, szeretet érzésével.

Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kiskunhalasi Tagintézmény
A Napraforgó csoportban jelenleg hat tanuló van, mindegyikük súlyosan-halmozottan sérült. A csoportban három beszélő tanuló van, a többiek sajátos spontán kialakult gesztus nyelvet használnak, illetve egy tanulóm sajátos szavakat használ gesztusokkal vegyítve. A hónap boldogságórájának témája a hála. A gyerekekkel saját életemből hozott példákon keresztül igyekeztem megértetni, hogy mit jelent a hála, én miért lehetek hálás, kinek lehetek ezekért hálás. A tanulókkal kötetlen beszélgetés formájában gyűjtöttük össze, hogy ők miért hálásak és kinek. Mi plakátot készítettünk, hogy miért lehetünk hálásak reggel, délben este, a plakátot függőlegesen három színre osztva készítettük, ezek jelképezik a három napszakot. Egyszerű formában ábrázoltunk, a tanulók választották ki, hogy melyik napszakhoz mit rajzolnak. A rajzolásban, színezésben a jelenlévő tanulók mind segítséget igényeltek. A foglalkozás jó hangulatban, családias légkörben telt.

Pestszentlőrinci Kerekerdő Óvoda
A héten a háláról és annak megéléséről, és a mindennapokban való miben létéről beszélgettünk. A mindennapi tevékenységeinket folyamatosan igyekeztünk megtölteni a hála érzésével, kifejezésével. A csatolt fotókon a csoportunk hálatábláját láthatjátok és pillanatokat arról, amikor elmondták a gyermekek egymásnak azt, hogy ki mivel okozott számukra örömöt. Szeretetkört alkottunk, ahol egymást ölelték és simogatták a gyermekek.
Egy két gondolat a gyerekektől:
„Hálás vagyok azért, hogy anyu reggel kakaót csinált nekem.”
„Boldog voltam, mert reggel egy szuper autót láthattam.”
„Én azért vagyok hálás, mert anya és apa megölelnek”
„Hálás vagyok, hogy anyu és apu szeret.”
„Én annyira hálás vagyok Andi néni nektek, mert ebédet hoztok nekünk.”

Kolozsvár Utcai Általános Iskola
Hogyan hálás a pálcikaember? – kérdeztem nyolcadikosaimtól.
„Hurrá, itt a meleg kakaó!” – kiáltott fel az egyik fiú.

Encsi CsodaVár Óvoda és Bölcsőde 2 . számú Tagóvodaája
Hálásak lehetünk azért, hogy van édesanyánk. A gyerekek egy szívet színeztek ki zsírkrétával pirosra. Ezt a szívet ajándékozzák majd az édesanyjuknak a szerető gondoskodásukért cserébe.