A tanulók először kiszínezték, melyik boldog blob lennének egy meccsen, majd kimentünk és a kétféle (ütős és fejelős) mugli kviddicset kipróbálták. Nagyon örültek a mozgásnak és a szabad levegőnek.
Testmozgás
A tanulók először kiszínezték, melyik boldog blob lennének egy meccsen, majd kimentünk és a kétféle (ütős és fejelős) mugli kviddicset kipróbálták. Nagyon örültek a mozgásnak és a szabad levegőnek.
Május 22-e az európai elhízás elleni nap. Ennek keretében a 7. o. plakátot készített a „Felelősek vagyunk fogyasztásunkért” mottó jegyében. Igyekeztek bemutatni az egészséges és a kövér embert, illetve az ehető vadnövényeket. Közben megbeszéltük, melyiket és milyen formában fogyasztanák (például a csipkebogyót lekvár vagy tea formájában szívesen, de a csalántea vagy a pitypangsaláta már nem tűnt olyan vonzónak).
Szerencsére osztályunkban fontos szerepet tölt be a mindennapokban a testmozgás.
A gyerekek tisztában vannak a sport egészségre gyakorolt jó hatásaival, szívesen mozognak.
Néhány fotót is készítettünk a boldog pillanatokról.
Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda
A mozgásnak fontos szerepe van az egészségünk megőrzése szempontjából. Sokat beszélgetünk erről a gyermekekkel, de valójában ők még nem értik ennek az igazi lényegét. Feltételezhetően minden gyerek szeret és akar mozogni, csak hagyni kell őket önmagukra találni a mozgásban, a sportban.
A mi feladatunk, hogy az óvodában teret, lehetőséget teremtünk a mozgásra, csak úgy örömmel. Olyan mozgásformákat kerestem, amely élményt nyújt és mosolyt csal a gyermekek arcára, Ha mindez örömforrássá alakul, akkor a gyermekek beleszeretnek a mozgásba, és a későbbiekben is igényelni fogják. Akiben kis korban kialakul a mozgás szeretete, fizikailag és mentálisan is hozzájárul az egészsége megóvásához.
Ebben a hónapban több figyelmet fordítunk a testmozgásra. Pontosan ezért is örültünk nagyon,hogy egy egész délutánt tölthettünk el különböző sportjátékokkal.
Májusi boldogságóránkat a hónap dalával kezdtük. A „Jól érzem magam” című dalt meghallgattuk, illetve mozogtunk rá a dal szövege szerint. Kicsit beszélgettünk arról, hogy miért fontos a mozgás. Ki az, aki rendszeresen mozog, ki az ,aki nem. Ezt követte az „Aktív agy pihentetés” gyermekjóga feladatsor elvégzése. A „Titkos karmester” játék követte a jógagyakorlatot, amely nagyon nagy sikert aratott a gyerekek körében. Ahol igazán sokat mozoghatnak a gyerekek és jókedvvel teszik azt , az a játszótér. Ellátogattunk hát oda, ahol közel egy órát játszottak. Kellemesen elfáradva tértünk vissza az iskolába.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
Májusban a testmozgásé a főszerep.
2024.05.09-én Tóth János latin táncoktató mozgatta meg tanulóinkat és bemutatót tartott.
2024.05.10-én csatlakoztunk a Fák és Madarak Napja alkalmából megrendezett „Énekelj az erdőben” programhoz. Egy hatalmas sétát tettünk a közeli erdőbe és megcsodáltuk az erdő természetes szépségét, csendjét, nyugalmát, a madarak csivitelését. Közösen énekeltünk.
2024.05.13-17-ig Méhes projekt hetet tartottunk. A témával kapcsolatos feladatokat, játékokat, kézműves foglalkozásokat tartottunk. A hetet mézes kenyér kóstolásával zártuk, majd udvari játékokkal dolgoztuk le a finom falatokat.
2024.05.17-én a Suli-gálán az osztállyal Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek dalra szalagos táncot adtunk elő.
2024.05.24-én Gyermeknap alkalmából sportnapot szerveztünk.
2024.05.29-én csatlakozunk mi is a Kihívás napjához. A parkot futottuk körbe és a parkban táncoltunk.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
2024.05.09-én Tóth János latin táncoktató táncoltatta meg a tanulókat.