Mi jókat is cselekedtünk decemberben?

Feldíszített-karácsonyfánk.jpg

Jó cselekedeteink 2019 decemberében

A december, a szeretet ünnepére való készülődés nagyon mozgalmasan telt boldogságcsoportunk számára. A közös iskolai adventi gyertyagyújtások, műsorok mellett mi is gondoskodtunk arról, hogy jó cselekedeteinkkel szebbé tegyük a várakozás időszakát.
Először is összegyűjtöttük, mi mindennel lehet örömet okozni egy másik embernek, és elkészítettük a „Jó cselekedetek naptárá”-t. Ebbe mindenki beleírta monogramját ahhoz a tetthez, amit ő véghezvitt.
December 18-án délután osztálybulit szerveztünk, s mindenki megajándékozta azt az osztálytársát, akit húzott. Az ajándék része volt az a versike is, amivel megörvendeztettük egymást.
Az egyik boldogságórán karácsonyi díszbe öltöztettük osztálytermünket, feldíszítettünk egy olyan karácsonyfát is, amire nem díszeket, szaloncukrot, égősort tettünk, hanem olyan érzéseket, amelyekre mindnyájunknak nagy szüksége van nem csak karácsonykor, hanem egész évben.
Az idén decemberben is ellátogatott osztályunk a közeli idősek otthonába. Karácsonyi műsorral és kis ajándékkal készültünk, hogy szebbé tegyük az idős, beteg, magányos emberek számára a szeretet ünnepét. Ezúttal három elsős és több negyedikes tanuló is szerepelt az előadásban, ők is beírhatták volna a „Jó cselekedetek naptárá”-ba, mint mi, hogy örömet vittek az elesett emberek életébe.
Műsorunkban szép karácsonyi verseket szavaltunk a szeretetről, a kicsik pedig táncoltak és énekeltek. Meggyújtottuk az adventi koszorú mind a négy gyertyáját.
Tudjuk, hogy az otthon lakói számára sokat jelentenek ezek a találkozások, ezért készülünk évről évre, így fejezzük ki törődésünket és megbecsülésünket irántuk.
A dicséret mellé kaptunk egy édességgel teli batyut, amit másnap közösen felbontottunk és elfogyasztottunk. Ismét megbeszéltük, hogy jobb adni, mint kapni!
A szüleinknek is készítettünk ajándékot karácsonyra: az angyalkás kártyára írtuk köszönetünket mindazért, amit értünk tettek, és kifejeztük irántuk érzett szeretetünket.
Az utolsó tanítási napon került sor az iskolai karácsonyi ünnepélyre, amiben a mi osztályunk tanulói is szerepeltek. Szép gondolatokkal búcsúztattuk az évet, és örültünk a téli szünetnek és a közelgő ünnepnek.
Elevensportosok 7.a

Képek