
A hála gyakorlása


Speciális Általános Iskola, Sepsiszentgyörgy
Most barátkozunk a Boldogság órával és ma hálásak voltunk testvérünknek (Csabának és Ignácnak), Adélka néninek, anyának és nagymamának.Ezt próbáltuk elmondani és lerajzolni a tanárnénik és a szülők segítségével. Segítségünkre vált a számítógép is, mert nekünk még nehezen megy az írás, de majd az is sikerülni fog.Tevékenységünket zenehallgatással zártuk és vidámak maradtunk ! Köszönjük !

Táti III. Béla Általános Iskola
Ebben a tanévben csatlakoztam osztályommal a programhoz. Úgy érzem nagyon jól sikerült az első foglalkozás. Meglepő, hogy kis másodikosaim mennyire sok mindenért éreznek hálát! Igazán jó volt látni a sok csillogó szemet. Elkészítettük a beváltható boldogságkuponjainkat, jobbnál-jobb ötletekkel. Örülök, hogy vsatlakoztam a programhoz! 🙂



A mosolygós csillagok csapata ma megpróbálta megérteni a hála fogalmát és közösen megneveztük azokat a személyeket, akiknek hálával tartozunk.Hálásak vagyunk nagyszüleinknek, barátainknak, testvéreinknek, szüleinknek, nevelőinknek és tanárainknak is, akik nagyon sokat tettek értünk.Köszönjük a Jóistennek, hogy élhetünk és itt lehetünk ! Mindezeket egy hála tabló formájában gyűjtöttük össze 🙂 Hálás köszönet azért, hogy itt lehetünk !


Beszédes József Általános Iskola Dunaföldvár
Boldog iskolába boldogan mennek a gyerekek 🙂


Beszédes József Általános Iskola Dunaföldvár
Ebben a tanévben csatlakoztunk a programhoz. A „Hála” téma feldolgozása sok örömet okozott számunkra. A hálakuponokon lévő kis üzeneteket olvasva, rajzaikat ismét végignézve, visszagondolva beszélgetéseinkre, hálát és büszkeséget érzek tanítványaim felé. Izgattottan, s nagy szeretettel készítették kis kuponjaikat , s izgalommal várják mit szólnak majd Szüleik, ha megkapják e meglepetéseket.