A kányádi Toró Tibor Általános Iskola negyedik osztályos tanulói is „hálásak”, hogy részt vehettek a program első óráján. Nagyon jól éreztük mindannyian magunkat, a gyerekek lelkesen bekapcsolódtak a foglalkozásba.
Csiki Szilvia tanítónő

A kányádi Toró Tibor Általános Iskola negyedik osztályos tanulói is „hálásak”, hogy részt vehettek a program első óráján. Nagyon jól éreztük mindannyian magunkat, a gyerekek lelkesen bekapcsolódtak a foglalkozásba.
Csiki Szilvia tanítónő

ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
Iskolánk is megpályázta a Boldog Iskola címet és a három választható feladat közül a boldogságfal elkészítését választottuk. Mottónak pedig a következő sorokat.
Van azonban olyan BOLDOGSÁG, amit csak belül érzek, amit nem lehet leírni. Szeretni mindent és mindenkit. Szeretek élni, szeretem a családom, a barátaimat, a szórakozást. Örülök, hogy fiatal vagyok és élek. Mindennap egy újabb BOLDOGSÁGOT jelent számomra. Ez egy kellemes lelki-érzelmi állapot, ami minden ember számára adva van, csak nem mindegy, hogy hogyan tudjuk kimutatni.
„…Ha BOLDOGSÁGUNK van, mindenünk van, ha pedig nincs, mindent elkövetünk, hogy megszerezzük.”


Noszlopi Német Nemzetiségi Általános Iskola Magyarpolányi Kerek Nap Tagintézménye
4. osztályosokkal beszélgettünk a háláról. Csoportmunkában szív-emberkés gondolattérképet készítettünk arról, hogy nekik mit jelent ez a szó.


Csemői Ladányi Mihály Általános Iskola NYÁRSAPÁTI TAGINTÉZMÉNYE
Hálatabló sok apával és anyával. Azért van egy Hunor is.

Nyírő József Általános Iskola Szépviz
A mai foglalkozásunkon elbeszélgettünk az osztállyal . hogy kiknek miért lehetünk hálásak és a hálánkat milyen módon fejezhetjük ki feléjük.Beszélgetésünk tárgyát képezte , hogy miért tartozunk hálával szüleinknek, tanárainknak, osztálytársainknak és az iskolának egyaránt.
Eljátszottuk a Hálapartner és a A hála kifejezése egymás hátán nevű feladatokat és örömmel tudatosult bennünk hogy igen is tisztában vagyunk hogy kiknek miért lehetünk hálásak és hogy hogyan tehetjük őket is boldoggá a figyelmességeinkkel amit hálának is nevezhetünk.Nagyon jó hangulat volt és közlékenyek voltunk nagyon egymással szemben 🙂

Noszlopi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Magyarpolányi Kerek Nap Tagintézménye
A „Hála plakátot” másodikosaim készítették. A rajzokon a családdal közös programokat, a családdal közösen eltöltött időt jelenítették meg.
Egerszalók Szivárvány Tagóvoda
Minden gyümölcs megérik, s minden belefektetett munka beérik egyszer. A szomszéd csoport dajkanénijétől hallottam, hogy valamelyik nap a csoportunkból az egyik gyerek „hálapillangót küldött neki, mert valamit segített Józsikának. Nagyon örültem, mert visszajelzés volt, hogy a munkám nem hiábavaló.
