
A hála gyakorlása

Budapest XX. Ker. Lázár Vilmos Általános Iskola
7. osztállyal pályáztam a programra. Az osztályfőnökkel megbeszéltük, hogy egyik hónapban ő, a másikban én dolgozom fel a hónap témáját. Az első órát én kezdtem.
Az óra elején elmondtam miért pályáztunk, milyen feladatunk lesz, mit várok a programtól.
Ez után a téma megbeszélése következett. Az óra elején még többen csodálkoztak, hogy miért kéne hálásnak lenniük, az óra második felére, mikor mindenki kapott egy „falevelet” amire ráírhatta, hogy miért hálás, már azon aggódtak, hogy nem fog kiférni egy levélre mindaz, amit fel akarnak írni.
Ez után felragasztottuk a leveleket a hálafára, amit kitettünk a faliújságra.
Vállalták, hogy egy héten keresztül úgy fekszenek le, hogy felidézik magukban milyen jó dolgok történtek velük aznap, és megfigyelik, történt-e bennük változás.
Vállalták, hogy 3 hálakupont csinálnak, melyekből, ha beváltották náluk, virágokat rakunk ki a faliújságra.
Vállalták, hogy a világ lehető legtöbb nyelvén megkeresik a KÖSZÖNÖM szót, és csinálunk belőle egy tablót.
Örömmel vesznek részt a „játékban”. Legmeghatóbb az volt, mikor egy kislány elmesélte, hogy édesanyja elsírta magát, mikor megtalálta a kupont. Megkérte, kislányát, hogy készítsen másolatot a kuponról, mert az eredetit meg akarja őrizni.

Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
Boldogságkutatásokból merített érdekességek, tanári magyarázat és hozzá kapcsolódó beszélgetés formájában. Szemléltetés-táblakép: „Hogyan legyünk boldogabbak?” Ehhez kapcsolódó mozaikkészítés, tanulói közreműködéssel. Hálafa – levelekbe tanulók beírnak olyan mozzanatokat, jelenségeket, dolgokat, amiért hálát éreznek. Kisfilm vetítés: dr. Buda László: A hála gyógyító ereje címmel. Lezáró beszélgetés.

Az osztály már nagyon várta a boldogságórát, hiszen alsó tagozaton is tartottak ilyen beszélgetős foglalkozást a tanítóik.
Olyan jó, amikor egy kicsit kiszakadva a megszokott kerékvágásból kicsit beszélgethetünk, elmélyedhetünk olyan témában,amelyről egyébként nem szoktunk gondolkodni, illetve belegondolni. Mindent természetesnek veszünk, akár az egészségről, akár a családról van szó. Pedig tudnunk kell, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy mennyi minden megadatik, ami másoknak esetleg nem. Ritkán gondolunk arra, hogy ez másképp is lehetne és emiatt hálát kellene éreznünk.Ez a beszélgetős óra nagyon jó lehetőséget teremtett arra, hogy kicsit befelé figyeljünk, és átértékeljük a minket körülvevő világot. Hálásak vagyunk, hogy a boldogságóra program keretein belül mindez megvalósítható és az értékrendünk, a világnézetünk alapjaiban változik meg egy értékközpontú, kimondottan pozitív irányba mutatva.


Ajka Városi Óvoda, Szivárvány Óvoda
Lassan ismerkedünk a „ Boldog Óvoda” program lehetőségeivel. A gyermekek szociális helyzetükből adódóan is nagyon érzékenyek, ölelésre, megerősítésre vágynak. A hála levelek készítésekor sokat beszélgettünk, a hála érzéséről. Nehezen fogalmazták meg először a jelentését, de a mese, a saját példa segített a megértésben.
Mit jelent hálásnak lenni, kinek vagy hálás?
Hálás vagyok apának, mert mindig elvisz a vonatokhoz.
Hálás vagyok Bencének, mert sokat játszott ma velem.
Hálás vagyok Leonak, mert a testvérem.
A hála levelekkel meg is ajándékoztuk egymást, majd egy nagy üvegbe tettük, amit feldíszítettünk vágással, ragasztással, tépéssel készült formákkal.
Bagdi Bella CD hallgatásával, táncolással közelebb hoztuk a boldogság érzését.
Az SNI-s gyermekünk az ölelést, a simogatást örömmel fogadta, a zene megnyugtatta.

Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
„Hála MAMI” foglalkozás, Boldog iskola program, összefoglaló
2018.09.27. 19 órától 20.15-ig tartott foglalkozáson 15 fő MAMI-s diák és Nagy Attila kollégám vett részt.” Jobb Veled a Világ!”- mottó használata, tájékoztatás a „Boldogságóra”, iskola programról és az előző tanévi foglalkozásomról.
Hála
„A hála tanulható és egyben tanítható is.” Szabó Magda idézete
„A hála talajigényes virág, csak nemes szívben tud gyökeret verni.” Szabó Lőrinc idézete
MAMI mozaik szó etimológiai értelmezése.
Interaktív beszélgetés a részt vevő tanulók bevonásával a következő kifejezések felhasználásával:
Hála szó értelmezése.
Hálaünnepek, hálaadás ünnepe.
Öröm, boldogság, hála párhuzam.
Hála hatása az elménkre, lelkünkre:
-érdeklődés
-izgalom
-büszkeség
-energikusabb állapot
-önbecsülés
-önértékelés
Hála hatása a testünkre és az egészségünkre:
-közérzet
-kiegyensúlyozottság
-betegségtudat
-aktivitás
Reflexióm:
A diákok kommunikációs megnyilvánulási lehetőséggel bátortalanul éltek először, de hamar megfogalmazták a szülők és a MAMI irányában mutatott érzéseiket, a köszönettel tartozás tényét és annak kinyilvánítását. A közösséghez tartozás fontossága is gyorsan felmerült, értéknek tartják, a néha szenvedélyes megbeszéléshez és az önértékelésük fejlesztéséhez is hozzájárult. A szociális kompetenciák fejlesztése és a pszichológiai ismeretek számukra újnak és szokatlannak tűntek először. A személyes tanári „hála példáim” felsorolása kiváltotta a figyelmüket és utána beindult a tanulók önvallomásainak sorozata, néha családi történetek közlése is. Sokszor a hozzászólásaikat a konzultáció szabályainak ismételt hangsúlyozásával tudtam mederben tartani, csak néha tapasztaltam az aktív hallgatás tényét. Kiderült, számos hiányosság jellemzi még az érettségizett tanulók, a fenti témában való gondolkodását is, ezért szükség van hasonló konzultációkra és közös kommunikációs és érzelmi élményekre.
Dr. Székely Károly Ákos
foglalkozást tartó tanár

