A májusi hónap tesmozgással kapcsolatos témáját jártuk körül a TANAK 8.o. tanulóival. Végivettük, hogy mik azok a módszerek-lehetőségek, amelyekkel a mentális, testi és szellemi egészségünket meg tudjuk óvni.
Az alábbi képek a foglalkozáson készültek. A hangulat garatnáltan jó volt 🙂
Testmozgás
A májusi hónap fő témája, a testmozgás , az egészséges életmód.
A 8.o. tanulókkal a boldogórán megfigyeltük, számba vettük azokat, a módszereket, cselekedeteket, melyekkel, a mentális, fizikális és szellemi egészségünket fenn tudjuk tartani.
Az óráról készült képek, az alábbiakban tekinthetőek meg.
Ebben a hónapban a testmozgásé a főszerep. A boldogságórás mindennapjainkat igazán nagy mértékben áthatotta a mozgás. Még nagyobb hangsúlyt tettem, terveztem, szántam erre a témára. Kiaknáztam minden lehetőséget. Használtam a boldogságórás könyvet. Hallgattuk a dalt, dalokat, közben jókat táncoltunk. Az órákat úgy állítottam össze, hogy mindig legyen benne változatosan a mozgás, játék, ami a lélekre ugyancsak hat. Az iskolakertünkben hálavirágokat ültettünk, addig is mozogtunk a jó levegőn. Minden nap, egy osztály kezdeményez közös játékot javaslatomra valamelyik szünetben. Egyre többen csatlakoznak. Kistérségi versenyt rendeztünk, ahol együtt mozogtunk, versenyeztünk, örömteli játékokat játszottunk.
Minden eddigi témával ötvöztük a mostanit, felszínen tartva a korábbi, fontos gondolatokat. Erőt merítő gondolatokat gyűjtöttünk, hogy még optimistább szemüvegen keresztül szemléljük a körülöttünk zajló eseményeket. A sportversenyen utolsó lett csapatunk. Egy a lényeg, hogy mindent megtettek a gyerekek. Próbáljuk javunkra fordítani, a fejlődésünket szolgáló eredménynek könyvelni ezt a helyezést.
A társas kapcsolatok gyakorlásának jó példája a versenyen való ismerkedés, az élményjáték, mely összehoz eddig ismeretlen diákokat is. Tanulóim, egyébként az eltelt időszakot figyelembe véve, a sok boldogságórás gyakorlat, módszer, játék alkalmazásával kimondottan jó irányba alakulnak. Boldogító jócselekedeteik száma napról napra egyre több. Jó ezt látni, hogy mennyit jelent, ha a mindennapokat átszövi a szeretet érzése, a boldogságra törekvés. Minden hónapban kitűzzük a céljainkat, bár nem kevés dologgal kell megküzdjünk a mindennapokban. Egyre több ötletet adnak a gyerekek is egymásnak. Gyűjtjük és megünnepeljük az örömöket, fókuszálunk a jobb irányra. Ha úgy adódik hibázunk, megbocsátunk magunknak és másoknak.
Interaktív játékunkat, melyet én találtam ki, javaslom másoknak is. Gyerekek ülnek több asztalnál, melyek egy-egy helyszínt jelentenek. Hálaerdő, optimista rét, társas kapcsolatok szigete, boldogító jó cselekedetek tava, célok hegye, megküzdés tengere, apró örömök forrása, megbocsátás hídja, testmozgás tisztása. Vannak, akik egyik helyszínről a másikra vándorolnak, különböző feladatokkal megbirkózva. Jelen van a mozgás, gondolkodás, képzelet, fantázia, szókincsfejlesztés, közösség, személyiségformálás, gondolkodásmód, szemléletformálás stb.
Mesét szövünk, próbákat teljesítünk az adott helyszínen, adott témában a gyerekek javaslatára, az én iránymutatásommal.
Jó, hogy megismertem ezt a programot! Nemcsak nekem segít, hanem tanítványaimnak is! Köszönöm! Köszönjük!
9. Testmozgás – május
– Téma bevezetése, relaxáció: „Malomkörzés”, mozgásos mondóka: “1,2,3,4..”
– Gyerekdal: „Jól érzem magam boogie”
– Téma feldolgozása: A lusta király mesefeldolgozás, beszélgető kör, Tűz-víz-repülő
– Téma lezárása: feladatlap biztosítása a mf-ből
– Téma továbbadása: Sportnap az óvodában a családok bevonásával
Reflexió: A gyermekek szeretnek mozogni, így számukra könnyen feldolgozható ès élvezetes téma volt az e havi Boldogságórák anyaga. A közös játék, mozgás öröme kooperációra adott lehetőséget. Tovább erősödtek a kapcsolatok, a gyermekek gyakorolhatták a kivárás, türelem, együttműködés, segítés képességét. Megélhették saját sikereiket.
A testmozgás hónapjában vagyunk, a 9. lépcsőfokra érkeztünk.
A foglalkozásunk elején Boldog Dórát ölelgettük meg, és kértük legyen velünk végig a boldogságórán.
A relaxációnk a „Hervad a virágom…éled a virágom volt…
Majd a legvidámabb rész következett, a hónap dalára: a Jól ézem magam dalra táncoltunk, mozogtunk nagyon vidáman, és éreztük magunkat nagyon jól.
A hónap meséjét lusta király meséjét már hamarabb megismertük, és beszélgettünk egy kicsit erről. Megtudtuk, hogy a testmozgás boldoggá tesz. A ritmikus, egyenletes mozgás, a rendszeres futás , a sport a szervezetünket örömhormon termelésre ingerli. Ez tovább segít bennünket, hogy erősebbek, terhelhetőbbek legyünk. A mozgás életszükséglet, a testedzés természetes örömforrás. A gyerekek életének elengedhetetlen eleme a MOZGÁS.
Majd megtanultunk egy magabiztosságot-önbizalmat növelő gyakorlatot, ami segít nekünk a mindennapokban.-Stabil vagyok, mint a hegy c. gyakorlat-
Ezekután elmentünk Szóperenciás tengeren túlra. Szóperenciás tenger egy nagy türkizkék tenger, és azért hívják szóperenciás tengernek, mert beszélni tud.
Elképzeltük hogy mit is mondhat a mindennapokban ez a tenger.
Elérkeztünk Szív szigetre, mely a tenger közepén van, és megtudtuk, hogy itt élnek a meseszövő manók.
Ezek a manók tudnak tornázni, jógázni. Hipp és hopp, gyorsan mi is meseszövő manókká változtunk és tornáztunk- jógáztunk.
A Szív szigeten még élnek mindenfajta állatok, lények is. Megpróbáltuk a mozgásukat utánozni. Változtunk: kishangyává, kispókká, kisrákká,kisegérré, manóvá,tündérré, sellővé, varázslóvá, boszorkánnyá, robottá. Jó kis mozgás volt. Ezekután az elvarászolt szoborparkba is elmentünk, ahol a meseszövő manók bűbájt szórtak ránk, de kiálltuk a próbát.
A foglalkozás végén segítettünk Szikra Száva manónak, hogy a lustaságából keljen fel, mozogjon sokat, és legyen egészséges!
Ebben a hónapban rengeteget mozogtunk, de a tanév közeledtével több szabadtéri mozgásos programot is tervezünk. Kedvencünk az autógumiból épített akadálypálya volt, amit kifulladásig játszottak a gyerekek. Ebben a témában nem tudtam elméleti beszélgetést, feladatot adni, hiszen a gyerekeknek mindenük a mozgás. Éppen ezért május 31-én egy egész napos mozgásos, játékos napot tartunk majd, változatos, kitartást igénylő feladatokkal.
A Tanulószoba májusi “Boldogság” projektje mozgékonnyá tette délutáni foglalkozásainkat.
Havi tevékenységeink során nemcsak a mozgás fontosságára és az egészséges életmód gyakorlására igyekeztünk felhívni a figyelmet, de aktívan sportoltunk is. A testmozgás nemcsak segít a kudarc elkerülésében, de az önbizalom kialakulásában is fontos szerepet játszik.
A szociális beilleszkedésben, az egészség megőrzésben és az önbizalom kialakulásában is rendkívül fontos szerepe van.
Fejleszti a beszéd és a gondolkodási funkciókat, miközben közösségépítő hatással is bír.
Májusban a sporttal, testedzéssel, egészséges életmóddal foglalkoztunk. Beszélgettünk arról, hogy a mozgás a gyerekek számára nélkülözhetetlen. Hatással van az egész életünkre, nem helyettesíthető mással, fontos a testi-lelki fejlődéshez. Májusban is rengeteget mozogtunk, sportoltunk, különböző mozgásos játékokat játszottunk, új mozgásformákat próbáltunk ki, mint pl. a jóga, zumba. Közösen megállapítottuk, hogy a mozgás pozitívan hat az életünkre és mindenki ígéretett tett, hogy a napi teendői közé beépíti a mozgást is.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola
Mindennap mozgunk! Ez a felhívás! Megbeszéltük, hogy miért jó mozogni? Kiválasztották a táblázatból, hogy ki, milyen sportágat szeret és mellé rajzoltak más sportolási lehetőséget is. Megkezdett gondolatot fejeztek be” Szeretek sportolni , mert….” és ” Kedvenc időtöltésem….”
Ez a téma az egyik kedvenc témánk. Szerintem minden gyerek szeret mozogni. Szerveztünk egy jó kis vetélkedőt, ahol tréfás feladatokat kellett megoldaniuk: gyümölcs szedést, célba dobást, páros versengést, ügyességi gyakorlatokat. A végén az erőt adó pózokat is kipróbáltuk szoborjáték keretében. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, kérdezték, mikor lesz még ilyen nap?
Ebben a hónapban játszóházba is utaztunk, ahol tényleg változatos mozgásformákat lehetett kipróbálni. A mindenki nagyon élvezte a kirándulást, alaposan elfáradtunk felnőttek, gyerekek egyaránt.
Közlekedési napunk is volt, kimentünk a közeli parkba futóbiciklikkel. A láthatósági mellényekben vonulás mindig nagy sikert arat a faluban, mindenkinek nagyon tetszik a sárgába öltöztetett sok apróság. A közlekedés szabályait is gyakoroltuk és ügyességi feladatokat is kellett végezni.
Végül az elsősökkel együtt sportnapon vettünk részt. Először is a találkozást élveztük volt óvodásainkkal, aztán mókás bemelegítést, a sorverseny feladatait, majd a kötélhúzást is.
Egy jó kis táncos délelőttel zártuk a mozgás hónapját, a végén föltettük a következő lépcsőfokra a testmozgás jelét és láttuk, hogy még egy utolsó lépcsőfok van hátra ahhoz, hogy feljussunk a boldog várba.