Az ősszel betanult esernyős táncunk nagyon közkedveltté vált, Hőgyész község majálisi műsorára felkértek bennünket, hogy adjuk elő a lányokkal. Ez indította a hónap mozgásos programját.
Az I. Tolnai Zöldút Teljesítménytúrára május 7-én került sor – ennek a szervezését Törő Edit és Teffnerné Schweitzer Magdolna kolléganőim kezdték szervezni – áprilisban a gyermekeket regisztrálták a 10 km-es túrára. A tervezettnél kevesebb, összesen 5 gyermekkel indultunk útnak. Az idő kedvező volt, csupán az utolsó 15 percet kellett csendes esőben gyalogolni. A természet szépségének csodálása mellett kitartásra, együttműködésre nevelte a résztvevőket.
Május 12-én a PTE-KPVK Képzés és Gyakorlat konferenciájára voltunk hivatalosak, ahol a Bokréta Székely Tánccsoportot képviselve egyik versenytáncos gyermekünk bukovinai székely páros táncot mutatott be.
A hónap foglalkozása mind a három kiskorú csoportunkkal sikeresen lezajlott a gyermekotthonban tartózkodó, adott csoportban nevelkedő gyermekek és az aktuálisan beosztott dolgozók vettek részt rajta. Mind a három csoportban a foglalkozás felépítése hasonló volt.
Egyszerű légzőgyakorlattal kezdtünk, majd beszéltünk a testmozgás fontosságáról. Ezt követően kitöltötték az életmód típusát feltáró kérdőívet. A gyermekek és a felnőttek egyaránt nagyon lelkesen töltötték ki, izgatottan számolták pontjaikat, majd kíváncsian várták a pontszámuk jelentését. Összességében elmondható, hogy a testmozgás mennyiségével nincsenek problémák, viszont az édesség mennyiségét és a szénsavas italokat néhányan túlzásba viszik, továbbá az alvás eltolódása is több gyermeknek gondot okoz.
Ezt követően különböző testi állapotokat feltáró műszerek képeit mutattam, ezeket kellett csapatban beazonosítsák, valamint megmondják, hogy mire valók. Minden csoportban széleskörű a korosztályi lefedettség, így a legtöbb képet valaki biztosan ismerte, nemcsak képről, hanem személyes élményeken keresztül. Ez a feladat nagyon lelkesítette őket.
A foglalkozások végén meghallgattuk a hónap dalát is.
Köszönjük a lehetőséget, a téma áthatotta a hónap pedagógiai-pszichológiai munkáját.
Testmozgás
A szabadban az óvoda melletti erdőben tartottuk a mai boldog ovit.
Akadálypályát székekből karikákból építettünk. A feladatokat örömmel teljesítették a gyerekek.
Sajnos többen betegek voltak.
A gyermekek nagyon szeretnek mozogni, így többféle mozgást végeztünk. Egy városi játszótéren többféle játszótéri játékot is kipróbáltak a diákok, amelynek nagyon örültek, mivel sajnos az iskolánkban semmilyen játék nincsen az udvaron. A felhőtlen öröm töltötte el a gyermekeket. Boldogsággal töltötte el őket egyáltalán az, hogy eljöttek a környékükről. Kirándultunk a városi Csónakázó-tónál, ahol a különböző élővilággal is megismerkedhettek és tanulhattak róluk. A napot egy jó kis fagyizással zártuk. Összességében több ilyen programra lenne szüksége a gyerekeknek, amely nem a szegregált környezetükben zajlik.

Beszámoló
Boldogságóra 9. : Testmozgás
Az óra időpontja: 2022. május 2.-ától folyamatosan
Résztvevők: 1. osztály, 4. osztály
Tervezésekor próbáltam arra törekedni, hogy minél több mozgást végezzünk a hónap folyamán, s minél több tevékenységet friss levegőn tudjunk megvalósítani. Tanórákon mozgásos mondókával kezdtünk mindig, amit a gyerekek nagyon élveztek.
Sokat beszélgettünk a testmozgás fontosságáról, hiszen felfrissít bennünket, oldja a stresszt, javítja a tanulási képességünket és a memóriánkat. A hónap dalát többször meghallgattuk mozgásos tevékenységeink alkalmával. Többször a villámlazítást is végeztünk. A mozgás lebonyolításához több helyszínt választottam a hónap során. A kiskertben az általunk elvetett magok kikelése után gyomláltunk. Az elsős tanulóknak elmeséltem Az óriások és törpék című mesét . A tornateremben nagy medicin labdák görgetésével (sziklagörgetés) versenyezhettek a tanulók, s zenés torna keretében zsámolyok segítségével végeztünk lábizom fejlesztő gyakorlatokat. Iskolánk udvarán a felfestettünk ugrálójátékokat, melyet a gyerekek szívesen használnak szünetekben és játékidőben is. A gyermeknap alkalmából mezítlábas tanösvény készült a felsős tanulók bevonásával. Elkészülés után testnevelés órákon és szabadidőben a talpboltozat erősítésére használhatják a gyerekek. Túráztunk is 5 km-es távot tettünk meg.
Nagyon hatékonynak ítélem a testmozgás téma feldolgozását.
Szakosné Biczó Marianna (tanítónő, Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola)
A testmozgás gyakorlása
Relaxációs zenehallgatással kezdtük az órát, melynek során sikerült teljesen ellazulni a tanulóknak. A hónap dalának meghallgatása közben körben állva, vidáman mozogtak a dal szövegére. Ezután hozzáláttak a minigolf pálya megépítésének építőkocka és dobozok felhasználásával. Nagyon jó szórakozást nyújtott a golfpálya kipróbálása. A játék után elolvastam Panyi Katinka meséjét a törpékről és az óriásokról. A mese feldolgozása után teljes átéléssel játszották el a viharjátékot. A tanteremben felöltöztették egy társukat, mint óriást. A tornateremben végeztük el az „Élelemgyűjtés és a Sziklagörgetés” című játékokat. A feladatok jól megmozgatták a tanulókat, kellemesen elfáradtak és nagyon jól érezték magukat.
Az órát asszociációs játékkal kezdtük. Labdát dobáltunk és közben a következő kérdésre kerestük a választ: Kinek mi jut eszébe, ha az egészséges életmódra gondol? Hamar eljutottunk a testmozgás fontosságához is. Azután a hónap dalának meghallgatása során megmozgattuk, karjainkat, lábainkat… A kellemes átmozgatás után két kisfilmet tekintettünk meg. A mozgásról, a stressz kezeléséről kaptunk hasznos információkat. Fontos, hogy tudatosan próbáljuk levezetni a szervezetet ért stresszt. A mozgás az egyik legjobb formája a stressz levezetésének. Jó hatással van a testi, lelki és szellemi egészségre is. A beszélgetőkörben mindenki beszámolt kedvenc mozgásformájáról. Mit gondoltok mi a fiúk kedvence? Aztán plakátot készítettünk, amely 2 részből állt. A testmozgás pozitív hatása az emberi szervezetre (👍), a mozgáshiány negatív hatása az emberre (👎). Lájkold a mozgást!
“A testmozgás nem csak a testedet változtatja meg, hanem az elmédet, a hozzáállásodat és a kedvedet is.”
Az órát asszociációs játékkal kezdtük. Labdát dobáltunk és közben a következő kérdésre kerestük a választ: Kinek mi jut eszébe , ha az egészséges életmódra gondol? Hamar eljutottunk a testmozgás fontosságához is. Azután a hónap dalának meghallgatása során megmozgattuk, karjainkat, lábainkat… A kellemes átmozgatás után két kisfilmet tekintettünk meg. A mozgásról, a stressz kezeléséről kaptunk hasznos információkat. Fontos, hogy tudatosan próbáljuk levezetni a szervezetet ért stresszt. A mozgás az egyik legjobb formája a stressz levezetésének. Jó hatással van a testi, lelki és szellemi egészségre is. A beszélgetőkörben mindenki beszámolt kedvenc mozgásformájáról. Mit gondoltok mi a fiúk kedvence? Aztán plakátot készítettünk, amely 2 részből állt. A testmozgás pozitív hatása az emberi szervezetre (👍), a mozgáshiány negatív hatása az emberre (👎). Lájkold a mozgást!