Ismét úton a nagyon sikeres szakmai turné!

szakmai-turne-logo-2

A Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra programja idén is elindítja nagy sikerű szakmai turnéját, amelynek során neves pszichológusok, trénerek tolmácsolásában hallhatják az érdeklődők a program legújabb eredményeit, fejlesztéseit és számos új gyakorlattal ismerkedhetnek meg.

A tavalyi tapasztalatokkal gazdagodva jóval több szakmai gyakorlatot beépítve mutatjuk be Nektek hol tartunk most a Boldogságóra program fejlesztésében, gazdagításában. Mert a fejlődés minden tudás motorja. És ezt a motort évről-évre gondozni kell.

Az első négy helyszínre már megnyílt a regisztráció!

Itt tudtok regisztrálni a programra pedagógusként!

Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak.” vallja Prof. Dr. Bagdy Emőke, a program fővédnöke

Idén először szülők is részt vehetnek az eseményen és első kézből tapasztalhatják meg a program pozitív hatását.

Szülőként itt lehet regisztrálni a programra!

A szakmai turné első állomása Eger lesz február 20-án, ahol számos neves szakember mellett Kozma-Vízkeleti Dániel családterapeuta várja az érdeklődőket legendásan jó hangulatú előadásaival. Pedagógusoknak „Megterhelődés, kiégés és megelőzése” címmel, szülőknek pedig „Mit hozunk otthonról? Családi mintáink – és mit kezdünk velük” címmel tart előadást a rendezvényen.

Minden pedagógust és szülőt szeretettel várunk!

Gyertek el, osszuk meg a tapasztalatokat, fejlődjünk együtt és formáljuk ​közösen a programot!