Intézményünk diákjai – már a „Boldogságprogramba” való bekapcsolódásunkat megelőzősen is – évek óta ösztönösen törekszenek arra, hogy Karácsony ünnepének közeledtével kicsit jobbak legyenek. Minden évben iskolai gyűjtést szervezünk a helyi Vöröskereszt szervezetének, a tanulók megunt-kinőtt játékaikat, könyveiket nagy örömmel dobozolgatják, sokan tartós élelmiszert is adományoznak. Szokássá vált, hogy „Száguldó angyalok” néven minden éven alakul egy tanár-diák-csapat, akik verseket, dalokat, az ünnepre hangoló gondolatokat visznek a város kórházának gyermekosztályára, a fogyatékkal élők és az idősek szociális otthonaiba, de olyan is előfordult, hogy a menhelyre vittünk meleg plédeket és állateledelt. Évről évre szívet melengető érzés látni diákjainkon, mennyire átalakulnak a „jótettek” hatására. A korábbi tanároktól induló szervezkedést ma már sok esetben ők maguk kezdeményezik, és alig várják, hogy örömet szerezhessenek másoknak.
A decemberi projektmunkát megelőző közös beszélgetésünkben is megerősítették a diákok, hogy bár sokszor furcsa és szokatlan a szoros családi és baráti körön kívül álló emberekhez például egy jótettel, az áltagosnál és manapság megszokottnál kicsit több kedvességgel, figyelemmel és odafordulással „közelíteni”, de ez a távolság nagyon gyorsan eltűnik, amikor felcsillan a szemekben az általuk szerzett öröm csillogása. A másik fél öröme hamar átragad azokra, akik a kedves gesztust tették. Másokat meglepni, ha csak egy aprósággal is, szintén boldoggá teszi, jobb kedvre deríti mindkét felet. Abban is közös állásponton voltunk, hogy ajándékot tervezgetni és adni másnak egyébként is sokszor nagyobb öröm, mint az ajándékban részesülni. És sokszor egy egészen aprócska, de szívből jövő kedvesség mennyivel többet tud érni (főleg ha az szívből jön), mint a drága ajándék!
A Karácsony körüli adományozások hátterében a diákok bepillantást nyerhetnek abba, hogy mennyi nehéz sorsú ember él körülöttünk, és sok esetben milyen sokat tudnak ők maguk is tenni, hogy a sorsuk – ha csak kicsit is, de – általuk jobbra fordulhasson. Ilyenkor sokan elgondolkodnak, hogy bár nekik sincs meg mindenük, és vannak beteljesületlen vágyaik, magánéleti problémáik, sokan vannak, akikre náluk sokkal nehezebb terhet mért a sors. Ilyenkor valahogy felértékelődik az is, amivel máskor az ember hajlamos elégedetlenkedni.
Az is megfogalmazódott a beszélgetés során, hogy „Lehetne gyakrabban is Karácsony”. Miért csak ilyenkor kedvesebbek az emberek? Miért ne vehetnénk észre máskor is, hogy szükség van ránk, hogy segíteni tudunk? Ha gyakrabban lenne meg az emberekben az ilyen lelkület, és látná annak pozitív hozadékát, akkor az egész egy öngerjesztő folyamatba csaphatna át. Mennyivel szebb lehetne úgy a Világunk!
Sajnos ezekre a kérdésekre nem találtuk meg sem a választ, sem a megoldást, de abban maradtunk, hogy mi továbbra is „rajta leszünk az ügyön”, és megtesszük mindazt, ami tőlünk telik.
Ebben a hangulatban kézenfekvőnek mutatkozott az adventi kalendárium elkészítése, hiszen annyi lehetséges kisebb-nagyobb örömszerzési forrás és lehetőség jutott eszünkbe, hogy a végén szinte már válogatni sem tudtunk közülük.