Ebben a hónapban is örömmel vágtunk bele boldogságóránkba, ahol is megbeszéltük, miért is fontos mozogni, tornázni. Életkori sajátosság, hogy szeretnek, sőt imádnak mozogni, kis gézengúzos ovisaink pedig minden olyan feladatot szeretnek, ami mozgással kapcsolatos. Egész évben úgy alakítjuk a tevékenységek zömét, hogy valamilyen mozgás legyen benne. Nem csak azért mert egészséges, hanem mert ez fejleszti őket a legjobban. Beszélgettünk a sportokról is, ki milyen sportot ismer, és szeret, vagy szeretne kipróbálni és melyikhez milyen eszközök kellenek. Ezzel kapcsolatosan egy nagyon vicces, régi mesét is megnéztünk, az Állatok olimpiáját. Nagyon jókat nevettek rajta, szerették. A lusta király meséjére most a pihenőidő előtt került sor. Az idei májusi boldogságórán nem csak a testmozgásról volt szó, hanem most többet beszélgettünk az egészséges életmódról, az egészséges ételekről is. A gyümölcsös színezőket elkészítették, és felsoroltuk milyen zöldségeket, gyümölcsöket ismernek, melyiknek milyen a színe, formája…Az alma fogó játékot sokat játszottuk, ezt felvettük videóra, és a hét folyamán többször kérték, hogy játsszuk el, még az udvaron is játszottuk. A hónap dala, a Jól érzem magam boogie hamar elnyerte tetszésüket, de nem is volt ismeretlen a dal számukra, volt olyan alkalom, amikor nem csak csoportunk, hanem az egész óvodánk énekelte és mozgott rá egy jót! Természetesen a heti nagy tornánk sem maradt el, itt főleg az egyensúly gyakorlatok és a páros lábbal történő ugrások kerültek előtérbe aztán következhetett a jól megérdemelt játék! 🙂 Szeretem, hogy a tevékenységeket minden nap egy kis „bemelegítéssel” (nyújtással, jógával…) kezdjük, mert egyrészt egészséges, másrészt pedig nem csak a testünket, de az elménket is bemelegítjük vele, utána pedig könnyebb lesz a gyerekeknek is koncentrálni, odafigyelni. Nem utolsó sorban pedig boldoggá tesz 🙂 Jövő hónapban pedig lezárjuk az idei nevelési év boldogságóráit. Ismét eltelt egy év.
Testmozgás
Színes èteleink tudatos fogyasztása
Az egèszsèges èletmód jegyèben nagy gondot fordítunk a rendszeres testmozgásra. Nemcsak a mindennapos kis mozgásra vagy èppen tornára gondolunk, hanem minden lehetősèget megragadva minèl több időt töltünk az udvaron. Itt adott a friss levegő, valamint sokfèle mozgáslehetősèg kipróbálására nyílik lehetősège óvodásainknak.
Ezen kívül odafigyelünk a táplálkozásra, a gyermekeket is próbáljuk ez irányba terelgetni. Ezt a fajta törekvèsünket támogatja a saját vetemènyesünk, amely egy pályázat kapcsán lètesült, a gyerekek aktív közreműködèsèvel. Szezonálisan van eprünk, sárgarèpa, retek, sóska, újhagyma, saláta. A növènyek gondozásában (növènyek fejlődèsènek figyelemmel kísèrèse, kapálás, öntözès, gazolás, a már fogyasztható növènyek leszedèse) a gyerekek szívesen vesznek rèszt ès büszkèk is a munkájukra. Sokat beszèlgetünk az otthon megtalálható zöldsègekről, gyümölcsökről is (színe, illata, formája, íze, milyen formában fogyasztjuk, kinek melyik a kedvence, vitaminforrás, otthoni feladatok a kertben, ki mit tud segíteni, stb.) Egyszer egy kisgyerek azt mondta, a sok szín boldoggá teszi. Tartsuk szem előtt: együnk minèl több színeset, tegyünk a boldogságunkèrt! Egèszsègünkre!🥰
Kis Mazsoláim nagy szeretettel vettek részt a májusi foglalkozásunkon, ahol testmozgással próbáltuk növelni a bátorságukat, a versenyszellemüket és az együttműködésüket. A hónap dalával melegítettünk be, jártak a kezek és a lábak és megfelelően vidám hangulatba kerültünk az azt követő próbákhoz. A bátorságunkat a tornapadon való felsétálással, majd a bordásfalon való mászással és leugrással teszteltük, ahol mindig egy fokkal nőtt a tét! Majd páros versengésekben mértük fel az erejüket, hogy ki tudja a másikat a karikába behúzni. Végül össze kellett fogniuk, hogy a labda a körben maradjon. A foglalkozás sikerét mutatja, hogy többen is azt kérték, hogy legyen ilyen máskor is és mikor lesz a következő Boldogságóra! Nemsokára folytatása következik kis Mazsoláim! 🙂
A testmozgás téma feldolgozását meditációval kezdtük. A ráhangolódás után felolvastam a mezei nyúl és a sündisznó történetét. Megbeszéltük a mese lényegét, a mozgás megfelelő mennyiségét. Majd mindenki elmondta milyen testmozgást szeret csinálni, és azt is megbeszéltük milyen érzésük van ezután a tevékenység után. A tornateremben játékos feladatokat játszottunk. Kellemesen elfáradtak, ezután a teremben, a pihenő sarokban elmesélték hogy éppen most ki mit érez. Ezután meghallgattuk a Jól érzem magam című dalt, közben a mese szereplőit rajzolták le a gyerekek. A következő alkalommal beszélgettünk róla hogy a testmozgás mellett mit tehetünk az egészséges életmód érdekében. A gyerekek kóstoltak különböző zöldségeket és gyümölcsöket, ami egy kedves szülő felajánlása volt. Boldogvárunk következő lépcsőjére feltettük a testmozgás jelét.
Most mutasd meg! – kitalálni az e havi témát
Einstein idézet megbeszélése
Ki mozog naponta?
Az egészséghez elég-e a testmozgás?
Mit jelent az egészséges táplálkozás?
A Tk. kérdéseire válaszok; azok megbeszélése
„Millió lépés az iskoláért” mozgalom propagálása; megbeszéltük : ki, mit csinál amit fel tud tölteni.
Csoportokban : emberalak készítése egészséges ételek képeiből.
Az óra elején a kivetitőn látott gyakorlatokat végezték el a gyerekek.Majd arról beszélgettünk,hogy miért fontos a mozgás,ki milyen sportot űz,milyen mozgást szeret.Az óra végén pedig kimentünk az udvarra,ahol tovább mozoghattak kedvükre.
A testmozgás elengedhetetlen a mai digitalizált világunkban. Fontos, már óvodáskorban a mozgás, sport megszerettetése. A gyermekek fizikálisan erősebbek lesznek, energikusabbá válnak, gondolkodási műveleteik is fejlődnek, számtalan pozitív élményhez juthatnak a mozgás által. Az én személyiségemhez ez a téma áll a legközelebb, Az óvodánkban „Mozognak a törpikék”testi-kinesztetikus tehetségműhely vezetője vagyok, már több éven keresztül. Örültem ennek a témának, mert úgy érzem a legfontosabb minden kisgyermek számára, hogy mozogjon, mozgásos cselekvéssel szerezzen tapasztalatokat, ismereteket. A jó időre való tekintettel, ezt a Boldogságórát, az óvoda udvarán tartottuk meg. A másik csoporttal összefogva, közös testmozgást végeztünk. A mi csoportunk az óvodát futotta körbe, ami kihívást jelentett nemcsak a gyermekek, de a felnőttek számára is. Sokszor invitáltam már a kollegáimat mozgásra, több-kevesebb sikerrel. A hosszabb futás lehetősége, eleinte nem volt népszerű a munkatársaim körében, de sikeresen teljesítek. A gyermekek nagyon lelkesek voltak, alig várták már a futást. Lassú tempóban, egymás után haladva futották végig a távot, A balestek elkerülésére nagyobb gondot fordítottam. Kellemesen elfáradva érkeztünk vissza az óvodába, ahol az udvaron folytatódtak az események. A Boldogság dala most sem maradhatott el, melyet a Jól érzem magam boogie” dal követett. A gyermekek felszabadultan táncoltak, örömteli hangulat alakult ki. A csoportszobában Boldog Dóra várta őket. Felfrissültek egy finom kis limonádéval, majd megnyugodva hallgatták: A lusta király történetét. Mesélés után a mesebeli játszótér lehetősége, felkeltette fantáziavilágukat. Meglepő volt számomra is, hogy egymás ötleteiből merítve, egyre több mozgásos dolog jutott az eszükbe: szélmalom, körhinta, kanyargós csúszda, kalandpark. Játszottunk még odabent is egy számukra kedvelt mozgásos játékot: tűz-víz-repülöt. A játék szabályát maguktól elevenítették fel, önfeledten játszották. A várnak már a tetejéhez érkeztünk, kíváncsian várják a végét. Felhelyezték a gyermekek a várunkra a testmozgás jelét: a labdát. Hamarosan a mi óvodánkban sport nap lesz, amely az egész óvodát érinti. A testmozgásé lesz a főszerep. Programok lesznek: zenés torna, óvoda körbe biciklizése, vagy futása, akadálypályákon való áthaladás, ugráló várak. Gyümölcssaláták elkészítése csoportonként, mindez a szülőkkel együtt. A gyermekek már lelkesen várják a közelgő sport napot, reméljük aktívan fognak mozogni, és egy Boldog Nap élményeivel mennek majd haza az oviból.
Szilvia Kerekes.Zsomborné Hargitai
Az óra elején arra kértem a tanulókat, hogy szabad asszociációval gyűjtsenek össze fogalmakat, amelyek a testmozgás kapcsán eszükbe jutnak. Ezután közösen megtekintettünk egy kisfilmet (https://www.youtube.com/watch?v=u7bZtffveIY ) a mozgás testi, lelki és szellemi egészségre gyakorolt hatásáról, amire utána saját tapasztalatok alapján reflektálni tudtak. Következő feladatként különböző sportágakat mutogattak el, amiket a többieknek ki kellett találniuk. Ehhez kapcsolódva saját sportágukat vagy kedvenc sportjukat kellett megnevezni és elmondani, hogy miért szeretik. Ezután belehelyezkedtem egy olyan személy szerepébe, aki nem szívesen sportol és kifogásokat keres, hogy ne kelljen mozognia. A tanulókat arra kértem, hogy cáfolják meg az általam felhozott sportolás elleni kifogásokat, és mondjanak ötleteket, pozitív érveket a sportolás napirendbe történő iktatása mellett. Az órát játékos, mozgásos levezető feladattal zártuk. A tanulók körbesétáltak a teremben, én pedig mondtam egy színt, erre nekik meg kellett érinteni egy olyan színű dolgot, tárgyat, amelyet éppen megláttak. Majd ennek egy nehezített változatát játszottuk, amikor minden szín egy másik színt jelent: pl. ha kéket mondok, akkor piros színű dolgokat kell megérinteni.
Május hónap friss tavaszi levegővel és sok gyümölcs- zöldséggel támogatja az egészséges táplálkozást és életvitelt. Kis óvodásainkkal a helyes életvitel szokásairól beszélgettünk, nagyokat sétáltunk a friss levegőn, sok mozgásos gyakorlatot végeztünk és beszereztünk néhány idei gyümölcsöt-zöldséget is megkóstolásra. Az egészséget támogató témában elkészítettük az egészséges táplálkozás gyűjteményt.