Nagyon örültünk, hogy ebben az évben is részt vehetünk a pályázatban. Idén gyermekeink nagy részének a program nem volt ismeretlen, hiszen már tavaly is dolgoztunk vele. A kicsik kedvenc meséjükön keresztül dolgozták fel a témát. A nagyobbak változatos tevékenységekkel mélyítették ismereteiket. A gyermekek egyre nyitottabbak arra, hogy észrevegyék, a másoktól feléjük irányuló pozitív jelzéseket érzéseket. Nemcsak észre veszik, ezeket, hanem viszonozzák is ezt. Ez formálja pozitív gondolkodásukat.
A hála gyakorlása
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
A havi feladatban óriási segítséget nyújtottak az asztalos tanulók, akik csodálatos dobozokat készítettek nekünk fából. Köszönjük az alázatos és szorgalmas munkájukat, és oktatójuk kitartó segítségét. A hálakasznik még üresek, de hamarosan megtelnek tartalommal, a dobozokat birtokba veszik a boldogságcsoportok. Hála és köszönet mindenért!!!!!
A hónap elején minden gyermek kapott egy piros szív formát (középre a jelüket berajzolva), melyre, ha hálás volt neki valamelyik társa, vagy köszönetet mondott neki, egy kis matricát ragasztott a szivecskéjére.
A hála virágokat valamelyik családtagjuknak készítették, miután megbeszéltük, mennyi mindenért lehetünk hálásak szüleinknek, testvéreinknek.
A hónap elején minden gyermek kapott egy piros szív formát (középre a jelüket berajzolva), melyre, ha hálás volt neki valamelyik társa, vagy köszönetet mondott neki, egy kis matricát ragasztott a szivecskéjére.
A hála virágokat valamelyik családtagjuknak készítették, miután megbeszéltük, mennyi mindenért lehetünk hálásak szüleinknek, testvéreinknek.
Miért is lehetünk hálásak? A gyerekek életében is nagyon fontos a hála. Boldogan beszéltek arról, hogy az elmúlt időszakban kinek és miért lehettek és voltak hálásak. Szívesen meséltek arról is, hogy milyen jó másoknak örömet szerezni és milyen jó érzéssel tölti el őket, ha nekik szerez örömet valaki. Ezt beszélgetőkör keretében valósítottuk meg, majd mindenki az általa választott tárgyakból, termésekből kirakta a HÁLA szót.
Szeptember 21-én iskolarádiós megemlékezés után sokan kedvet éreztek önálló gondolataik megfogalmazásához a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskolában. A Hála Világnapjára készített Hála-ládába csodálatos üzeneteket, gondolatokat dobtak a kis kezek. Volt, aki gondosan ki is díszítette, ezzel is tükrözte színes gondolatvilágát, érzéseit. Az egész iskola, alsó és felső tagozat, tanárok is részt vettek.
A Ficánka kiscsoport a szeptemberi hónapban a beszoktatási időszak folyamatát éli. Sajnos nagy betegséghullám törte meg ezt az időszakot, amikor is a gyermekek kezdték egymást megismerni, elfogadni, ugyanúgy-mint a csoport felnőtteit. A Hála-témakört életkori sajátosságaiknak megfelelően igazán még megfogalmazás szintjén nem tudták közzétenni, de megtapasztalások által már ráéreztek a gyermekek arra, hogy miért is lehetünk hálásak. Például: hálásak vagyunk azért, mert kisütött a napocska és a sok esőzés után a szabadban tudtunk játszani. Vagy a nagyobbaktól kölcsön kaptunk egy jó kis sátrat, amivel nagyon jót játszottunk egy délelőtt folyamán; ezért is hálásak lehetünk. Boldog Dórával is megismerkedtek a gyermekek, aki a MESECSENGŐ szavára hívta őket, Bezzeg Andrea meséjére, ami a Hála-fáról szólt. S mi is elkészítettük a mi kis hála-fánkat, amire őszi színekben pompázó levelek kerültek, a gyerekek által.
Az 5.b osztállyal a hála téma feldolgozását beszélgetés után egy tabló elkészítésével folytattuk. Az egyenként kiválasztott színes lapokra egy hátteret készítettek a gyerekek. A háttér egy téglafalhoz hasonlatos megjelenítés lett. Erre nagy feliratként került rá főcímnek a HÁLA. Azután a megbeszéltek alapján arról írtak, hogy kinek és miért hálásak.
Az elkészült kis alkotásokat egy tablóra rögzítettük.