Osztályunk az 2023/2024-es tanévben csatlakozott a Boldogságóra programhoz. A gyerekek nagyon várták. Mivel ez volt az első foglalkozásunk, ezért otthonról hozott plüssökkel oldottuk a hangulatot. Rövid ráhangolódás után beszélgettünk a választott idézet mondanivalójáról. Elmondták, hogy ki, mivel kapcsolatban, ki iránt érzett már hálát. Amikor hálát éreznek, milyen érzés ez számukra, hol érzik. Nagyon okos gondolatokat osztottak meg velünk. Előkerült a család, a szülők, nagyszülők, barátok és a környezetük iránt érzett kötődésük, szeretetük.
Meghallgattuk a Hálafa története című mesét, ami nagyon tetszett nekik, majd boldogan ölelték meg ők is egymást a Szép nap című dal meghallgatása során. Volt olyan kisgyermek is, akinél mély érzelmeket váltott ki a foglalkozás. Felhozta a nemrég elvesztett nagyszülő hiányát – a többiek szeretettel ölelgették, hogy megnyugtassák – elmondhatatlan, milyen érzés volt mindezt látni és átélni velük. Elkészítettük hálafánkat és virágainkat, ami még biztosan sokáig díszíti majd termünket. A foglalkozást záró meditáció mindenkinek pozitív megerősítéseket adott. Köszönjük, hogy csatlakozhattunk a Boldogságóra programhoz.
A hála gyakorlása
Ahogyan az már így szeptemberben lenni szokott a Baktalórántházai Zengő Erdő Óvodában is megkezdődött az új nevelési év. A kicsik és nagyok újra benépesítették az óvodánk csoportjait és udvarát. Az óvodai életbe való be-, illetve visszaszokás nem mindenkinél történt zökkenőmentesen. A Boldogságórák pozitív érzelmi töltete, gyakorlatai nagyban hozzájárultak a feszültségek, gátlások oldásához, valamint a nagyobbak számára a szép emlékek felidézéséhez.
A csoportos tevékenységeken túlmenően a Boldogóvoda munkaközösség tagjaival az idén is megemlékeztünk a Hála világnapjáról, mely lehetőséget teremtett a gyermekeknek, a pedagógusoknak, az óvoda valamennyi dolgozójának és a szülőknek is arra, hogy elgondolkodjanak (még ha csak egy percre is) azon, hogy mi mindenünk van, milyen sok dologért lehetünk hálásak az életünk valamennyi területén. Mindezt pedig vizuálisan is megjelenítettük a „Hála szőlő” elkészítésével, melynek minden egyes szeme egy-egy örömfaktort hordoz magában. Tapasztalataink azt mutatják, hogy már csupán az is boldogságfokozó erőként hatott ránk, amikor meghallgattuk a gyermekek válaszait és bízom abban, hogy a szülőket is sikerül lépésről-lépésre „megnyerni” a boldogságórák szellemisége iránt.
A hála gyakorlása.
Azzal szoktam kezdeni a boldogságórát, hogy a Mai napon, a mai napon… kezdetű mondókával ráhangolódunk azokra a dolgokra, tárgyakra, személyekre, amik nekünk örömet, boldogságot okoznak.
Aztán közös énekléssel a Szép nap c. dalt hallgattuk meg.
Kezdő relaxációnak az „Égig érő fa vagyok, megnövök, minta a nagyok” raktam be.
Fontosnak tartottam elmondani a gyerekeknek, hogy mi a boldogságóra lényege.
Ezután a Hálafa történetét meséltem el a gyerekeknek. Majd megbeszéltük, hogy a fa és az állatok miért hálásak egymásnak. És mi miért lehetünk hálásak egymásnak.
A gyerekek sok esetben inkább a tárgyi , megfogható dolgokért pl. a telefonért, a játékért, tudják megfogalmazni hálájukat. Azért volt olyan is, aki a családját, a testvérével való játszást emelte ki.
Ezután elkészítettük a mi hálafánkat úgy, hogy a kezüket átrajzolva, azt kiszínezve, mint falevél raktuk fel a fára. Persze a hála jelének kiszínezése sem maradt el.
Közben hallgattuk a Szép nap c. a dalt, a Jó emberré csak a szívemmel válhatok kezdetű dalt, a Ho’oponopono, Imádok élni és Van nekem egy álmom c. dalokat.
Zárásként öleléssel vagy pacsival búcsúztunk.
Ebben a hónapban 5 új gyermek érkezett a csoportunkba. Számukra még teljesen új élmény volt az első boldogságóránk ebben a nevelési évben. Furcsa volt számukra a háláról beszélgetni.
Elég nehezek a mindennapjaink, mert nem mindennapi problémákkal állunk szemben, de igyekszünk pozitívan hozzáállni a történésekhez, és az új megpróbáltatásokhoz. Próbálatam felhívni a gyermekek figyelmét arra, hogy minden áldott nap hálásak lehetünk valakinek vagy valakinek, valamiért. Ismerjük fel ezeket, és mondjuk ki minden nap, így könnyebbek lesznek a napjaink.
Relaxációs gyakorlatot végeztünk, és hallgattuk, énekeltük Bagdi Bella dalait.
Rengeteget sétáltunk, kihasználva az indián nyár adta lehetőségeket. Köveket, kincseket gyűjtöttünk. A köveket nagy odaadással festették meg, és közben beszélgettünk, hogy mennyi mindenért adhatunk hálát életünkben. Volt, aki több hálakövet is készített. Például egy kisfiú, akinek az anyukája nagyon beteg és kórházban van, és volt olyan, aki a testvérének is készített.
Próbálatam ismét bevonni óvodapedagógus társaimat, és az óvoda valamennyi dolgozóját ebbe a témakörbe, ezért kihelyeztem egy hálabefőttet egy mindannyiónk által sűrűn használt helységbe, hiszen mindannyiunknak szüksége van arra, hogy felismerje a hála pozitív hatásait. Remélem, hogy hamar megtelik hálával.
Nagycsoportosok lettünk, így a Pipacs csoportos gyerekek is izgatottan várták, hogy részt vehessenek a Boldogságóra programban. Nagy érdeklődéssel figyelték, ahogy elkészült a vár a lépcsőfokokkal. Elővarázsolódtak a virágok is, amikre a gyerekek elhelyezték a jelüket, közben hallgattuk a „Szép nap” című dalocskát, majd a „Boldogságmondókát” is szájtátva figyelték. Figyelmesen meghallgatták a „Hálafa történetét” és a témának megfelelően beszélgettünk arról, hogy mi a „hála” szó jelentése, milyen érzés lehet hálásnak lenni, kinek és miért lehetünk hálásak… A gyerekeknek nem volt ismeretlen ez a téma, hiszen eddig is nagyon sokat beszélgettünk a hála, a boldogság, a tisztelet szavak jelentéséről és érzéséről.
A foglalkozás zárásaként elkészítettük a csoport „Hálafáját” és a virágok elhelyezésével feljutottunk az első lépcsőfokra.
A boldogságóra foglalkozást mesepárnákkal, mesére hívogató énekkel kezdtem. A csoportunk plüss szívecskéje mindig jelen volt a tevékenység közben. A hála zenéjével ráhangolódtunk a mesére, majd a mese után beszélgettünk a szereplőkről, a történetről, annak tanulságáról és a gyermekek érzéseiről. A szívpárnát adogatva elmondhatták, hogy ők milyen dolgokért lehetnek hálásak az életben, majd lerajzolhatták ezt a körberajzolt tenyerükbe. A kivágott alkotásokból készítettünk egy közös hálaszívet, melyet mindenki megcsodálhatott. A boldogság várához vezető első lépcsőfokra felkerülhetett a hála logója.
Nagykárolyi 1-es számú Napköziotthkon / Grădinița cu Program Prelungit nr. 1 Carei
A hónap témáját figyelembe véve elmeséltem a gyerekeknek „Az oroszlán és a kisegér” című mesét, amelyben a kisegér kifejezi a háláját az oroszlán felé. A mese alapján megfestettük WC-papír guriga, illetve ecset segítségével az oroszlánokat. A meséhez kapcsoltam Boldog Dóra és Lelkes Lóri meséjét, akiknek szüksége volt a gyerekek segítségére, mivel a helyen ahol élnek, az áram a gyerekek hálájából keletkezik és éppen kifogyóban van. Ezért mindenki elmondta, hogy miért hálás az életében, és egy szívecskét dobott be az üveg borkánba.
Sok sok kicsi van most a csoportunkban. Így inkább a Hálafa története köré építettük a kezdeményezés fonalát. Legelőször egy kis zenés relaxációval kezdtünk, napimádás és arcizom lazítás következett. Ezt követően meghallgattuk a Szép nap ölelj most át engem című dalt. A következő lépés, miután megbeszéltük miről is szól a dal, a Hálafa története volt, mely előtt elutaztunk Hála földre a mi színes kerek ejtőernyőnk segítségével. (Ami olyan hatalmas, hogy az egész csoport bőven körbe állhatja és még rá is férünk ülve és fekve is. Ez a mi mindenkori léghajónk, amikor a boldogságóra program témaköreit feldolgozzuk.) A gyerekek nagyon figyeltek és szívesen beszélgettek a mese témájáról. A mese előtt és után is feltettem a kérdést: Miért lehetünk hálásak? Mese után már jóval több kéz lendült a magasba és fantasztikus gondolatokat fogalmaztak meg. Nagyon sokan az emberi kapcsolataikat említették meg, valamint azt, hogy nem magányosak. Hálás voltam nekik ezért.
Mivel sok fiatal gyermek van a csoportban, így a türelem gyorsan fogyott. A kezdeményezés végét zenés, majd csendes relaxációval zártuk. A további vállalkozókkal még az mf. 3. oldalt feldolgoztuk kötetlen formában.
Ebben az évben elhatároztam, hogy a szülőket is be fogom vonni a havi témákba. Ki is került a fali újságra egy kis anonim feladat, melyről mellékeltem képet is. Hónap végére, tele lett a csupor 🙂
A Hála gyakorlása témakörhöz A mi hálánk elnevezésű feladatot választottuk a gyerekekkel. Nagyon tetszett nekik a feladat, nagyon kreatív alkotások születtek.
A havi téma feldolgozása nagyon tetszett az óvodásainknak. Élvezték a mosolygós arc megrajzolását, illetve hogy a saját arcukon az érzelmeket megjelenítsék. A csoport mindennapjaiba beépítettük a jógyakorlatot, ahol a napi felmerülő problémákat meg tudjuk egymás között beszélni. Körbe ülve minden óvodás elmondhatja sérelmét, és közösen megoldást keresünk a problémákra. A feladat is ezt ábrázolja ahol alkottunk egy hidat ami a problémától elvezeti a gyerekeket megoldáshoz,a boldogsághoz, jókedvhez.