Elkezdődött az új nevelési évünk és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy immár második éven kezdhetjük, vagy inkább folytathatjuk a Boldogságóra pedagógiáját.
Amikor szóba került a csoportban, hogy újra a Boldogságórát fogjuk tartani, a kisgyermekeket megkérdeztem, hogy emlékeznek e arra, hogy tavaly is foglalkoztunk sok-sok témával, a boldogsággal, a pozitivitással, a hálával stb, és meglepő módon nagyon sok minden megmaradt az emlékezetükben.
Egyre gyakrabban kérdezgették, hogy mikor jön már el az a pillanat, amikor a foglalkozást tartjuk és nagyon örültek, amikor ez az idő elérkezett.
Bemelegítésként, mivel keveset láttuk az elmúlt hetekben a napot, úgy gondoltam, hogy a napimádással kezdünk és belecsempésztem az ismert dalocskánkat is. Nagyon szépen, nyugodtan végre hajtották a légző gyakorlatokat és ekkor megfordult a fejemben, hogy az előző évben ekkor még milyen sokat kellett figyelmeztetni őket arra, hogy hogyan csinálják a feladatot. Nem izegtek-mozogtak, figyeltek minden egyes mozdulatra, szóra. A bemelegítő relaxáció után meghallgattuk a kezdő énekünket, amit meglepő módon nagyon sokat tudtak, és látszott a kisgyermekeken, hogy valóban élvezettel mozognak. Igyekeztem őket arra inspirálni, hogy fogjuk meg egymás kezét és csak a zenére és annak ritmusára próbáljuk figyelni. Ekkor különös dolgot vettem észre a csoportban. Azok a kisgyermekek, akik nem kifejezetten „szeretik” egymást, mindig egy bizonyos dolog miatt kialakul egyfajta rivalizálás, ők egymás mellett álltak meg és gondolkodás nélkül megfogták egymás kezét, a zene ritmusára ringatóztak, átadták magukat a pillanat szépségének. Öröm volt rájuk nézni, figyelni a reakcióikat. A témánk feldolgozásában a kézikönyvet követve megbeszéltük, hogy mit is jelent a Hála szó? Sokkal ügyesebben, választékosabban fejezték ki magukat, nem kellett segítség a megfogalmazáshoz. Volt aki csak egy szóval, volt aki szép kerek mondattal válaszolt arra a kérdésre, hogy szerintetek, mit jelent az a szó, hogy hála, hálás vagyok Neked azért, mert…..
A munkafüzet 3. oldalán lévő feladatot tettem be következő lépésként, de nem színezéssel, hanem kis kártyákat készítettem a képekből, azt vittem körbe és kértem a kisgyermekeket, hogy mindenki húzzon egy kártyát. Majd arra kértem őket, hogy egy kicsit gondolkozzanak el azon, hogy amit a kártyán lát, mi jut elsőre eszébe róla, mit gondol a képről.
Itt igazán meglepő volt a rengeteg válasz. Volt olyan kisgyermek, aki a kutyus képét húzta és neki arról az jutott eszébe, hogy ” szeretem és nagyon szeretném Reginát megölelni, mert hiányzik nekem!” Regina az egyik kislány a csoportban és elmondható a két kisgyermek kapcsolatáról, hogy teljesen semlegesek egymás iránt. Leginkább nem az a jellemző, hogy sokat játszanának együtt, vagy keresnék egymás társaságát is bármilyen tevékenység közben, azonban ez a reakció egy váratlan fordulatot eredményezett. Miután mindenki elmodta, hogy kinek mi jutott eszébe a kártyákról, megérkezett hozzánk Boldog Dóra, aki elmondta a versikéjét és a Hálafa történetét. Sokkal figyelmesebben voltak a mese ideje alatt, mint egy évvel ezelőtt. Lehetett látni rajzuk, hogy valóban érdekli őket, hogy mi a baja az örge fának és hogy hogyan tudnak segíteni rajta az állatok. A mese után megtanultuk a fa mondókáját, amit azóta is minden nap kérnik hogy ismételjünk el.
Igaz, hogy az útmutató szerint minden kisgyermeknek más-más színű kézlenyomatát kell elkészíteni, azonban én úgy gondoltam, hogy annyi szeretet, megértés, empátia volt látható a gyermekek szemében, arcán, hogy a legmegfelelőbb szín csakis a piros lehetett ebben az esetben. Amíg elkészítettük a hála szivecskénket, azon gondolkodtam, hogy milyen sokat nőttek a gyermekek, sokat fejlődött az érzelmi intelligenciájuk, mennyire szeretik egymást és ragaszkodnak egymáshoz.
A fogalalkozás lezárásaként kiszíneztük a hála jelét, kitettük a boldogság várának az első lépcsőfokára és elénekeltük többször is a Boldog vagyok című dalt.
Egyszerűen imádtam a mai napot! Aranyosak voltak, nemcsak a foglalkozás ideje alatt, de azt követően is és el-el csíptem a beszélgetésükben a Hála szót, amit folymatosan használtak. Boldog voltam és én is nagyon hálás azért, hogy ilyen kis szuper csoportom van.

Elkezdődött az új nevelési évünk és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy immár második éven kezdhetjük, vagy inkább folytathatjuk a Boldogságóra pedagógiáját.
Amikor szóba került a csoportban, hogy újra a Boldogságórát fogjuk tartani, a kisgyermekeket megkérdeztem, hogy emlékeznek e arra, hogy tavaly is foglalkoztunk sok-sok témával, a boldogsággal, a pozitivitással, a hálával stb, és meglepő módon nagyon sok minden megmaradt az emlékezetükben.
Egyre gyakrabban kérdezgették, hogy mikor jön már el az a pillanat, amikor a foglalkozást tartjuk és nagyon örültek, amikor ez az idő elérkezett.
Bemelegítésként, mivel keveset láttuk az elmúlt hetekben a napot, úgy gondoltam, hogy a napimádással kezdünk és belecsempésztem az ismert dalocskánkat is. Nagyon szépen, nyugodtan végre hajtották a légző gyakorlatokat és ekkor megfordult a fejemben, hogy az előző évben ekkor még milyen sokat kellett figyelmeztetni őket arra, hogy hogyan csinálják a feladatot. Nem izegtek-mozogtak, figyeltek minden egyes mozdulatra, szóra. A bemelegítő relaxáció után meghallgattuk a kezdő énekünket, amit meglepő módon nagyon sokat tudtak, és látszott a kisgyermekeken, hogy valóban élvezettel mozognak. Igyekeztem őket arra inspirálni, hogy fogjuk meg egymás kezét és csak a zenére és annak ritmusára próbáljuk figyelni. Ekkor különös dolgot vettem észre a csoportban. Azok a kisgyermekek, akik nem kifejezetten „szeretik” egymást, mindig egy bizonyos dolog miatt kialakul egyfajta rivalizálás, ők egymás mellett álltak meg és gondolkodás nélkül megfogták egymás kezét, a zene ritmusára ringatóztak, átadták magukat a pillanat szépségének. Öröm volt rájuk nézni, figyelni a reakcióikat. A témánk feldolgozásában a kézikönyvet követve megbeszéltük, hogy mit is jelent a Hála szó? Sokkal ügyesebben, választékosabban fejezték ki magukat, nem kellett segítség a megfogalmazáshoz. Volt aki csak egy szóval, volt aki szép kerek mondattal válaszolt arra a kérdésre, hogy szerintetek, mit jelent az a szó, hogy hála, hálás vagyok Neked azért, mert…..
A munkafüzet 3. oldalán lévő feladatot tettem be következő lépésként, de nem színezéssel, hanem kis kártyákat készítettem a képekből, azt vittem körbe és kértem a kisgyermekeket, hogy mindenki húzzon egy kártyát. Majd arra kértem őket, hogy egy kicsit gondolkozzanak el azon, hogy amit a kártyán lát, mi jut elsőre eszébe róla, mit gondol a képről.
Itt igazán meglepő volt a rengeteg válasz. Volt olyan kisgyermek, aki a kutyus képét húzta és neki arról az jutott eszébe, hogy ” szeretem és nagyon szeretném Reginát megölelni, mert hiányzik nekem!” Regina az egyik kislány a csoportban és elmondható a két kisgyermek kapcsolatáról, hogy teljesen semlegesek egymás iránt. Leginkább nem az a jellemző, hogy sokat játszanának együtt, vagy keresnék egymás társaságát is bármilyen tevékenység közben, azonban ez a reakció egy váratlan fordulatot eredményezett. Miután mindenki elmodta, hogy kinek mi jutott eszébe a kártyákról, megérkezett hozzánk Boldog Dóra, aki elmondta a versikéjét és a Hálafa történetét. Sokkal figyelmesebben voltak a mese ideje alatt, mint egy évvel ezelőtt. Lehetett látni rajzuk, hogy valóban érdekli őket, hogy mi a baja az örge fának és hogy hogyan tudnak segíteni rajta az állatok. A mese után megtanultuk a fa mondókáját, amit azóta is minden nap kérnik hogy ismételjünk el.
Igaz, hogy az útmutató szerint minden kisgyermeknek más-más színű kézlenyomatát kell elkészíteni, azonban én úgy gondoltam, hogy annyi szeretet, megértés, empátia volt látható a gyermekek szemében, arcán, hogy a legmegfelelőbb szín csakis a piros lehetett ebben az esetben. Amíg elkészítettük a hála szivecskénket, azon gondolkodtam, hogy milyen sokat nőttek a gyermekek, sokat fejlődött az érzelmi intelligenciájuk, mennyire szeretik egymást és ragaszkodnak egymáshoz.
A fogalalkozás lezárásaként kiszíneztük a hála jelét, kitettük a boldogság várának az első lépcsőfokára és elénekeltük többször is a Boldog vagyok című dalt.
Egyszerűen imádtam a mai napot! Aranyosak voltak, nemcsak a foglalkozás ideje alatt, de azt követően is és el-el csíptem a beszélgetésükben a Hála szót, amit folymatosan használtak. Boldog voltam és én is nagyon hálás azért, hogy ilyen kis szuper csoportom van.

Ezt a tanévet egy idézettel kezdem, amely remélem mindennap megajándékoz mindenkit! 🙂

„Van egy gyógyszer… nagyon különleges. (…) Minden benne van. Amire szükséged van. Gyógyír mindenre. Egyszerre szeretet, bizalom, hit, erő, gyengédség… nincs jobb orvosság a világon. Minden benne van, ami az élethez kell. A boldog, felszabadult élethez. Adagolása nincs korlátokhoz kötve, sőt, az a legjobb, ha minél többet kapsz belőle naponta. A legtökéletesebb orvosság… mellékhatások nélkül. Úgy hívják: ölelés.”
Csitáry-Hock Tamás