A Miénk a világ tevékenység egy izgalmas vidám hét lezárása volt. Ezen a héten a gyermekekkel a Közlekedj okosan! témahét keretén belül a helyes közlekedésről beszéltünk. Persze egy boldog ovis ebben is meglátja a lehetőséget. A hét folyamán számos szerepjáték és oktató játék alkalmával igyekeztünk elsajátítatni a helyes közlekedést úgy, hogy közben észre sem vettük, hogy igazából boldogságórák résztvevői vagyunk.
Pénteken a séta és szerepjátékok után jött az igazi nagybetűs boldogságóra. A tevékenység drámajátékkal kezdődött. Mindenki játékautóvá változott, és elindult brümmögve a forgalomba a közlekedési rendőr irányítása alatt.Hamar feltatálták magukat a gyerekek. (Kis tányérkákat kerestek, ez volt a kormány a számukra.) A kocsikázás után alkalmuk nyílt elmesélni, milyen érzés volt a forgalmat irányítani illetve sofőrként részt venni a játékban. Ki is pihente ez idő alatt magát mindenki és jöhetett is az átkelés a gyalogátkelőn. Meghallgattuk 100 fok Celzius Balra nézek, jobbra nézek dalát, majd közös táncot találtunk ki hozzá, melyet a szülőknek is bemutatunk hamarosan. Jót nevettek a gyerekek , mikor óvó néni nem figyelt és nem sikerült átkelnie a gyalogátkelőn, persze a gyerekek segítettek neki. Ilyen sok utazás után el is értünk a meglepinkhez. Az ügyes ovisokat lufik és mosolygós matricák várták.
A tevékenységünk a Lufi a magasban játékkal zárult miközben Bagdy Bella Jól érzem magam dalát hallgattuk.
Testmozgás
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A hónap témája a mozgás volt. A tanulási képességek fejlesztéséhez elengedhetetlen a mozgás, ugyanis az idegrendszer fejlesztésének alapja a motoros fejlesztés. A mozgás pedig örömforrás, játék is lehet. Az óvodások már egészen apró korban megszeretik a mozgást. Jó lenne elérni, hogy később, serdülőként sem mondanának le róla. Idén ismét csatlakoztunk a „Kihívás napja „eseménysorozathoz, amikor a gyermekeknek különböző mozgásos tevékenységeket végeztek. Közös bemelegítéssel kezdtük a napot, és felelevenítettük a „gyermekkorunk” mozgásos játékait. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, minden tevékenységet kipróbáltak.

A tánc, a zene a mozgás egész személyiségre ható komplex tevékenységek. Célunk az volt, hogy a gyermekek boldogan, felszabadultan táncoljanak, mozogjanak. A mozgás hónapja táncos, zenés, verseny és ügyességi játékok, közös élményszerzéses keretében telt. Mivel az anyák napja és a ballagás is ebben a hónapban volt, igy sok lehetőségünk nyílt a táncos-zenés-énekes mozgásra, amit a gyerekek nagyon szeretnek. Különböző zenékre, különféle mozgásokat tanultunk.
I. Órakezdő relaxáció
a, „Napimádás” (fáradtság, feszültség, izgalom,stb. kiengedése)
Ez egy légzőgyakorlat, amit az ég felé kitárt karokkal végzünk. Képzeljük el, hogy a levegő kifújásakor minden olyat kiengedünk magunkból, ami fáradtság, feszültség, izgalom, bánat.
Ötször ismételjük meg a gyakorlatot.
Bevezető beszélgetés: A TESTMOZGÁS
– Egészséges életmód
– Mozgás és táplálkozás
– Boldogság és testmozgás kapcsolata
– Egészséges szokások kialakítása
II. Téma kibontása
1. Milyen előnyei vannak a rendszeres testmozgásnak?(gyerekek válaszai)
2. Hogyan lehet a mindennapokat egészségesen élni? (gyerekek válaszai)
III. A téma feldolgozása
Tervezzük meg az otthoni és az iskolai életetek egy hetét úgy, hogy megpróbáltok minél több egészséges életmóddal, mozgással kapcsolatos dolgot kitalálni, bevezetni.
IV. Zárókör
Mindannyian fogalmazzatok meg egy ötletet, hogyan fogtok eleget tenni az egészséges életmód szabályainak!
Meditáció az óra lezárásához
Május 29-én rendeztük meg iskolánkban az SNI-s tanulók körzeti sportversenyét. Hat iskolából érkeztek a csapatok, akik rendszeresen visszajárnak hozzánk erre a versenyre. A csapatok versenyét jó hangulat és izzadságos munka jellemezte. Minden csapat ajándékkal térhetett haza saját iskolájába.
Az 5.osztállyal összegyűjtöttük azokat a sportokat, amiket a Széchenyi család népszerűsített és készítettünk hozzá emblémákat is. A világnapok keretében pedig megemlékeztünk a fagylalt napról és egészséges fagylaltokról beszélgettünk.
Zsófia Anna Krajnyákné Greutter
A boldogságórán a tanulók nagyon jól érezték magukat. A testmozgás téma mindenkinek felkeltette az érdeklődését, megértették, hogy a testi-lelki-kapcsolati jóllét fontos tétele a fizikai élénkség, mozgékonyság, a testi aktivitás, a rendszeresség kialakítása. Az óra nagyon jó hangulatban, kreatívan telt.
Májusban az egészséges életmóddal és leginkább a rendszeres testmozgással foglalkoztunk. Megbeszéltük a diákokkal együtt, hogy lényeges a testi egészség, de a lelki egészség gondozására, fenntartására is nagy hangsúlyt kell fektetnünk.
Beszéltünk az egészséges táplálkozásról – a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék fogyasztásáról, sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk és kevesebb zsíros és szénhidrátdús ételt tartalmazzon étrendünk, több halat együnk. Az iskolában a diákok minden nap esznek gyümölcsöt, zöldséget és egyre kevesebb tésztát, péksüteményt .
Beszéltünk a rendszeres testmozgásról – a sportolás után kevésbé vagyunk feszültek, jobbkedvűek leszünk, jobb lesz az állóképességünk és még könnyebben is teremthetünk kapcsolatot a többiekkel. Az iskolában hetente 5 testnevelés órájuk van a diákoknak és a sportszakkörre is nagyon sokan járnak.
Beszélgettünk arról, hogy melyik sportot szeretik csinálni és nézni, melyiket szeretnék kipróbálni.
Beszéltünk a megfelelő napirend kialakításáról is, ennek betartását a szülők is segítik otthon.
Beszéltünk arról is, hogy mennyit ajánlatos pihenni, aludni egy nap. A diákok kipihenten érkeznek reggel az iskolába, és a kollégiumban délutáni pihenőre is van lehetőségük.
Beszéltünk a lelki egyensúlyról , igazából ez a boldogságórák lényege! A diákok egyre nyitottabbak, egyre felszabadultabban beszélnek érzéseikről. Úgy érzem, hogy a hónapok folyamán megélt élmények hatására könnyebben kezelik a problémás helyzeteket és türelmesebbek magukkal és társaikkal.
A foglalkozások elején elénekeltük a ” Jól érzem magam” című dalt.
A wordwall segítségével mókás mozgásformákat próbáltunk ki a tanteremben és az udvaron is. Házi akadálypályát is építettünk.
Májusban a 12. kerületben 2 sporteseményre is meghívták az iskolát, sikeresen teljesítették a diákok a feladatokat.
A kihívás napja és a gyereknap alkalmából sorversenyeket rendeztünk az iskola udvarán.