
A hála gyakorlása


A relaxációs gyakorlat után rátértünk a havi téma megbeszélésére. Mindenkinek vannak céljai és vágyai. Az osztályomban lévő gyerekek világosan és őszintén elmondták céljaikat. Megbeszéltük, hogy a célok elérése sokszor akadályba ütközik, amit le kell győzni. Soha nem szabad feladni, hanem amit magunknak célul tűztünk ki, azt mindig érjük is el! Meghallgattuk a hónap dalát és közben elkészítettük a tablónkat céljainkkal.

Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda
Január hónapban a Manó csoport Boldogságórájának a témája: A céljaink kitűzése,azok elérése.
A tevékenységünket meditációs gyakorlattal kezdtük, a hét témájához kapcsolhatóan „madárfészket ” firkáltunk. Közben a meditációs „irkafirka” mondókát mondogattuk. Azután beszélgettünk, hogy kinek mik a céljaik. A munkafüzet 38. oldalán lévő feladatlapot is használva ezt meghatároztuk. Ezt követte egy akadály pálya, melynek leküzdése során zsetonokat, puzzle kirakó darabokat lehetett kapni jutalmul. A végén mindenki hozzátette a maga puzzle darabját, és nagy örömünkre a csoportunk jelképét tudtuk kirakni belőle.

Csoportunkkal ebben az évben csatlakoztunk a Boldogságóra programhoz.
A hála témakör feldolgozását relaxációval kezdtük, és bábozással folytattuk. A kedves, segítőkész Süni mindenki kedvence lett. Azóta többször báboztak hasonló szituációkat. Beszélgető kört alakítottunk, ahol elmondhatták, kinek, miért lehetnek hálásak. Összetartozásunk jeléül hála kézszorítást küldtünk egymásnak, majd boldogító mosollyal ajándékoztuk meg egymást. Végül tenyérnyomattal szivecskés plakátot készítettünk, megörökítve az első hónap tevékenységét.

Ebben a hónapban közös célunk az volt, hogy eljussunk Micimackóhoz uzsonnázni, amire meghívót is kapott minden gyermek és a kedvenc mackója. Az út azonban nem volt egyszerű, hiszen sok próbán kellett átesni ahhoz, hogy megérkezzünk. Nekiálltunk tehát a térkép megrajzolásának. Az első állomás Fülesnél volt, aki elvesztette a farkát, és bennünket kért meg, hogy keressük meg. Küldetésünk sikeres volt, így másnap Tigrissel tornáztunk egyet. Következett Bagoly, akitől nagyon sok okos dolgot tudtunk meg a medvékről. Nyuszival érdekes feladatokat és játékokat játszottunk, Malackával pedig sapkákat készítettünk az uzsonnára és mézes csuprokat,majd Kangával tornáztunk ismét egy jót. Hosszú út vezetett az uzsonnáig, amit közösen kellett megtennünk. A gyerekek nagyon élvezték a közös célért való küzdést, és örömmel fogyasztották el a jól megérdemelt uzsonnát.

Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája
A gyermekekkel felelevenítettük: Az öreg halász és a nagyravágyó felesége c. mesét, majd mindenki elmondhatta 3-3 kívánságát.Majd az osztály megfogalmazta a célokat.

Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája
A gyerekek nagyon fogékonyak voltak a témára, aktívan vettek részt a foglalkozásokon. Jó meglátásaik, ötleteik voltak. Meghallgattuk a szamárról szóló tanulságos mesét.Többször kipróbáltuk a Dr. Bagdi Emőke pszichológus professzor asszony által tanított megküzdési stratégiát, vagyis: egy nagy levegőt vettünk, közben minden izmunkat megfeszítettük. Néhány másodpercig benn tartottuk a levegőt, majd a levegő kiengedése közben megfeszített izmainkat elengedtük.

Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskola
„A megküzdésben megsokszorozza az erőnket, ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, ha biztosak lehetünk a társas támogatásban, a támasznyújtásban.”Ebben a hónapban arról beszélgettünk a gyerekekkel, hogy milyen megküzdési stratégiák vannak. Fontos, hogy ha problémánk adódik, minden erőnkkel igyekezzünk tenni valamit, hogy a helyzet jobbra forduljon. Készítsünk egy cselekvési tervet és haladjunk lépésről lépésre, akár úgy is, hogy minden egyéb dolgunkat félretesszük az összpontosítás érdekében. Természetesen mindig kérhetünk tanácsot másoktól és meg is kérhetjük egy kedves ismerősünket, hogy ha tud, tegyen is a helyzet megoldásáért. A negatív eseményeket is képesek lehetünk pozitívan értékelni, ha kihívásként tekintünk rájuk. Abban a pillanatban, hogy sikerül egy problémát megoldanunk, az önértékelésünk is javulni fog.

Vitéz János Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola
A 3. illetve 4. osztályos tanulókkal a céljaikról, kívánságaikról beszélgettünk az elmúlt hónapban.
A gyermekekkel felelevenítettük: Az öreg halász és a nagyravágyó felesége c. mesét, majd mindenki elmondhatta 3-3 kívánságát. Ezután különbséget tettünk a kívánságok és a célok között. Firtattuk, hogy miért fontos, hogy legyenek az embereknek rövid, illetve hosszútávú céljai. Leírhatták egy lapra, hogy mi számukra a jelenlegi legfontosabb elérendő cél, és mit kell tenniük érte, illetve bakancslistát is készíthettek. Ezután csoportokat alkottunk és osztályplakátokat készítettünk, azzal kapcsolatban, hogy milyen tervei vannak erre a tanévre a diákoknak.
Az órát egy mozgásos \\\\\\\”Süsü\\\\\\\” nevezetű játékkal zártuk, mely segítségével vidám hangulattal ért véget az óra.

1. Bagdi Bella cd-ről : Repülj velem c.dala
-Repülő mozdulatokkal madárrepülést utánoztunk, ha azonban megállítom a zenét, mindenki szaladjon (repüljön) egy madáretetőbe (karikába) A dal újraindításánál ismét repüljenek tovább, majd ismételt megállításnál egy másik etetőbe repüljenek.
2. Jóságos manó vagyok: Minden gyermek lerajzolja a jelét egy cédulára, majd összehajtja. Összekeverem egy dobozba, és mindenki húz egyet magának. Senkinél sem maradhat a saját jele, és nem árulhatja el, hogy kit húzott. A nap folyamán figyelemmel kísértük, ki-kinek a jóságos manója, ki-kinek nyújt segítséget, kedveskedik valamivel…stb.
3. Madárkalás készítés: Elkészítettük a madárkák kedvenc téli finomságát, hogy ne éhezzenek . Segítünk rajtuk, hogy a hideg és a hó ellenére is biztosítva legyen számukra az eleség.Hiszen ebben a téli hidegben nem találnak elegendő élelmet.
Majd kivittük a madáreleséget az udvaron elhelyezett etetőkbe, megtöltjük finom madárkaláccsal. Jó érzés, boldogok vagyunk. (Az ablakból figyeljük a kismadarakat, milyen lelkesen csemegéznek az általunk készített eleségből. 🙂