Az első osztályosak életének megváltozása, az iskolai életbe való belerázódás után feltettük a kérdést: Miért lehetek hálás az iskolában? A válaszok:
A hála gyakorlása
Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium
Boldogságóra kollégistákkal! Szeptember hónap témája a HÁLA!
Beszélgettünk arról, hogy mit is jelent az a szó, hogy hála?
Kinek lehetünk hálásak? Mi az amiért hálásak lehetünk? Hogy tudjuk kifejezni a hálánkat?
Majd mindenki leírta egy őszi gyümölcsre, hogy ő kinek hálás, kicsiknek, nagyobbacskák segítettek!
Hálásak lehetünk a természetnek a gyümölcsfákért, a fáknak a termésért, gyümölcsért!
Végül felragasztottuk a hálagyümölcseinket! 🍎🍐🫐
Meghallgattuk Bagdi Bella Hálával dalát
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Sziklaforrás csoport
A Hála Nap Sugarai
Hála Világnapi előkészületek:
A tanév első Boldogságrái során arra hangolódtunk, hogy felidézzünk életünkből kis pillanatokat és vele azt az érzést, amit átéltünk akkor, amikor valaki jót tett velünk. A hála majd köszönet lesz, de addig is meghallgatjuk egymás történeteit és azt, ki és hogyan váltja ki, hogy hálát érezzünk.
A nagyi befőttes üvegében mindig finomságokat zár. A mi üvegeinkbe azokat zártuk, akik szívünkbe is benne vannak. Mi is hasznosak akartunk lenni és ezeket a kis munkákat ajándékoknak szántuk. Egymásnak is készültek a barátság köszönete céljával, de volt aki az otthoniaknak készítette a családtagoknak.
Hálát sok dolog miatt érezhetünk és milyen jó, ha a körülöttünk lévő apróságok is a hála érzését váltja ki belőlünk.
Hála a kutyámért, családért, mert ma is élek, a friss levegőért, a plüss játékokért…és így tovább.
A nap sugarai ma a hálánkért ragyogott.
A szeptemberi boldogságórákon arról beszélgettünk a másodikosokkal, hogy mit is jelent a hála, miért lehetünk hálásak, hogyan tudjuk kimutatni a hálánkat mások felé. Meséltek egy-egy személyes történetet, hogy kinek és miért hálásak, majd meghallgattuk Bagdi Bella „Szép nap, ölelj most át engem” című dalát. Ezután kirakták a HÁLA szót többféle tárgyból: számolópálcikákból, őszi levelekből, tolltartókból, majd egy-egy szív alakú „falevélre” lerajzolták, hogy miért vagy kinek hálásak leginkább, s aztán a levelekből közösen hálafát készítettünk.
A hónap során megemlékeztünk a jótékonyság napjáról, a hála világnapjáról, az európai autómentes napról és a magyar népmese napjáról is, amelyek kapcsán mindig szóba került a hála is.
„Épp elég, ha egész életedben csupán egyetlen egy imát tanulsz meg – azt, hogy KÖSZÖNÖM!
(Eckhart Tolle)
A mindennapi életben a boldogsághoz vezető út egyik alapja a hála, amit a legegyszerűbben a köszönöm szóval tudunk kifejezni. Egy mosoly, egy ölelés, egy kedves szó szebbé teheti nemcsak a mások, de a mi napunkat is. Ennek fontosságáról beszélgettünk a gyerekekkel, és arról, hogy mi mindenért lehetünk hálásak. Elmesélték, hogy aznap reggel éppen kinek és miért hálásak. A hála érzetének kialakulása hosszú folyamat, ezt mindig gyakorolni kell. Az egyik tanuló írt egy verset is, amelyet megosztanék.
B. Janka – Hála
Hálás vagyok, mert megszülettem,
Áldott, aki nevelt engem.
Lelkem boldog, ha megölelnek,
Anya, Apa szeretlek.
A beszélgetés során rátértünk arra is, hogy érezhetnek-e hálát osztálytárs iránt. Rögtön kezek emelkedtek a magasba, és mesélték el, kinek hálásak. Elkészítettük a Hála-hálót. Amíg meghúzták a vonalakat a nevekhez, akinek kedve volt, elmesélhette, miért érez hálát a társa felé. Volt, aki csak egy vonalat húzott, de volt, aki úgy érezte, hogy több gyerek iránt érez hálát. Fontos megemlíteni, hogy milyen érzés hálásnak lenni, de arról is kell beszélni, hogy milyen érzés, ha neked hálásak. (Mivel két negyedik osztályban is beszélgettünk erről a témáról, ezért két Hála-hálót készítettünk.) Érdekes volt megfigyelni a gyerekek arcát, amikor tanulmányozni kezdték a Hála-hálót, hogy hányan hálásak nekik. Látszott, hogy jól esett nekik.
Végezetül játszottunk „Nagy szél fúj!” játékot. Először hétköznapi dolgokkal kezdtük, majd rátértünk a hálára. Nagyon jó ötleteket találtak ki a gyerekek, jó volt velük játszani.
Hálás vagyok, hogy megmutathatom nekik a boldogságfokozó technikákat, és bízom benne, hogy boldog felnőttekké válnak.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája, Székhely Óvoda
A hálafa története
Add tovább a falevelet
A hála témakörében a foglalkozást azzal indítottam, hogy magát a kifejezést értelmeztük, majd különböző idézeteket válogattunk ki közösen, ami Nekünk a leginkább tetszett. Ez után kis papírokra írtunk fel egy-egy dolgot, amiért az idei tanévben hálásak lehetünk! Végül elkészítettük saját „hála” feliratunkat.
Várkonyi István Általános Iskola, Cegléd, Széchenyi út 14/d
Újra első osztály, nehéz sorsú, nagyon egyszerű gyerekekkel és szülőkkel. A hála feldolgozásához az óvodai segédanyagot is segítségül hívtam. Nagyon nehezen dolgoztuk fel a témát. A dalt szeretjük, énekeljük.
A közös rajz tetszett a legjobban.
A szeptemberi témánk a hála. Kis csapatunk két csoportban nagy örömmel készítette el közösen, a HÁLA szót puzzle darabokból. Közben elmesélték, hogy miért és kinek voltak hálásak az adott napon.