Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A hála gyakorlása
A boldogságórán a közelgő ünnepekre hangolódtunk.Sokat beszélgettünk az advent jelentéséről és arról, hogyan tudunk másoknak örömet szerezni valamint segítséget nyújtani. A szülőknek saját készítésű ajándékot készíthettek a gyerekek valamint versekkel és dalokkal készültünk a karácsonyi ünnepségre. Mindezt igyekeztek titokban tartani, hogy még nagyobb meglepetést okozzanak szüleiknek. Azt is megbeszéltük, hogy mindezeken kívül, milyen módon tudunk örömet szerezni a szüleinknek. A gyerekek felsorolták, hogy miben szoktak otthon segíteni pl: elpakolnak maguk után, virágot locsolni, porszívózni, letörölgetni a port, elmosogatni, falevelet seperni stb. Arról is beszélgettünk, hogyan tudunk „jókat cselekedni” és segítséget nyújtani másoknak. Felidéztük azt, amikor az előző évben ajándékokat hozhattak be az óvodába otthonról, amelyeket a hátrányos helyzetű óvodásoknak vittünk el. A nagyobbak megfogalmazták, hogy adni is öröm, nem csak kapni.
Az óvodai karácsonyon nagyon ügyesen köszöntötték szüleiket és boldogan adták át kedves kis ajándékaikat, amellyel nagy örömet szereztek.
December a jócselekedetek hónapja. A gyerekek nagyon szerették ezt a témát, mert tudják, adni jó! Közösen megbeszéltük, hogy mi, minden nap megajándékozzuk egymást egy – egy csodás verssel, melynek tematikája : karácsony, tél, Mikulás, havazás….stb. Gyűjtöttük a szebbnél szebb verseket, (Osváth Erzsébet:Első hó, Veress Miklós:Mese a Mikulásról, Weöres Sándor:Hópihe,Juhász Magda:A hóember király, Madár János:Karácsony…) és szeretettel ajándékoztuk meg egymást. A versek címét naponta felírtuk kis lapokra, melyek aztán felkerültek az általunk hajtogatott fenyőfákra. Így készült el a mi karácsonyváró jótett-naptárunk. Gyakran hallgattuk a hónap dalát Bagdi Bellától. Készítettünk szivecske nyakláncot, majd a karácsonyfánkat körbeállva énekeltük a csodás dalt. (Állatbarátok csoportja, Turančík Katalin-Boldogságóra-oktató)
Beszámoló
Valóra vált álom
Amikor december 4.-én reggel felébrettünk, azt hittük, hogy osztályunk számára ez egy ugyanolyan nap lesz, mint a többi. Karácsonyi lázban ég az egész világ. Az órákon a tanító néni sokat beszél Jézus Krisztus születéséről, életéről és legfőképp a szeretetről. Szót ejt az emberi érzésekről, a segítségnyújtásról. Milyen jó érzés az emberi szívnek, ha segíthet egy elesett, vagy csak egy megfáradt emberen, de a tanítási órák alatt az is mindig elhangzik, hogy nem csak ilyenkor kell jónak lenni, ha nem egész évben.
Osztálytársunk Laura nagyon szeretett volna karácsonyra egy kiskutyát. Mivel nem kertes házban laknak a szülei nem engedték meg neki. A tanító nénivel minden évben ellátogatunk a kutyamenhelyre. Ilyenkor viszünk az állatoknak apróságokat, finomságokat, valamint egész évben gyűjtjük a kupakokat az üvegekről, mert ezek leadásából is tudnak élelmet venni a kutyáknak. Így volt ez december 4. – én is. Az összegyűjtött kupakokat mentünk leadni, és minden egyes gyerek még valami kis finomsággal is kedveskedhetett a kutyáknak.
Ahogy a menhelyre értünk minden kutyus a lábunk körül járkált, szagolgattak, játszottak velünk. A tanító néni nem győzött bennünket figyelmeztetni: Rá ne lépj, vigyázz, mert a lábán állsz! Osztálytársunk Laura eltűnése a nagy lázban nem is tűnt fel nekünk, csak a tanító néni hangos kiabálására lettünk figyelmesek: Laura merre jársz? Gyere ide te is közénk, vissza az udvarra! Ne futkoss a szomszéd udvarán! Mért mész oda? Hisz a kutyusok itt vannak.
-Tanító néni, kérem, tessék idejönni, itt is van egy kutyus, nagyon beteg, több napja nem ehetett! Láncra van verve! Szegény kutyus, olyan alázatos, nagyon szépen kérem segítsünk rajta!
A látvány valóban szörnyű volt, de vajon, hogyan segíthetnénk?
Érdeklődni kezdtünk a menhely tulajdonosánál, hogy kié is a szomszéd telek, kik is laknak ott?
Bizony két hete nem lakott már ott senki, a kutyus pedig úgy el volt bújva, hogy nem is lehetett észrevenni. Szerencséje volt a négylábúnak. Laura szemfülességének köszönhető, hogy észrevette a meggyötört állatkát. Nagyon gyenge volt szegény, talán meg sem éri a karácsonyt. Levertük róla a láncot, próbáltunk enni és inni adni neki, de sajnos nem evett, de egy keveset ivott.
– Kedves gyerekek ki kell hívnunk hozzá a doktor bácsit, ő majd tudni fogja, hogy mi is a teendő ilyen esetben. – szólt a tanító néni.
Így is lett. Egy gyors telefont követően megérkezett az állatorvos. Az erőtlen kutyát betette az autójába, hogy elvigye a rendelőjébe, de túl sok jóval senkit nem bíztatott.
Az egész osztály nagyon szomorú volt, Laura pedig zokogott.
A tanító néni könnyes szemmel felénk fordult:
– Gyerekek ne adjátok fel, imádkozzatok, kérjük közösen Isten áldását, szeretetét gyógyítsa meg nekünk ezt a kutyust.
Innentől kezdve minden reggel imádsággal kezdtük a napot. Szeretettel a szívünkben gondoltunk a kutyusra. Annyira jó érzés volt, hogy mindannyian ugyanazért imádkozunk, hogy mind ugyanazt akarjuk, hogy egy célunk van, az, hogy a kutyus meggyógyuljon.
Két hét telt el azóta. A kutyus jobban van, él, már eszik is, az orvos szerint most már jó esélye van a gyógyulásra, az életbe maradásra. Nem beszélve arról, hogy a tanító néni és Laura osztálytársai meggyőztek Laura szüleit, engedjék meg a kislánynak had fogadhassa örökbe a kutyust. A szülök végül beleegyeztek az örökbefogadásba.
Talán ez volt az a pillanat, amikor megértettük amiről a tanító néni már hetek óta beszél. A kölcsönös segítségnyújtás, a szeretet a szívünkben, a hála, az Istenbe vetett hit. Laura boldogsága, ami ő általa a mi szívünkbe is beköltözött, hisz mi is hozzájárultunk a kutyus örőkbefogadásához.
Megtanultuk,
„ hogy csak egy Isten létezik, ugyanakkor számtalan út, amelyen eljuthatunk hozzá. A legfontosabb közülük a szeretet. A szívünkkel pedig mindig megérezzük, mit kér tőlünk a szeretet“.
Jeanne Kalogridis
(Kis csemeték/nagy csemeték csoportja, Noszkai Czibor Barbara-Boldogságóra-oktató)
Napraforgók- csoportja ,Pásztó Katalin-Boldogságóra -oktató
Jótett – kalendárium
December elején megtartottuk a bevezető órát, beszélgettünk az adventról, szokásokról. A gyerekek feladatul kapták, hogy 24-ig gyűjtsenek minél több jó cselekedet. Szorgalmasan gyűjtöttek, volt aki segített otthon teregetni, edényt törölgetett, megöntözte a virágokat, megetette a cicát, kutyát, többet játszott kisebb testvérével, beágyazott, segített megteríteni az asztalt, segített a takarításnál stb. A végrehajtott jótetteket feltűztük a csillagokból álló adventi naptárra.(Spongyabob csoport – Csókás Margit – Boldogságóra – oktató)
December: „Karácsony havának” is nevezik. Erről a hónapról mindenkinek a szeretet ünnepe a Karácsony jut először eszébe. Majd a Mikulás nap, szilveszter és még írhatnám. Ebben a hónapban adományoznak a legtöbben, ilyenkor tör ki az emberekből, azaz érzés, hogy: „Jobb adni, mint kapni.”
Óvodánkban idén is megrendezésre került a „cipős – doboz akciónk” és idén először az „Adj egy könyvet ajándékba” akciónk. Célunk, hogy a szülők a gyermekeikkel közösen, átbeszélve az adakozás örömének lényegét, gondoljanak a helyi rászoruló családokra, gyermekekre.
A csoport adventi naptárában, mindig volt egy mese és egy kis szösszenet a gyerekeknek, amiknek nagyon örültek. Egyik nap a „Visszajött a répa” c. mesét találták benne szaloncukrokkal együtt azzal az üzenettel, hogy mindenkinek 2db jár belőle. Mesehallgatás és tízórai után kiosztásra került. Ám, csak a fele csoportnak jutott 2db szaloncukor, a többi gyermeknek nem. Akiknek nem jutott csoki, nagyon csalódottak voltak (ami a feltöltött képeken is látszik). Látszódott, hogy minden gyermekben ott motoszkált a megoldás, de csak egy fiú tette meg azt a lépést, hogy oda is adja az egyik csokit egy olyan társának, akinek nem jutott (később azt az egy csokiját is odaadta a dajka néninek, mert neki sem jutott). Ezt látva a többiek is kerestek olyan gyermeket, aki nem kapott. Kivétel egy kislányt, aki annyira szorított a csokikat, hogy szétolvadtak a kezében, pedig tudta, hogy mi a helyes, de még nem érezte át a lényeget. (csak később, adta tovább másnak mikor beszélgettünk erről) Ami teljes mértékben megérthető, hisz kiscsoportról van szó. Náluk még nem ez a jellemző. De büszkék vagyunk, hogy van a csoportban olyan gyermek(ek), akik erre érzékeny(ek) és reménykedünk benne, hogy meg is marad(nak) ilyen jólelkű(ek)nek.
Itt is megszeretnénk köszönni a Szülőknek a felajánlásokat. Célba értek az ajándékok!
A felső tagozatban eddig eltöltött néhány hónap alatt már többféle konfliktus kikörvonalazódott az új 5. osztályban. Éppen jókor jött a decemberi téma. Mikulásfejekből készítettük a Jótett-kalendáriumot. Mindenki egy kihúzott nevű osztálytársának a lapjára írt fel egy jó cselekedetet, amelyet próbált is valóra váltani. A karácsony előtti utolsó előtti napon beszéltük meg, ki, milyen módon tudta megvalósítani. Majd mindenki a kihúzott társának kívánt boldog ünnepet.
Teréz anya mondta, hogy nagy dolgokat nem tudunk cselekedni, csak kis dolgokat, de azt nagy szeretettel. Úgy gondoltuk, hogy kedveskedünk a városban található Családok Átmeneti Otthona lakóinak. Minden kis kedves tanítványom valamit odaszánt a mikulás csomagjából. Az összegyűlt csemegéket cipősdobozba raktuk, majd útra keltünk és személyesen vittük el jókívánságainkkal együtt. Felemelő érzés volt kis diákjaim számára, hogy milyen dolog adni, s milyen jó örömet szerezni.