A mai boldogságórán a Pozitív mondókát tanulták meg a kisgyermekek.
A hála gyakorlása
A hála nagyon fontos szerepet játszik a gyerekek életében. Meg kell tanulniuk, hogy legyen hálásak az apró dolgokért is az életükben. A feladat előtt nagyon sokat beszélgettünk, majd a tornateremben a gyerekek által megformáltuk a hála szót. Mindenki nagyon lelkesen vett részt a feladat megvalósításában.
Több órán szóba került a HÁLA fogalma. A gyerekek örömmel emlékeztek a velük megtörtént kedves történetekre, ami után hálát éreztek. Testnevelés órán egységünket is hangsúlyozta a közösen kirajzolódó HÁLA szócska.
Géza Fejedelem Általános Iskola
„A boldogság egy olyan ideális állapot, amelyre bár vágyunk, mégsem tudjuk meghatározni, hiszen magában foglalja életünk minden oldalát és ezzel emberi teljességünket.”
A 2022/23-as tanévet egy új osztállyal kezdtem, elsősökkel. Mivel eddig csak olyan csoportom volt akik már tudtak olvasni és írni, ezért a közeljövőben a foglakozások felépítésén kicsit módosítok.
Az órát irányított beszélgetéssel kezdtem, nagyon érdeklődőek voltak a gyerekek, sokat jelentkeztek.
Felállítottunk egy rangsort, hogy a család után az osztálytársakkal töltjük el a legtöbb időt és átbeszéltük, hogy miért is lehetünk hálásak a minket körülvevő világban.
Sok okos választ kaptam, s ezeket rajzokkal is kifejezték a gyerekek. Szerintük hálásak lehetünk a családunknak, az osztálytársainknak, a barátainknak, a tanítóinknak, a természetnek és a háziállatainknak.
Meghallgattak egy példamesét is Az oroszlán és az egér címmel, amelynek a tartalmát ügyesen befogadták, majd eszmecserét folytattunk a mese tanulságáról.
Végül, nyári élmények rajzolására is maradt elegendő idő. 🙂
Mórahalom Város Önkormányzata Napköziotthonos Óvoda
A hála témakör feldolgozását a karácsonyi ünnepkörrel dolgoztuk fel. Mindenki hittanos a csoportunkban, így nem jelentett problémát a szülőknek ez a megközelítés.
Mesék olvasásával, bábozással, beszélgetőkörök kezdeményezésével, templom látogatással, saját tapasztalatok elmesélésével tudatosítottuk a gyermekekben, hogy mennyi mindent köszönhetünk a Jézuskának. Kapcsolatban lehetünk vele, kifejezhetjük hálánkat, segítséget kérhetünk tőle úgyis, hogy nem látjuk.
Próbáltuk felhívni a figyelmet arra, hogy nem csak a tárgyi dolgokért lehetünk hálásak neki.
Mi hála Betlehemet készítettünk a téma lezárásaként. Egyéni és csoportos munkabán egyaránt, ami a faliújság és a csoport díszei lettek.
Amikor elmegyünk előtte, egy pillanatra megállunk együtt és elmondjuk magunkba, hogy miért vagyunk hálásak. Ezzel gátolva a negatív érzések megjelenését, kiegyensúlyozottság érzését megteremteni és megbecsülni illetve örülni annak, amink van.
Annak tudatosítása, hogy a hála érzése segít felismerni és értékelni a jót az életünkben.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Szeptember hónapnak a témája a hála gyakorlása volt. A gyerekekkel arról beszélgettünk, hogy kiknek és miért lehetünk hálásak életünk során. Megkértem a tanulókat, hogy mondjanak olyan eseteket, amiért hálásak voltak valakinek az adott héten. A hónap során direkt módon arra kértem őket, hogy figyelmesen kövessék életük eseményeit és vegyék észre, ha hálával tartozhatnak valakinek. Beszélgetéseink során mindannyian arra törekedtünk, hogy felnyissuk egymás szemét, hogy mennyi apróságért, figyelmességért lehetünk hálásak egymásnak nap mint nap.
Az alábbi feladatokat végeztük még el a hónap során:
· A HÁLA szó megjelenítése a gyerekek testével.
· Hálakerék készítése papírból.
· A hónap dalának meghallgatása 🙂
A 10-ek szeretnek együtt lenni , kifejezni hálajukat és elkészítei azt a hálaotthont amelyben jól érzik magukat nap mint nap.