Óra eleji közös mozgással, jógapózokkal kezdtük a téma bevezetését. Ezután baráttal, barátnővel tükörjáték, majd „titkos karmester” játék következett. Ezt nagyon élvezték a gyerekek, többször is el kellett játszani. A „Jól érzem magam boogi”-ra táncoltunk körben, kígyóvonalban haladva, össze-vissza járkálva, majd társakkal összenőve. Nagyon vicces volt ez is. Megcsináltuk az „Én és a mozgás” c. feladatot. Állításokat soroltam sporttal, mozgással kapcsolatban. Érdekes, hogy szinte mindenki mindig ugyanarra az oldalra állt. Beszélgettünk különböző sportágakról a „Sportágválasztó” c. feladat kapcsán, amit közben mindenki meg is csinált. Szóba került a mozgás kapcsán az egészséges életmód többi feltétele is: étkezés, folyadék fogyasztás, pihenés, alvás mennyisége. Házi feladatnak lehetett készülni egy kedvenc sportolóról néhány mondatban. Néhány tanuló jelentkezett is, volt aki saját kézírásával készült. A legösszetettebb és legszórakoztatóbb feladat mégis a Széchenyi kihívás volt, amit a Kihívás napjára készítettünk. A forgatókönyv a következő volt:
1. Túrázás
2. Vívás
3. Evezés
4. Úszás
5. Gimnasztika
6. Ökölvívás
7. Lóverseny
8. Sakk
9. Labdajáték
10. Szívdobogás
Minden sportot bemutatott néhány szereplő kicsit humorosan, a többiek pedig mozgással jelenítették meg ugyanezt. Próbáltuk kreatívan megvalósítani az egyes sportágak közti átmenetet. Pl. a túrabotból kard lett, a túrasapkából vívósisak, a kardból pedig evező. A lóverseny győztese lett a sakktáblán a ló, aki kiütötte a parasztot. A parasztnak kosárlabdája volt = labda a kosarában, amivel kidobta válaszul a lovat. Így lett belőle kidobós játék a végén. A szívet előre felragasztottuk, és akiket kidobtak, azok a vonalra ültek. Így alakult ki a szív, mely végül Bagdi Bella: Imádok élni c. dalára dobbant meg.
Egy hétig készültünk közösen és lelkesen. Nagyon élvezte felnőtt és gyerek a közös munkát, mindenkinek volt feladata. Jó érzés volt érezni a közösség erejét, összetartását.
Testmozgás
-rövid beszélgetés: Miért tesz boldogabbá a testmozgás?
-egészség-mondóka és plakát közös alkotása
-játék: Stabil vagyok, mint egy hegy
Megbeszéltük a mozgás jelentőségét, lehetőségeit, majd változatos mozgásformákat próbáltunk ki.
A májusi boldogságóra keretében a 1/9.D osztállyal ellátogattunk a közeli Vadasparkba, valamint részt vettünk a Palóc Ligetben a tájfutás világhete alkalmából a város által szervezett eseményen. Az osztályfőnöki órák keretében beszélgettünk a mozgás fontosságáról és arról, hogy ki milyen sportokat űz az osztályban. A tanulók nagyon aktívak voltak ezeken az órákon, a feladatokat lelkesen végezték el.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
A mindennapi mozgásról egy pillanatra sem feledkezünk meg. Nem is igen lehet, hisz lételemük a mozgás. A kirándulás alkalmával még nagyobb figyelmet fordítottunk erre, és akadálypályákon át vezetett az út az indiános kidobó játékig. Az óriás játszótér pedig próbára tette kitartásukat, bátorságukat.
A testmozgás gyakorlása
A reggeli gyülekező során A lusta király című mesét meséltem el a gyerekeknek.
A téma feldolgozását a Kihívás napjával kötöttük össze. A sportesemények mosolyt csaltak az arcokra, erről beszélgettünk röviden a gyermekekkel, hogy hogyan hat rájuk a mozgás, mit éreznek közben és utána. Koruknak megfelelően le tudták írni a jólevegőn való közösen végzett mozgások előnyeit. Közösség részének érzik magukat, örömforrás számukra a közösen átélt mozgásos élmény. Napi tervünk volt:
8.30-tól közös zenés torna az udvaron irányításommal.
Itt elhangzott többek közt mozgással kísérve a Bagdi Bella Jól érzem magma című dala.
8.45-9.00: Debreceni Sportiskola RG sportági bemutatója.
9.00-9.30: ritmikus sportgimnasztika kipróbálása, gyakorlása szakági edző vezetésével.
9.30-11.30: csoportonként forgó rendszerben az alábbi sporttevékenységek valósultak meg:
Kötélhúzás, hulla-hopp karikázás, zsákban futás, célba dobás, akadálypálya.
10.30-11.30: focikupa nagycsoportosok részvételével. Itt játékosaink 2. helyezést értek el!
13.30-16.00: Akadálypálya teljesítése nagycsoportos gyermekek részvételével 30 perc idősávokban a Generali Biztosító pályázatának jóvoltából.
A mozgás témakör feldolgozását relaxációval és a hónap dalával kezdtük. A Jól érzem magam boogie nagyon tetszett a gyerekeknek, és amennyire csak a mozgáskorlátozottságuk engedte, szívesen mozogtak a dal szövegére.
A bevezetést követően elmeséltük A lusta király történetét, és azt követően beszélgettünk az mozgásról, annak fontosságáról, valamint az egészséges dolgokról.
A képzeletbeli játszótéren több olyan játék lenne, amelyet kerekesszékkel is lehet használni, az eszközök színesek és viccesek, mesehősöket ábrázolnak.
Majd minden gyermek húzott egy kártyát, és képen látható mozgásmintát leutánozta. Közösen költöttünk „Egészségmondókát”, majd célbadobó versenyt rendeztünk.
A mindennapos testmozgás nagyon fontos szerepet tölt be a gyerekek életében. Nagyon szívesen beszélgettek erről a témáról a diákok és a hozzá kapcsolódó feladatot is nagyon szívesen csinálták meg a gyerekek. Renegeteget nevettünk miközben dolgoztak. Mindenkinek saját magát piros színnel kellett megjelölni e képen, az osztálytársaikat pedig különböző színekkel aszerint, hogy kihez milyen színt társítanának, illetve kit hol látnak magukhoz képest! Mindig szívesen készítik és végzik el a Boldogságórához kapcsolódó feladatokat a tanulók, de talán eddig ez tetszett nekik a legjobban.
– Relaxácuó:Malomkörzés (Boldogságóra könyv 39. oldal) -Mondóka:Egy,kettő,három,négy,nézd a kezem égig ér… -Az erdei tornaverseny (Örömvár könyv 66 oldal) -Tükörjáték (Boldogságóra könyv 198.oldal) -Boldogságóra munkafüzet: 66.odal.
Zárókör: Milyen sportot szeretnél kipróbálni?
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A testmozgás előnyei, haszna. Milyen mozgást végzünk, miért fontos. Sportágak ismerete. Versenyhelyzetek. Egészségünk.