A Nagykozári Óvodában szeptembertől újra megkezdtük a boldogságpercek gyakorlását. Az őszi hónapok első témája a boldogságfokozó hála volt. A nagycsoportosainkat igyekeztünk megismertetni a hála fogalmával. Az óvodai mindennapokból, legfőképp játékokon keresztül olyan példákat kerestünk melynek ők is részesei voltak. Ezek a pillanatok nagyon értékes percek voltak, mert érezték, hogy apró, de értékes boldogságot hoztak a mindennapokba. A hálafa történetét is nagyon figyelmesen hallgatták, ami teljesen átjárta, meghatotta őket. Beszélgetés során felfedeztük egymás hálás pillanatait, amit szívesen megosztottak csoporttársaikkal is. Majd a gyermekek egy virágos mezőt rajzoltak, legalább 4-5 virággal és megbeszéltük, hogy ki miért hálás. A gyermekek ezen gondolatait ráírtam a virágokra, hogy amikor a szülők olvassák ezeket a gondolatokat, őket is átjárja a jó érzés. A beszélgetések alkalmával nagyon sokan említették, hogy hálásak, hogy itt lehetnek a barátaikkal az óvodában, ezért az összetartozás örömeként ölelő csapatokat alakítottunk ki. Mindenki különböző jeleket kapott a kezébe és akik azonosak voltak össze kellett állniuk egy hálakörbe és megölelniük egymást. Ezt többször eljátszottuk, hogy lehetőség szerint mindenki megöleljen mindenkit.
A hála gyakorlása
Szentesi Felsőpárti Óvoda, Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodája
A Tökmag csoportban 21 apróság kezdi meg az óvodát, mint kiscsoportos. A számukra, illetve velük együtt kezdődik a boldogság óra, a hála hónapjával. Hálásak vagyunk, hogy megismerhetjük egymást, hogy együtt lehetünk. A beszoktatás alatt már beszélgettünk arról, hogy mit jelent a boldogság, mi mindennek tudunk örülni. Elsősorban a tevékenységek során hívtuk fel a gyermekek figyelmét arra, hogy mi mindenért lehetünk hálásak (például a jó időért, hogy sokat tudtuk az udvaron játszani, a finom ebédért, egy szép festésért stb.) Elmondtuk a fa mondókáját és el is játszottuk a kezünkkel. A gyermekek meghallgatták a hálafa történetét. Beszélgettünk az erdőben élő állatokról. Beszélgettünk arról, hogy hogyan érezte magát a fa, amikor az állatok kifejezték háláikat. Elmondtuk, hogy mi kinek és miért vagyunk hálásak. Nem könnyű ebben a korcsoportban az érzések megfogalmazása, többnyire minden jó vagy rossz a számukra. Készítettünk egy közös hálafát, amelyre mindenki elhelyezte a kismadarát, és egy saját hálafát tenyérnyomattal.
Új tanév,új csoportban kezdem a Boldogság Programot! Belevágtam,pedig kolléganőim szerint ebben a csoportban nem fog működni,mert ilyen,ilyen stb negatív jelzőkkel illették a Süni csoport gyerek közösségét.Tudtam, hogy milyen gyerekek, hiszen sokat jártam oda helyettesíteni.Úgy gondoltam, hogy mindenképp belevágok,aztán majd meglátjuk.Új kolléganőmnek egy kérése volt,az időpont,amelyben megegyeztünk.Így szeptemberben 12 nagycsoportossal kezdtem el heti 3 alkalommal ebéd előtt a foglalkozásokat.Eleinte a fegyelmezésük volt nehéz,de hamar megtaláltuk a szeretet nyelvét.A szeretet és hála témája meghozta azt, hogy lélekben összekapcsolódjunk,és csupa jó dolgok történtek,egyre nyugodtabbak,nyitottabbak,elfogadóbbak lettek.Ebben a hónapban már meg is értettem,hogy miért kerültem ebbe a csoportba,amelyben a 3 év alatt én a 6.óvó nénijük vagyok.A szeretetet hozom,egy más nyelvet, más beszédet,más együttlétet,ahol jó együtt lenni.
Már a második héten éreztem, hogy ,,szemem fényes,szívem ragyog,szeretetet adok,kapok”!A szeretet és hála virágait rajzoltuk,színeztük.Kolléganőmnek igyekeztem átadni az általam átélt történeteket.Ő is egyre nyitottabb lett,éreztem, hogy érdekli, hogy mi történik a foglalkozásainkon.
1. Ráhangolódás a témára
2. Témával kapcsolatos mese elolvasása
3. Mesefeldolgozás
4. Témához kapcsolódó feladatok
5. Foglalkozás lezárása énekkel
1. Ráhangolódás a témára
2. Témával kapcsolatos mese elolvasása
3. Mesefeldolgozás
4. Témához kapcsolódó feladatok
5. Foglalkozás lezárása énekkel
Az órán feldolgoztuk a tanmesét, majd beszélgettünk, hogy miért lehetünk hálásak.
Jurisics Utcai Általános Iskola
A mai világban, amikor annyi negatív hír és benyomás vesz körül bennünket, észre kell vennünk és tudatosítanunk magunkban, mennyi szeretet, jóakarás, szép dolog van körülöttünk és az életünkben. Némely diákot rá kell vezetni az élet szépségeire és sajnos gyakran olyan természetesnek veszik, hogy megvan mindenük, amire szükségük van, hogy szerető családban élhetnek. A hála gyakorlása témakör sokat segített ebben, a csoportomban az elméleti háttér után, áttértünk a gyakorlati feladatok megvalósítására. Nagy segítséget nyújtott a Boldogságóra kézikönyvek, illetve az online feladatbank. A diákok hálanapot készítettek, történet dolgoztak fel, szeretetkuponnal lepték meg szüleiket, barátaikat hálájuk jeléül. A hónap dalát sokáig dúdolgatták még magukban.
Domoszlói III. András Általános Iskola
Nagyon hálás feladat volt számunkra felidézni ennek a nagyon nehéz tanévnek a szépségeit.
Sok-sok boldog pillanatunk volt. A legnagyobb talán az, amikor újra találkozhattunk az
online oktatás után.
Köszönjük, hogy ebben a tanévben is segítettetek bennünket!
Boldog vakációt kívánunk mindenkinek!
Szeptemberben megtartottam az első Boldogságórát.
Csoportom, befogadós kiscsoport 3-4 éves picikkel.
Megismerkedtünk Katica Klárával, aki mesére hívja a gyerekeket, a mosolygós és sírós arcokkal, ami a napi hangulatukat tükrözi, és relaxáltunk is. Életkori sajátosságaiknak megfelelően megbeszéltük a hála, a köszönet jelentését. Később elmentünk leveleket gyűjteni, hogy elkészítsük a Hálafát, a maradék leveleket pedig köszönetük jeléül odaahatták szeretetük jeléül, hazamenetelkor, szüleiknek.
MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT GALLÓ JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MAGONCKA ÓVODA
Így csináltuk mi!
Gyerekek mondták:
Minden órát Edit nénivel úgy kezdünk, hogy hálát adunk, amiért így együtt lehetünk
Óra végén megköszönünk mindent
Nálunk az ölelés természetes szokás, bármikor kaphatunk és adhatunk.
Az ölelés az egyik legjobb dolog a napban