
Testmozgás


Debrecen-Józsa Kerekerdő óvoda
Morgó király történetének megismerése után érzelemjátékokkal kerültünk közelebb a témához. Képzeletbeli kirándulás során utaztunk el a királyi udvarba, majd tornáztunk, ugráltunk egészséges gyümölcsöt ettünk. Megfogalmazták a gyerekek a legfontosabb kincsünk: az egészség.
A boldogságórák lassan véget érnek. A gyermekek nagyon sajnálták, hogy már csak egyszer találkozunk. Pozitív visszajelzéseiket nemcsak szavakban, de ölelésben és mosolyban is kifejezték.
Báthory István Általános Iskola
A Báthory István Általános Iskola 7.c osztályos tanulóival a májusi sportos hónaphoz illeszthetően, 14-18. között Erdélyben kirándultunk. Rengeteg élményben volt részünk, szinte felsorolni is nehéz, hány helyen jártunk, mennyi mindent láttunk. Sétáltunk Nagyváradon, megnéztük Kolozsváron Mátyás király szülőházát, túráztunk a Tordai hasadékban, medvékre vártunk a Szent Anna tónál- szerencsére hiába- , kalandoztunk a Torjai Büdös barlangban, a Mohos tőzeglápban, megcsodáltuk a Békás szorost és a Gyilkos-tavat is. Történelmi és irodalmi emlékhelyeken is jártunk, Ady Endre csucsai emlékházában és Tamási Áron sírjánál koszorút helyeztünk el.
Tusnádfürdőn a helyi gyermekotthon és az iskola diákjaival emlékezetes focimeccset játszottunk, és átadtuk ajándékainkat, a gyerekek jól érezték magukat a közös programon.
A hét programja rendkívül gazdag volt, sok lehetőségünk nyílt a csodálatos tájakon és a helyi gyerekekkel mozogni, játszani és sportolni is. Még azok is lelkesen mozogtak, túráztak akik itthon szívesebben töltik idejüket a számítógépe előtt.
Nagyon felkészült és gyerekbarát idegenvezetőnk, a helybeli Melkuhn Andrea segítségével sokat megtudtunk a helyi szokásokról, és egy kicsit székelyül is megtanultunk.
Mindenhol barátságos fogadtatásban részesültünk, és nagyon finomakat ettünk-ittunk, megkóstoltuk a helyi specialitásokat is, az igazi kemencében sült kenyeret és a kürtőskalácsot is.
A kalandos egy hét után fáradtan, rengeteg emlékkel tértünk haza. Köszönjük az élményt!
Bihardioszegi Altalanos Iskola
A testmozgás gyakorlása /Kedvenc sportjaink
A hegymászás nem a vele együtt járó veszélyek ellenére, hanem épp azok miatt varázslatos tevékenység.” Jon Krakauer, amerikai író és hegymászó
“A sport reményt adhat ott, ahol egykoron kétségbeesés uralkodott. Bármely kormánynál hatékonyabb a faji ellentétek leküzdésében. A sport képes megváltoztatni a világot.” Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság egykori elnöke
Óra vázlat :
Elmélet
Mese
Feladatok
Zene hallgatás
Rajzolás /Kedvenc sportjaink címmel
Kedvenc sportjaink
Az egészséges életmód
Életmód valtas
A sport és a pszichológia
Beszélgetés a sportokrol az egészséges életmódról és a boldogság kapcsolatról.
Diószegi 5c
Szabó Aliz pszichológus
Bihardioszegi Altalanos Iskola
A testmozgás gyakorlása :
” A hegymászás nem a vele együtt járó veszélyek ellenére, hanem épp azok miatt varázslatos tevékenység.” Jon Krakauer, amerikai író és hegymászó
“A sport reményt adhat ott, ahol egykoron kétségbeesés uralkodott. Bármely kormánynál hatékonyabb a faji ellentétek leküzdésében. A sport képes megváltoztatni a világot.” Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság egykori elnöke
Készülnek a rajzok a a testmozgás gyakorlása téma körön belül a kedvenc sportjaink címmel.
Dioszegi 5c
Szabó Aliz pszichológus
Sportnap a Madarak és Fák napja alkalmából
Május 10-én egy gyönyörű napsütéses napra ébredtünk. A jeles napot megünnepelvén a közeli Rákos-patakhoz indultunk. Gyalogtúránkat négy állomáson szakítottuk meg. A patak első hidfőjénél találtuk az első állomást, ahol papírhajót hajtogattunk, majd vízre bocsájtottuk őket, megvizsgálva a víz folyásirányát. A patak mentén értük el a második állomást, ahol egy puzzle várt minket. Egy olyan állatot rakhattak ki a gyerekek, mely a patak mentén gyakran látható (vadkacsa). Utunkat folytattuk, és a harmadik állomást a lovarda közelében találtuk. Itt az volt a feladatunk, hogy megszámoljuk az állatokat. Láttunk lovakat, kutyákat és kecskéket. Végül meg kellett keresnünk a legterebélyesebb fát, és megnéztük, hány kisgyermek szükséges a körbeöleléséhez. A megérdemelt frissítő után visszaindultunk óvodánkba, ahol elismerő oklevelet kapott mindegyik csoport. Utunkon térkép segített és minden állomáson pecsétet kaptunk menetlevelünkre. Összesen körülbelül 4 km-t tettünk meg. Öröm volt nézni, a gyerekek milyen kitartóak, a nagyok segítették a kisebbeket, szépen együttműködtek és élvezték a kirándulás minden pillanatát, miközben észrevétlenül is számos ismeretre tettek szert.