– Zenét hallgattunk, beszélgettünk, mit jelent a hála (első osztályban nehéz). Írni még nem tudnak, ezért rajzoltak, majd szóban megfogalmazták a gondolataikat.
A hála gyakorlása
Első boldogságóránk egy nehezen megfogalmazható és érzékenyíthető témával: a hála gyakorlásával indult. A foglalkozást Bagdi Emőke: Lemegy a nap, lankad a kar… relaxációs gyakorlatával kezdtük, majd körben ülve a szőnyegen egy „Vándorjáték” c. drámajátékkal folytattuk, mely során körbe járt először egy képzeletbeli kisveréb, majd puszi, simogatás. A gyerekek teljesen átszellemültek ezektől a pozitív érzésektől. Ezután az „Azt szeretem benned” játék következett, mely során mindenki mondhatott társáról egy pozitív dolgot. Jó volt látnom a gyerekek örömtől mosolygó arcát, mikor valamelyiküktől dícséretet kaptak. A következőkben a Hálafa történetét meséltem el nekik, és beszélgetést kezdeményeztem a meséről, annak szereplőiről, érzéseikről. „Mi mi mindenért lehetünk hálásak?” -tettem fel ezt a kérdést és a gyerekek válaszoltak rá- sok érdekes és megható dolog napvilágra került. Később az asztalokhoz ülve mindenki készíthetett egy képeslapot szüleinek, melyre egy préselt levelet ragasztottak fel, kidíszítették a lapot és ráírtam „az üzenetet”, ki mit köszön szüleinek- ezt természetesen mindenki haza vitte, a csoportszoba papírfájára pedig falevél formára kézlenyomatokat készítettünk, erre is ráírtam, ki miért hálás, így lett egy saját hálafánk. A tevékenység lezárásaként Bagdi Bella: Jól érzem magam c. dalát hallgattuk meg és mozogtunk, táncoltunk rá együtt.
A hála gyakorlását a hálafa történetének bemutatása után, hála tündért készítettünk a gyerekekkel. Őszi levelekből festéssel készítettük el a szoknyáját, és közben arról beszélgettünk, hogy ki miért hálás.
A szeptemberi boldogságóra témája a hála gyakorlása volt.A gyerekeket Bagdi Bella:Ha boldog vagy,mutasd meg mindenkinek c. dalával hívtam táncba.Kezdő relaxációként a”Napimádást”választottam,aminek segítségével elengedtük a feszültséget,izgalmat.Majd körben a szőnyegre ülve megbeszéltük,hogy mi hála jelentése,hogyan tudjuk kimutatni a hálánkat a szeretteink felé.A hála nagyon fontos,hiszen a segítségével és eredményeképpen el tudjuk engedni a negatív dolgokat,érzéseket.A hála gyakorlása tényleg boldogabbá és egészségesebbé teszi a testünket és lelkünket is.A gyerekek figyelmesek voltak,és néhányan meglepően „felnőttes” dolgokat mondtak,élvezték a beszélgetést,aminek a végén elkészítettük a mi „Hála fánkat”.
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
A hála témakör kapcsán Levéladogatós játékot játszottunk, ahol a gyerekek kézről-kézre adtak először csak egy, majd kettő, végül pedig három levelet. Ezt követően meghallgatták a Hálafa történetét, majd hálatelt szívvel meséletek arról, hogy ők kinek, és miért hálásak. Saját tenyerük rajzán az ujjakat különböző színűre színezték, majd a tenyér részbe lerajzoltak egy dolgot/személyt, amiért hálásnak érzik magukat.
Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Aranyosapáti Tagiskola
A természetben való kirándulás fokozza boldogságérzetünket. Sétánk alkalmával mi is ezt éreztük és felfedeztünk apró csodákat.
Új év, új osztálytárs, új tanárok, új osztályfőnök, új terem, viszont mi újra együtt vagyunk ! Örülhetünk mindezeknek !
Az 1.b osztályos Menő Manók lerajzolták, miért hálásak. Ezek a rajzok a „Boldogság fal-on” vannak kitűzve.
Az 1.b osztályos Menő Manók lerajzolták, miért hálásak. Ezek a rajzok a „Boldogság fal-on” vannak kitűzve.