Szeptember- A hála gyakorlása
Az első boldogságfokozó témánk alkalmával megbeszéltem a gyerekekkel, hogy mit jelentenek a boldogságóra foglalkozások. Fantáziajátékkal elképzeltük, hogyan nézhet ki ez a vár. Relaxációs játékkal, a hála zenéjével ráhangolódtunk a témára, majd megismerhették a Hálafa mese történetét. Mese után beszélgetéssel dolgoztuk fel a témát a „Mi mindenért lehetsz hálás?”- játékkal. A gyerekek nagyon nyitottak és érdeklődőek voltak. Felsoroltunk különböző dolgokat, amiért hálásak lehetünk, örülhetünk az életünk során.
Ezután a „Hálás vagyok neked!”- Boldogságóra játékkal elmondták egymásnak azokat a dolgokat, amiért hálásak lehetnek, majd a szívpárnát odaadták egymásnak. Mindenki kapott és adott is hálát a másik gyermeknek.
Hálaszívet készítettünk, melybe minden gyermek örömmel részt vett. Beleírtam a gyerekek által mondott hálaüzeneteket a hálarajzokba, majd a közös alkotásokat kiraktuk a folyosóra, megbeszéltük, értékeltük egymás munkáját.
A hála gyakorlása
A Székely Mikó Kollégium 5.A osztály 23 tanulójával (9 lány és 14 fiú) közösen 1 osztályfőnöki órán át a boldogságóra program szeptemberi témájával foglalkoztunk. Megemlítettem a szeptember hónap nevezetes napjait és a hála világnapja révén, megbeszéltük mi a hála, miért lehetünk és vagyunk hálások. A dákokkal megalkottuk a 3 dimenziós HÁLA feliratot, majd mindenki elmondta, a húzott módon, a saját jóságlistáját.
A diákok érdeklődön tevékenykedtek, élvezték az éneket, többször is meghallgattuk, addig még elkészültek az osztálykavicsok.
Visontai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
Az első osztályos gyerekek nem tudnak még írni, így üzeneteket sem, illetve rajzban sem mindenki elég kifejező ebben a korban.
Bevezetés: Szóban kezdtünk el beszélgetni a fogalomról, hogy mi a hála szó jelentése. Aznap volt iskolánkban a Szent-Györgyi Olimpia eredményhirdetése, egy érmet kapó kislánynak eszébe jutott, hogy az érem, a saját ügyességének eredménye. Innentől egy lánc kezdett kialakulni, mindenkinek eszébe jutott valami, tudott kapcsolódni a témához.
Ügyesen összegyűjtötték, hogy életükben miért lehetnek hálásak: szüleim dolgoznak, pénzt keresnek, hogy játékaim, ruháim legyenek, a konyhás nénik főznek nekünk ebédet, testvérem vigyázz rám, szép a környezetünk, vannak fák, erdők, virágok, finom ennivalókat ehetünk, nem fázunk, fűtés van a teremben, igazgató néninek, mert ha nagyon meleg van, a klímát használhattuk. Jött a legnehezebb rész, a témához kapcsolódóan, ami elhangzott, keresni kellett ahhoz passzoló tárgyakat, ami emlékezteti, kinek vagy minek legyen hálás. Miután összegyűjtötték, egy nagy üvegbe beletették, sőt, egy kislány egy fakanállal össze is kavarta, mintha tényleg befőttet készítettünk volna.
A végén összegeztük, hogy miért lehetünk hálásak: megfogalmazták, hogy milyen jó Visontán élni, mert béke van, vannak növények, nincs árvíz, nem fázunk, nem éhezünk, szép ruhába járhatnak iskolába, segítenek a társak, ha leesik a ceruza vagy radír a földre, programok vannak, oklevelet kaphatnak, játékok vannak, amikkel játszhatnak.
A „Szép nap, ölelj most át engem” című Bagdi Bella dallal motiváltam a gyermekeket. Ahogy bekapcsoltam nekik a zenét, felfigyeltek, megörültek és leültek a szőnyegre. Amikor vége lett, többen is megjegyezték, hogy milyen szép volt, és nagyon tetszett nekik. Majd Boldog Dóra érkezett hozzájuk, akit nagy örömmel fogadtak. Beszélgettünk kicsit, hogy ő miért boldog, honnan érkezett (Boldogságvár), és hogy mi is el fogunk majd oda menni. A gyermekek is elmondhatták, hogy miért érzik magukat boldognak. Sokféle választ kaptam. („amikor anyával vagyok”, „boldog vagyok, hogy ebbe a csoportba járhatok”, stb.). Ezután relaxációs gyakorlat következett. „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok” című játékot választottam nekik, amit örömmel játszottak el, kérésre többször is. Boldog Dóra mesét mondott nekik a relaxációs játék után. A hálafa történetét, amit érdeklődve hallgattak meg, és utána a felmerülő kérdéseikre válaszoltam, beszélgettünk kicsit a meséről. Majd képeket nézegettünk, közben beszélgettünk, hogy mi miért lehetünk hálásak, mit is jelent ez a szó. Úgy éreztem, hogy többen már megértették a jelentését. „Hálás vagyok, hogy ebbe az óvodába járhatok.”, „Hálás vagyok, mert sok barátom van.” „Hálás vagyok, mert szívesen jövök be reggel játszani”, „Én anyának vagyok hálás”. Ezt követően körberajzoltam a kezüket, ők kiszínezhették, körbevágtuk. A csoport hálafájára közösen felragasztottuk a gyermekek által készített kéznyomokat. A foglalkozás végén hálafalevelet is színezhettek, és ezt délután hazavihették, otthon elmondhatták anyának, apának, testvérnek, ki miért hálás neki. A lezárás a hála jelének felragasztása volt az első lépcsőfokra. A gyermekek aktívan, örömmel vettek részt a tevékenységekben, jól érezték magukat.
Óvodánkban az idei tanévtől kerül bevezetésre a Boldogságóra program. A szeptemberi hónapban a Hála témáját dolgoztam fel több napon át. Nagy-középső csoportos óvodásaim érdeklődőek, fogékonyak a mesékre, vizuális tevékenységekre, zenére melyek eszköztárát felhasználva a Boldogságóra kézikönyvből merítettem ötleteket.
Új szokásként vezettem be csoportomba a Vidám reggeli köszönési formákat, mely kiválasztásában kértem a gyerekek ötleteit.
A Hálafa történetét meséltem el a gyerekeknek, majd kötetlenül beszélgettünk a meséről.
Elkészítettük a „Mi hálafánkat” . minden gyermek a saját tenyérlenyomatába belerajzolhatta, hogy ő miért hálás, és felragasztottuk a fára. A rajzok nagytöbbsége családdal kapcsolatos témájú lett. A munkafüzet színezőit is több napon át színezhették a gyerekek. Bagdy Bella –„ Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek” című dala volt a csoport kedvence.
Ebben a hónapban nemcsak az Alapprogram hála témáját de az önbizalom program Pozitív kapcsolatok témája és az erősség program hála erőssége is beépítésre került a foglalkozások megvalósításába. Mivel óvodánk egy hetedik csoporttal is bővült így a legkisebbeket is elkezdhettük bevezetni, megismertetni a Boldogság órákkal. A Katica csoport legkisebbjei a Szív világnapján játékokból készítettek egy nagy szívet és mindenki belerakhatta kedvenc játékát amivel leginkább szeret játszani. De nagy örömmel játszottak az apróságaink a jelekkel is. A picit nagyobbak a Süni csoportosok a Köszönöm formák-játékot, és a Formaalkotás játék aratott nagy sikert ahol elmondhatták kedvenc játékaiknak hogy miért hálásak neki. A Pillangó csoportosok Hálasétát tettek az óvoda körül ahol elmondták, megbeszélték a séta alkalmával hogy miért hálásak például a parknak vagy a játszótérnek, a sportcsarnoknak, vagy akár a gyönyörű jó időnek. Séta közben kavicsokat gyűjtöttek amit a szüleiknek vihettek haza vagy otthon a közös festés alkalmával elmondhatták szüleiknek miért hálásak nekik. A nagycsoportosaink labdajátékokat játszottak, szemetet szedtek, s a szabadban adtak hálát a szép időért azért hogy sétálni mehettek,hogy árnyékba húzódhattak, egy szép nagy fa árnyékába, az őszi termésekért, azért hogy együtt lehettek, a diókért amit találtak és feltörhettek és megehettek és hálásak voltak a csodás őszért. Az egészen nagyok megtanulták a hála mondókát és beszélgető körök alkalmával osztották meg gondolataikat, érzéseiket . Záró gondolatként én ebben a hónapban hálás voltam a kolléganőim aktív részvételéért a Boldogságórák megvalósításában.
Szeptember havi iskolai élményeinkért nagyon hálásak a Mackó csoport 1.d osztályos tanulói.Csodás kirándulásokon, programokon, rendezvényeken vehettek/vehettünk részt.
Hála-befőttet készítettünk, így jobban meg tudjuk őrizni emlékeinket.
Szeptember havi iskolai élményeinkért nagyon hálásak a Mackó csoport 1.d osztályos tanulói.Csodás kirándulásokon, programokon, rendezvényeken vehettek/vehettünk részt.
Hála-befőttet készítettünk, így jobban meg tudjuk őrizni emlékeinket.
Boldogságóra
Szeptember
A hála gyakorlása
A 2024/2025 nevelési év első hónapjában a hála témát az őszhöz, mint évszakhoz kapcsoltuk. Azon belül az őszi gyümölcsök témahétbe ágyaztuk. A tevékenységet vegyes életkorú csoportunkban valósítottuk meg a beszoktatás ideje alatt. A csoport összetételére tekintettel, ahol nagyobb arányban vannak kiscsoportos életkorú gyermekek, egyszerű formában igyekeztünk megvalósítani.
A foglalkozást kezdő énekléshez, motivációhoz az őszi gyümölcsökről megismert énekes játékot választottam (Ajtó, ablak nyítva van, bejöhet akárki….) A játékkal egymásra hangolódás, az elcsendesedés volt a cél, és a figyelem felkeltése. Ezt követően relaxációs játékként őszi falevelet indítottam útjára azzal a kéréssel, olyan csendben adjuk tovább, hallani lehessen, ha susog.
Ehhez kapcsoltuk a Hálafa c. mesét. A mesehívogató mondókánkkal (Mese, mese mátka…) elővettük a mesepárnáinkat, és hallgathatták meg a mesét.
A mese élményszerű bemutatását követően beszélgetőkörben közösen dolgoztuk fel a mesét. Kik voltak a szereplők?
Mit tettek?
Ki miért volt hálás?
Beszélgettünk arról, ki miért hálás, kinek hálás, és mi mindenért lehetünk hálásak, hogyan fejezhetjük ki hálánkat. Azt tapasztaltuk, hogy ez igencsak nehéz a 3-6 éves életkorú gyermekek számára. Így cél volt a hála fogalmának megismertetése, a mese cselekményén és szereplők viselkedésén, pozitív tetteik által fontosságának megismerése. Cél, hogy a gyerekek a mindennapokban is érezzenek késztetést arra, hogy kifejezzék, megfogalmazzák hálájukat bárki vagy bármi iránt.
Fő feladatnak tűztük ki és valósítottuk meg a társas kapcsolatok alakítását, közösséghez való tartozás érzését erősítését, az együtt játszás örömének megszerzését, a képzelet, fantázia fejlesztését, az élménybefogadását, és a mesehallgató magatartás alakítását.
Beszélgettünk arról is, hogyan kapcsolódik össze a boldogság és a hála. A falevél adogatós relaxációs játék közben azt az instrukciót adtuk, hogy képzeljék el a boldogság várát. Végül elővettük az előre megrajzolt boldogságvárat, melyet a gyermekek színeztek ki olyanra, ahogy elképzelték. A foglalkozás zárásaként a játékba visszavezetésként közösen színezhették ki a csoport Boldogság várát.
Zalavár, 2024.09. 29. Dani Tímea – óvodapedagógus
Az osztályunkban minden gyermek felírta egy kis papírra, melyik osztálytársának hálás. Majd mindenki húzott egyet, és el kellett mutogatniuk egymást. Miközben nagyon jó hangulatban telt az óra, arra is figyelmesek lettek, hogy kinek mi az ismertetőjegye, hogy látják őt a többiek.