I. BEV.: Lazító gyakorlat: „Dagasztás”
Ráhangolódás: Bagdi Bella: Jól érzem magam című dalával
II. FŐRÉSZ: Beszélgetés a témáról: – Miért fontos a testmozgás?
– Milyen hatást gyakorol ránk?
Gyakorlat: „Én és a mozgás” Önismereti gyakorlat.
Gyakorlat: „Egészséges életem” feladat, majd beszélgetés a megvalósíthatóságáról.
III. BEF.: „Nyúl-sün futóverseny-mozdulj ki.” Tornateremben és udvaron.
Élmények megbeszélése.
Testmozgás
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Tisztaforrás csoport
A kihívásra nem regisztráltunk ugyan, de kolléganőm az Enyhe értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája Boldogságórás csoportjával a Széchenyi Istvánról elnevezett utcában ( Eger főutcája ) tartott foglalkozást. a Széchényi család által meghonosított sportok közül a vívást választották, – majd dobogó szívet formázva tornáztak a Széchenyi út sarkán. A kollégám vívóedző is volt, így csak Neki nem volt kihívás a feladat, a megvalósítás ötletében, a gyerekek utánzó mozgásaiban látszik a jártassága. Egy kevésbé forgalmas sarkot választottak, ahol a gyerekek is oldottabban játszhattak. Számukra a konfortzónájukból való kimozdulás is kihívást jelentett, de a készített felvételeiken jól látszik, hogy nagyon jól érezték magukat.
Gyermekeink igen mozgékonyak, és ezáltal szívesen vesznek részt mozgásos kezdeményezéseken. Az ilyen foglalkozások során igyekszünk minél sokrétűbben, játékosabban fejleszteni őket.
A kezdeményezés során használt játékok mozgásformák, sokszor utána megjelennek a gyerekek szabad játékában is.
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Tisztaforrás csoport
A Széchenyi utcai vívás, a dobogó szív formálásával, kis dobogó szívvel, ritmikus mozgással fejeződött be. A kihívás teljesítése eltökéltséget, bátorságot adott. Kevésbé foglalkoztak azzal, nézik-e őket a járókelők. Kizárták a zavaró körülményeket és egymásra figyeltek. Ez mellékes ugyan a feladat szempontjából, de számukra befolyásoló körülmény lehet. Így ennek leküzdése is egy kihívás teljesítése volt. Rövid videófelvétellel számolunk be róla.
Való igaz, hogy minden testi aktivitás elősegíti az öröm-hormonok ternmélét, ha elegendő ideig és megfelelő intenzitással mozgunk. Ennek köszönhetően nagy lendülettel és vidáman nevetgérezve jöttek vissza a gyerekek az igencsak meredek parton az iskolába.
Élvezetes program volt, kellemes emlék.
A foglalkozáson 5 próbát kellett kiállni a gyermekeknek. Az első feladat volt, hogy meghallgattuk a Móka torna című dalt, és közben bemelegítettük a testünket, azaz végigtornáztuk. A második feladatban 2 padon kellett végig kúszni, majd visszafelé mászni. A harmadik feladatban hullahoppkarikák között kellett páros lábon ugrálva haladni. A negyedik feladatban babzsákkal a fejükön egyensúlyozva kellett végighaladni egy kijelölt útvonalon. Az ötödik feladatban pedig kötélen haladtak végig úgy, hogy 1-1kislabda volt mindkét kezükben.
Ezután meghallgatták A lusta király című mesét, és megbeszéltük, hogy miért voltak jók nekünk ezek a mozgásos feladatok (öröm, együttlét, egészség, stb.) Az egészséget is szóba hoztam, s beszélgettünk róla, hogyan lehetünk egészségesek, mit kell ahhoz tennünk. A foglalkozás végére hoztam nekik zöldség és gyümölcs (kora tavaszi) kóstolót.
Batthyány Lajos Általános Iskola Géza Fejedelem Tagiskolája
Nálunk minden évben van egészségnap, nagyon sokat foglalkozunk az egész tanévben az egészséges étkezéssel, a helyes életmóddal és a rendszeres testmozgás fontosságával. A mai boldogságóránkon a mese megismerése és megbeszélése után rögtön elhatározták a gyerekek, hogy mindenképpen ki szeretnék próbálni a Nyúl-sün futóversenyt a következő testnevelés óránkon. A másodikosaimmal lezárásként egy saját készítésű papírrepülőt hajtogattunk és ennek a röptetésével sikerült lemozogniuk az aznapi sok-sok felesleges energiájukat. 😊
Boldogságóra beszámoló 2024-05.30. Testmozgás
A mottónk a hónapban a hónapban:
„Épp testben épp lélek!”
A tanítványai, olyan szépen összefoglalták, hogy miért fontos a testmozgás. Néhányat kiemelnék közülük: nem hízunk el, jobban bírunk mozogni, frissebbek leszünk szellemileg, nem terheljük a szerveinket a túlsúllyal.
Mozgásos játékok közül kiemelnék egy párat, amit a hónapban kipróbáltunk:
– Lufi ütögetés
– lufibegyűjtés
– Vadász és a farkas körjáték
– Labdás körjáték
– Tánc a hónap dalára
Csatlakoztunk a 05.29-ei kihíváshoz ezzel a programtervvel:
Választott elem: Boldogság a Testnek és Léleknek kihívás
Helyszín: Nőtincsi Általános Iskola tornaterem, iskolaudvara
Időpont: 2024. május 29. 8.00-8.45
Résztvevő osztályok: 1. és 3. osztály 16+10 fő
Szükséges eszközök: 2 db zsámoly (alatta lesznek a puzzledarabok) 2db kanál, 2 db pingponglabda, 2db lufi, 2db szalag, 2 db óriás füles labda, 2db hokiütő + labda, 2-2 db hullahopp karika, 2db. gumilabda
Feladat ismertetése:
1. Váltóverseny mókás feladatokkal
1.1 Pingpong labda vitele kanálban
1.2 Párban a fejek között lufivitele
1.3 Órás füles labdán ugrálás
1.4 Lábak összekötésével futás
1.5 Hokiütővel labdaterelés
1.6 Párban haladás hullahopp karikával
1.7 Pókjárással labda vitele
Egy óriás szívet 16 felé vágok
8-8 szívet kell összegyűjteni a csapatoknak
A megszerzett darabokból közösen kirakják a szívet, melynek a hátulján lesz egy szám, amit meg kell jegyezniük.
2. Rejtélyes Kincsvadászat
A két csapatnak meg kell keresniük ezeket a számokat az udvaron (ami egy színes laminált lapon lesz).
A hátulján egy verssor lesz található, amit már ismernek az elsős gyerekek (Balla Piroska: Szeretetvirág című vers)
Ezt a 3.osztály közösen kirakja, úgy ahogy az első osztály szavalja.
Úgy gondolom ez a hónap rendkívül mozgalmas és színes volt a számunkra.
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Sziklaforrás csoport
A Boldogságóra keretében meghirdetett programra regisztráltunk korábban. Boldogság futásunkon Színes-szalag szerző száguldásra indultunk. A szalagokat az iskola körüli sövényre lógatták a gyerekek, melyet a visszafelé vezető úton kellett megszerezniük. A nagyobb gyerekek párt választanak a kicsik közül, hogy akik támogatásra szorulnak, azok is egyenrangúak legyenek. Így csináltunk kedvet minden résztvevő számára.
Jó kis ráhangolódás volt, hogy a szalagokat maguknak készítették és együtt vonultunk, a szalagokkal a nyakunkban. A pár választással, a kicsik részvételének segítésével a versengésről terelődött el a figyelmük, hiszen most a cél, az egészséges testmozgás volt. Jó hangulatban, különösebb magyarázat és unszolás nélkül vettek részt a kihívás teljesítésében. Ezt teszi a csoportos aktivitás. Mindenki egyenrangúan, jó kedvvel vált részvevővé, élvezetes testmozgás,
jó kis együttlét volt.
A májusi boldogságórán a testmozgás állt a középpontban az 1.b osztályban.A bemelegítő gyakorlatok után a gyermekjóga néhány gyakorlatát végezték el a gyerekek.Ezt követően labdás ügyességi gyakorlatokat végeztünk.Majd labdajátékkal fejeztük be a boldogságórát.Láthatóan csodálatosan érezték magukat a tanulók.
„Rámozdultunk”
Az osztályom izgő-mozgó gyerekekből áll, így a május hónap boldogságórás témája igencsak kedvükre való volt. Két tanórát szántunk a téma körbejárására és a testünk aktiválására. A gyerekek már várják az óra eleji relaxációs gyakorlatokat, ebben a hónapban Bagdy Emőke ötletei közül a Malomkörzésre és a Fújj-fújj gyakorlatra esett a választásom. Bagdi Bella Jól érzem magam boogie-ja igazi telitalálat: a második emeleti padló valósággal beleremegett a lelkes ugrabugrálásainkba.
Sokat beszélgettünk a testmozgás fontosságáról, annak előnyeiről, a testi és lelki egészségünkre gyakorolt jótékony hatásairól. Szóba került a mentális egészség, az endorfin, az aerob mozgás fogalma is. A gyerekek jól sejtik, hogy heti négy-öt alkalommal szükséges lenne a félórányi testmozgás, mégis csak kevesen élnek vele. A mozgásról szóló, a kézikönyvben megtalálható teszt eredményeit megvitatva azt a következtetést vontuk le, hogy legtöbbjük a 21-24 pont közötti tartományba esik, azaz nem mondható el, hogy egészségesen élnének, még ha néha vannak is fellángolásaik a mozgás terén.
A sportok elmutogatása (némán, eszköz nélkül) nagyon kedvelt játék volt, bár meglepetésemre több közismert sport megjelenítése feladta nekik a leckét (pl. aerobic, jégkorong, súlylökés, asztalitenisz, evezés). A mozgásos feladatot idézetek értelmezése követte. Majd híres magyar sportolók képét vetítettem ki nekik, és arról beszélgettünk, milyen sportokban jeleskednek. Elkészítettünk egy tablót, amely híres magyar sportolókat mutat be.
Az is szóba került, hogy hajlamosak vagyunk arra, hogy kifogásokat keressünk, hogy miért nem mozgunk eleget. Szituációkat játszottunk el, hogy milyen kifogásokat szoktunk találni arra, miért nem mozgunk / nem kezdtünk el még rendszeresen edzeni. Beszélgettünk az Európai elhízás elleni napról, mely ebben az évben május 22-re esik. Megnéztünk egy kisfilmet is az elhízás veszélyeiről, majd megbeszéltük, hogyan lehet kiszámítani a testtömegindexet. Ezután különféle sportokat ábrázoló képeket osztottam ki a gyerekek között. Az volt a feladatuk, hogy addig járjanak körbe a társaik között, míg rá nem találnak arra a sportra, ami nekik a legszimpatikusabb, és a másik gyerek szívesen elcserélné velük a képkártyáját. Majd társították az egyes képeket a hozzájuk tartozó sportág megnevezésével, és minden egyes sporthoz odaragasztották annak a gyereknek a nevét, aki számára az a legszimpatikusabb sport. Így készült el Az én sportom tabló. Ezt követően olyan irodalmi hősökről beszélgettünk, akiknek testi erejükre, edzettségükre volt szükségük ahhoz, hogy legyőzzék az eléjük háruló akadályokat (pl. Fehérlófia, Kukoricza Jancsi, Daidalosz és Ikarosz, Hunor és Magyar stb.).
Május közepén Tokajba kirándult az osztály, ahol a teljes nap a mozgásról szólt: városnézés, kilátók megmászása. Nagyon jól bírta mindenki a sok órás túrázást. Május 29-én csatlakoztuk a párhuzamos osztályt is bevonva a Kihívás Napja rendezvényhez. A városunk Széchenyi Istvánról elnevezett utcáján a két osztály egymással versenyezve haladt végig, és felváltva mutogatták el a Széchenyi család által kedvelt, űzött sportokat.
A hónap végére sikerült a megfelelő következtetést levonnunk: tényleg a mozgás a leghatékonyabb boldogságfokozó technika!
Papp Judit
a Sári Gusztáv Általános Iskola és AMI
5. b osztályának (Víg Team) osztályfőnöke
Kaba, 2024. 05. 29.