Apró örömök társasjáték

337033801_926410212110824_7956597418897258480_n.jpg

Március elröppent. Március gyönyörű volt, tele volt élményekkel, szépségekkel a természetben és az iskolában egyaránt. Annyi minden történt velünk, hogy könnyedén válogattunk az örömteli események közül. A témát nem először dolgoztuk fel ezzel a csoporttal. A boldogságórákon szerzett tudást beépítettük a mindennapjainkba.
Így született meg ez a társas játék is, amit matematika órán a szorzótáblák gyakorlásához készítettünk, de használjuk magyar órákon szóbeli szövegalkotáshoz, szógyűjtéshez, páros tollbamondáshoz, szókincs fejlesztéshez, boldogságórákon..stb. Széleskörűen fejleszti a gyerekek képességeit. Fontosnak tartom, hogy a játék sokoldalúan használható legyen, minél több területet fejlesszen, változatos, izgalmas legyen, a gyerekek életéről szóljon. Az is fontos, hogy a gyerekekkel együtt készítettük, így méginkább motiváltnak érezték magukat.
A játék táblája egy Pitagoras-tábla, amely tartalmazza az összes szorzó eredményét. Ezt használjuk matek órákon is, be is ragasztottuk a füzetük hátuljába, így otthon is játszanak. Készült már három pakli kártya, mert három szorzót tanultunk. Később majd bővítjük, ahogy bővül a tudásunk. A kártyákon maga a szorzás szerepel, eredmény nélkül. S hogy kapcsolódik az apró örömökhöz? A hónap során készítettünk egy gyűjteményt az apró örömeinkről, lefényképeztük a boldog pillanatainkat. Ezek a képek kerültek a kártyák hátoldalára. Tartozik hozzá még két dobókocka, és négy bábu is.
Pontos játékleírást is készítettünk, hiszen nagyon sokféle variáció született, lehet egyedül, párban, többen játszani, van, hogy csak a kártyákat használjuk, van, hogy a bábuk és a dobókockák is szerepelnek, táblával, tábla nélkül, matematika füzettel, vagy csak memória játékként.
Élvezték a folyamatot, szívesen játszanak vele. Már a játék használata is boldog pillanat!

Képek