Boldogság óra- május
A testnevelés, a mozgás szeretetét, és fontosságát még ebben a korban a tanulókban nem kell megerősíteni inkább a jelentőségének a tudatosítása alakítható ki.
Az óra elején a pantomimszerű sport bemutató nagyon sikeres volt, a gyerekek bemutatták a vívás, kosárlabdázás, foci, korcsolyázás, balett mozdulatait, a többiek kitalálták. Nagyon jókat nevettek egymáson. Ezután összegyűjtöttük azokat a sportágakat, amiket ők ismernek. Meglepően sokat, harmincnyolcat tudtak, ismertek a gyerekek. Nézni és csinálni is mindegyiket szeretnék, ez a kézjelzéses feladatból derült ki.
Ezután beszélgettünk arról, miért boldogságforrás a testmozgás, milyen mozgásformát tudnának még elképzelni, ami még nincs, vagy csak a fantáziájukban jelenik meg. Így születtek a rajzok, vízen futásról, felhő trambulinról, a szuperszonikus cukorról, a csillag fogathajtó versenyről.
Testmozgás

Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és AMI
„A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.”
(Szent-Györgyi Albert)
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája Szakiskolája és Kollégiuma
Az osztállyal arról beszélgettünk, hogy miért is tesz boldogabbá minket a testmozgás. Megosztották egymással, hogy ki milyen sportot űz rendszeresen, és hogy a fáradtságon kívül milyen jól eső érzés tölti el őket egy-egy testmozgással eltöltött óra után.
Több példaképet is felsoroltak a gyerekek, de olyannal szerettek volna interjút készíteni, akivel napi kapcsolatban vannak, így jól ismerik. Ezért az interjú alanyaként testnevelő tanárukat választották. Őt kérdezték arról, hogy hogyan is kezdett el sportolni, mi motiválta ebben, és hogyan éli ezt meg a mindennapokban.

Addetur Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola
Első alkalommal beszélgettünk a sportról, jótékony hatásairól, elméletről. Összegyűjtöttünk egy listát, ki milyen sportokat ismer, majd átbeszéltük, hogy ki mit szeret nézni, szeretne vagy szeret csinálni.
Megnéztünk 2 motivációs videót (a könyvbéli ajánlások szerint) a témához kapcsolódóan. Tetszett nekik, fő tanulságként megállapították, hogy soha ne adjuk fel…
A második szettben jópofa játékokat játszottunk az óratervhez kötődően (tollpihe, ugyanez lufival, sportjátékok eljátszása mutogatással egyénileg, majd párban). Élvezték a játékokat, tetszett nekik, jól érezték magukat.
A kalandparkos feladatot választották, van, aki nagyon szeret rajzolni, és tud is, viszont van, akinek nagyobb kihívást jelent ez, van, aki egyedül dolgozott, és voltak, akik párban. Összességében tetszett nekik a feladat, és jó ötleteket gyűjtöttek.




Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola
Határon innen és túl projektnapunk – május 20.
Nagyszabású rendezvényt tartott iskolánk az idei tanévben a Határon innen és túl című projekt keretében. Szabadtéri rendezvényünkön Magyarország egyes tájegységeire jellemző jellegzetességéinek bemutatása mellett egészségsátrunkkal, sportbemutatókkal (sportlövészet, thai-chi, közös zumba), táncos és énekes fellépésekkel igyekeztünk megmutatni nemzetünk és emberségünk sokszínűségét.A honlapunkon található fotókon talán látszik, hogy igazi BOLDOGSÁGÓRA volt ez a szombat délelőtt, hiszen a sátrak díszítésénél érzett hálától kezdve egy nem jól sikerült gesztus után kimondott bocsánatkérésen át az egymás támogatásán keresztül nyújtott jó cselekedetekig minden téma észrevétlenül megbújt e pár órás együttlétben. Valóban, őszintén elmondhatjuk – csoportom és talán az egész iskola nevében – , hogy tényleg, akkor és ott, kicsit „ránk talált a boldogság”…
Reméljük, még sok hasonlóban lesz részünk!
http://www.iregisuli.hu/galeria.php


Zajzoni Rab István középiskola
Az iskola másként hét alkalmával rengeteg egészséges életmóddal kapcsolatos tevékenységünk volt. Többek között az 1100m-es Bolnokot mászták meg a kis előkészítős diákok. Örömteli arcokkal értünk fel a tetőre, s még az ösvényen látott friss medvenyomoktól sem riadtunk vissza.