Hatalmas lelkesedéssel készültem az első Boldogságórámra, és nagyszerű élményekkel gazdagodtam! Az osztályommal második éve vagyunk együtt, és olyan különleges helyzetben vagyunk, hogy velünk van két kerekesszékes tanuló is. Ez a kezdeti időben sok nehézséget okozott, de mostanra már mindenki elfogadta őket, és nagy szeretettel, empátiával fordulnak nemcsak ahhoz a két tanulóhoz, hanem a többiekhez is.
A Hála-órán a gyerekek aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésekbe, feladatokba, és rendkívül őszintén megnyíltak egymás előtt.
Amikor az óra végén mindenkinek el kellett mondania, hogy kinek és miért hálás, az egyik kisfiú (aki a fiúk között vezéregyéniség) azt mondta, hogy ő azért hálás, mert itt van velünk a két kerekesszékes gyerkőc. Megkérdeztem, hogy miért érzi, hogy hálás nekik? Ő erre azt felelte, hogy azért, mert nagyon sokat tanulhatunk tőlük: kitartást, azt, hogy soha ne adjuk fel! Ez a mondat egy másodikos kisfiú szájából…megrázó volt és csodálatos! Én azért vagyok hálás, hogy ennek a részese lehettem!
