A Nyírparasznyai Általános Iskola 2. osztályos tanulói hálacsokrot készítettek.


Általános iskola Nyírparasznya
A Nyírparasznyai Általános Iskola 2. osztályos tanulói hálacsokrot készítettek.

Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Katolikus Iskola
A tanév első boldogságóráján a háláról beszélgettünk a gyerekekkel.Hálaleltárt készítettünk, amelyben minden diák megfogalmazta , hogy miért hálás reggel, délben és este.Az elkészült plakátokon rajzokon keresztül jelenítettük meg. Hollóné Dobos Rita, Kovácsné Várhegyi Mónika
Bajai Szakképzési Centrum Radnóti Miklós Kollégiuma
Csoportunk úgy döntött, hogy megpróbálkozunk a hálanaplóval. Hogy egyszerűbb legyen a dolgunk, és a rövid hálanapló könnyen érthető legyen, írtunk egy történetet Csukás István Süsü, a sárkány műve alapján, ami természetesen a háláról szól.
Süsü hálás, meg mindenki hálás
Beköszöntött az ősz. A királyi vár girbe-gurba utcáit hűvös szelek járták át. A falevelek zizegve hullottak le. Az öreg király –aki már nem is volt király, mert már jó ideje a nyugdíjaséveit töltötte- fel –alá sétálgatott a hideg falak között. Nagyon fázós volt. Ráadásul korán köszöntött be a hideg. De nem csak az öreg király didergett még napközben is, hanem a vár minden lakója. Mindenki behúzódott otthonába, csak Süsü bolyongott a palotától az északi várkapuig, majd onnan a déli várkapuig, aztán vissza a palotáig. Senkivel sem találkozott útközben. Ráadásul fázott. Eszébe jutott, hogy nemrég még a zöld mezőn lepkéket kergetett a kis királyfival, aztán vadkörtét majszolgattak.
-Mi újság Süsü! Közeleg-e valaki ebben a cudar időben?-kérdezte a palota ablakából a király, aki Süsü legjobb barátja volt. A király hálás volt Süsünek, mert már messziről észrevette, ha ellenség közeledett a vár felé, és fel tudtak készülni az ostromlók méltó fogadására.
-Neeeem!-válaszolta Süsü dideregve.
-Süsü, te fázol!- kiáltott fel a király. Már megnyugodott, mert előző este három kocsi fával tértek vissza a favágók, de Süsüvel nem számolt. A méreteiből adódóan nem készítettek neki még fűthető lakhelyet. A király aggódott.
-Süsükém, ha olyan hideg lesz a tél, mint amilyen az ősz, akkor nagy bajban leszünk!
Süsü hálás volt a királynak, hogy ennyire aggódik. Már nem is fázott annyira, pedig a hideg szél még jobban feltámadt.
A király rendkívüli gyűlést hívott össze Süsü ügyében. Még a kancellár is megjelent, pedig rengeteg dolga volt, ki sem látszott a papírmunkából. Szerette Süsüt, de nem mutatta. Elvégre egy hivatalnok nem mutathat ki érzelmeket. Csak számadatokat mutathat ki.
-Házat kell építenünk Süsünek!- javasolta a király.
-De miből? Annyi fa nincs az erdőnkben, amennyi kellene!-vágta rá a főfavágó.
-A kövekből most erősítettük meg a várfalakat!-folytatta tovább a fő-főépítészmester.
-Aggódom Süsüért. Valahol el kell helyeznünk a hideg napokon- folytatta a király.
-Írjuk össze a legmelegebb helyeket!-javasolta a kancellár. Az írnok már írta is: pékség, kovácsműhely, a szénégető boksája…
Tovább nem folytatta, mert ledőlt a torony a hatalmas szélben.
A félbehagyott jegyzőkönyv alapján Süsüt először a pékségben helyezték el. A bökkenő csak az volt, hogy csak a két keze fért be, egyik keze az ajtón, a másik pedig az ablakon. Süsü hálás volt, hogy ennyit törődnek vele, és a keze már nem fázik. Ezután a kovácsműhelybe küldték. Itt még melegebb volt, mint az előző helyen. Ráadásul itt a két lába is befért, Hiába, a kovácsmesternek volt a legnagyobb háza a királyi várban. Süsü megint hálás volt, hogy ennyit törődnek vele.
Amikor Süsü megunta az üldögélést, és a lábai is elgémberedtek már, meglátogatta a szénégetőt. A szénégető boksája ontotta a meleget. Süsü óvatosan leült a boksa mellé, és megmelegítette a hátát.
Közben híre ment, hogy Süsü fázik. Még a sárkányfűárus is ellátogatott a boksához. Persze ő is fázott. Nem ment mostanában jól a sárkányfűeladás. Azért jól elbeszélgettek a meleg boksánál. Süsü ezért is hálás volt, mert szeretett beszélgetni. Már egyáltalán nem didergett. Sőt! Örült a hidegnek, mert másnap újra meglátogathatta a pékmestert és a kovácsot.
Azért szerencsére a nagy hideg csak átmeneti volt. Jöttek melegebb napok is. Mivel Süsü rengeteget segített a favágásban, a kőtörésben, no meg leginkább a tűzgyújtásban, ezért az újra összehívott rendkívüli gyűlés úgy döntött, hogy a ledőlt torony köveiből, meg a maradék kőből és fából egy szerény hajlékot építenek Süsünek. A pék kölcsönadta az egyik régi kemencéjét, hálából a sok tűzgyújtásért, a szénégető pedig hozott faszenet. Süsü nagyon boldog volt. Leginkább azért, hogy ennyit törődnek vele…
Süsü hálanaplója
1. esemény megelőzése
Véget ért a nyár. Fázom. Alig találkozom valakivel. Szeretek itt lenni, de mindenki behúzódott a hideg elől. Talán már felesleges vagyok itt?
2. esemény
Ma gondoltak rám, mégsem vagyok felesleges. Meglátogattam a pékmestert, a kovácsot és a szénégetőt. Megengedték, hogy megmelegítsem a kezem, a lábam, aztán a hátam. Nagyon hálás vagyok nekik.
3. hála kifejezése
Ma elkezdtek nekem házat építeni. Nagyon boldog vagyok, hogy gondoltak rám. Hálás vagyok, hogy itt lehetek, és ilyen remek barátaim vannak. Jó érzéssel tölt el, hogy számíthatunk egymásra.
Írták: Villámcsirkék, Baja, Radnóti Miklós Kollégium ( Csukás István: Süsü, a sárkány meséje alapján)

Osztályunk a Pécsi Éltes EGYMI Készségfejlesztő iskolájának 12. b osztálya most kapcsolódott a Boldogságóra programba. Első óráinkon az érzésekről, érzelmekről beszélgettünk :
összegyűjtöttük, milyen érzések bukkannak fel bennünk, mikor érezzük, éreztük… mi az ellentéte, hogyan tudjuk elmondani, körülírni.
A hála szó kapcsán jelentését írtuk körbe példákkal és összegyűjtöttük, kinek, minek, miért lehetünk hálásak…
Nem csupán a boldogságórán került központba a téma, még környezetórán is ezen gondolkodhattunk közösen, mert a következő kérdésre kerestünk közösen válaszokat :
Miért vagyok hálás a fának ?
Végigjártuk a hálaösvényt, kinek , miért lehetünk hálásak, hogyan fejezhetjük , ki….
Manuális foglakozás órán elkészítettük hálafáinkat.
A boldogságfokozó hála témáját egy igazi BOLDOG boldogságórával zárhattuk a hónap végén: közös beszélgetéssel , feliratkészítéssel, eddigi fotóink átnézésével és zárófotónk elkészítésével köszöntük meg egymásnak a vidám “KÖZÖSidőt”. Hálával tartozunk egymásnak is, hiszen napjaink jelentős részét töltjük együtt a iskolában . Ha ezt békességben és szeretetben éljük meg, akkor ezzel emeljük , éltetjük egymást és önmagunkat. Ezzel gazdagodtunk 🙂
Hálásak vagyunk egymásnak és a Jobb veled a világ program csapatának is, mert egy (Lélek)húron pendülünk 🙂
Üdvözlettel: a Pécsi Éltes EGYMI 12.b osztálya Pelléné Szabó Éva gyógypedagógus és Ragoncsa Anita pedagógia asszisztens

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Az első órán a gyerekek lelkesen fogtak bele a munkába. A lazítás után az általunk kitalált képrejtvény nagyon tetszett nekik. A megfejtés: hála. A keresztrejtvény megoldásában is jeleskedtek, és a mesét is szívesen hallgatták. A beszélgetés során egyre mélyebben értelmeztük a hála fogalmát. Az egyik kisgyerek megkérdezte, más nyelvű emberek is ismerik-e ezt a szót, hála. A következő órára összegyűjtötték, hogy különböző nyelveken hogyan hangzik a hála szó. A videón ez látható. 🙂
Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és A.M.I.


Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
Lelkesen és frissen kezdtük az új tanév első boldogságóráját. Rajzoltunk, színeztünk, örömmel hallgattuk egymást. Házi feladatot is kaptak a gyerekek: elalvás előtt hálával gondolni valakire, aki aznap örömet szerzett.

Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és AMI
A hála gyakorlása
Az első boldogságóra megtartását a hónap utolsó hetére toltam, mivel a Happykids1e csapata első osztályosokból áll, angol irányultságú képzéssel. Életükben nagy változás történt, iskolások lettek.
Több óvodából érkeztek a gyermekek, a többség nem ismerte egymást. A családi napunkat már az évnyitó előtt megtartottuk, ami nagyon jó ötletnek bizonyult, így az évnyitóra már kicsit ismerősként érkeztek. Az első hetekben nagy hangsúlyt kapott a közös osztályszabályunk kialakítása, annak naponkénti értelmezése, az önértékelés kialakítása a szabályok mentén, majd a szoros tanítói visszajelzések az önértékelésre. Igyekszünk tanító párommal egy biztonságos légkört kialakítani, melyet még azzal is segítünk, hogy reggelente beszélgetőkörrel indul a napunk. Egyelőre élmények megosztása történik, megtanulnak egymásra figyelni, a kommunikáció alapvető szabályaival ismerkednek. Természetesen, a közösségünkben előforduló örömöket és bánatokat is itt osztjuk meg egymással, beszéljük meg a konfliktusokat, játszottunk sokféle ismerkedő játékot is.
Még nagyon az elején tartunk a folyamatnak, de egy bizalmi légkör mindenféleképpen segíti a gyermekek őszinte megnyilatkozásait. Ezért tartottam fontosnak leírni ezeket a gondolatokat.
A boldogságórát egy európai népmesével vezettem be: Öregasszony az ecetesüvegben. Élvezettel hallgatták a történetet, majd magáról a meséről beszélgettünk kérdések segítségével, így kaptam képet arról, megértették-e a történetet. A boldogságról is irányított kérdésekkel beszélgettünk: Hogyan érez az, aki boldog? Jó dolog boldognak lenni? Benneteket mi tesz boldoggá? Honnan tudjuk, hogy boldog-e valaki? Miből következtehetünk, hogy boldog valaki vagy szomorú? Lehetünk állandóan boldogok? Gondoljátok, hogy boldognak lenni a legfontosabb a világon? Meglepően bőséges válaszokat kaptam, a saját életükből hoztak példákat, így tudtuk értelmezni a boldogság fogalmát.
A „Hogy tetszik a szomszédod” c. játékkal frissítettünk, majd a program által javasolt módon dolgoztuk fel a hála témáját. Az életkoruknak megfelelően az 1. feladatot választottam. Úgy gondoltam, hogy a hálát adni, meghálálni kifejezéseket szinonimaként használhatom a megköszönni kifejezéssel, ez segített előhozni a gyermekekből a reggeli, déli és esti helyzeteket. Kicsit nehézkesen haladtunk azért, mert sok hasonló történetet, helyzetet meséltek el. A rajzos megjelenítésben is sok hasonló kép született. A rajzokat megnézhették a többiek, én pedig egy „mikrofonnal” jártam körbe, s jegyeztem le néhány gondolatot tanítványaimtól. Ezek a gondolatok a napocskánk sugaraiba kerültek bele.
A képek körbevágása, felragasztása az én munkám, de a Nap formája közös megbeszélés eredménye.
A foglalkozás óta eltelt három napban sokat nézegetik a kész napocskát, mesélik, hogyan és kinek köszöntek meg otthon valamint. Már nagyon várják a következő foglalkozást!

