Boldogságóra Program

Hogy miért csatlakoztunk a csoportunkkal a Boldogságóra programhoz?
Lehetőséget látunk benne. Lehetőséget, hogy jobb irányba tudjuk terelgetni a ránk bízott gyermekeket, lehetőséget, hogy valami pluszt adhatunk nekik a program által. Lehetőséget, hogy az elanyagiasodott világban egy kicsit a lelküket is meg tudjuk érinteni olyan témákkal, ami felett lehet, hogy a hétköznapokban átsiklunk. Éljenek át még több örömteli pillanatot, figyeljenek egymásra, hallgassák meg egymást, fogadják el egymást, szükség esetén segítség egymást, lássák meg az élet apró szépségeit. Nem utolsó sorban mi is rengeteget tanulunk, tudatosabban használunk bizonyos szavakat, kifejezéseket, és rengeteget tudunk meg saját magunkról is. A program által reméljük, hogy a szülők is formálhatóak. A hála feldolgozása rengeteg lehetőséget rejt magában. A szülők a szülői értekezleten tájékoztatva lettek a programhoz való csatlakozáshoz, amit rendkívül pozitívan fogadtak.

És, hogy mi történt szeptemberben?
Elkészült a boldogságvárunk /rajzoltunk, vágtunk, festettünk, ragasztottunk/, amin mindenki dolgozott hol frontálisan, hol mikro-csoportokban, hol egyénileg.
A közeli Duna-parton hálakövet gyűjtöttünk, amit mindenki olyan színűre festett, amilyenre szerette volna.
Kirándultunk a közeli kosdi RoBirtokon, ahol tehenet fejtünk, sajtot készítettünk, közös GPS-es kincskeresésben vettünk részt.
Megismerték a gyerekek a Hálafa történetét, a Hála dalát, s mindeközben beszélgetőkör keretében mindenki elmondhatta, hogy ki miért hálás, mert már azt is tudják, hogy mit jelent a szó, és azt is, hogy nem csak tárgyakért, ajándékokért, édességért lehetünk hálásak, hanem egy ölelésért, egy mosolyért, egy kedves szóért stb.

Gyerekek mondták:
„Azért vagyok hálás, mert az anyukám megszült.”
„Hálás vagyok, mert van testvérem.”
„Azért vagyok hálás, mert a szüleimnek van munkája.”
És ezek rendkívül mély érzésre vallanak.

Szeptemberben egy kisfiútól elköszöntünk, aki költözés miatt óvodás éveit más óvodában folytatja. Mindenki saját készítésű rajzzal kedveskedett neki, és mindenki elmondhatta, hogy miért volt jó, hogy G. a csoportunk tagja volt, mit köszönhetünk neki. Itt is elhangzott néhány „libabőrös” gondolat:
„… játszott velem.”
„… mert jószívű.”
„… mert vicces.”
„… mert senkit nem csúfolt.”
„… mert a barátom.”

Képek