Màjus havi Boldogsàgórànk témája a Testmozgàs volt. Beszélgettünk arról, hogy mièrt fontos a mozgàs az èletünkben, milyen sportokat ismerünk ès szezretünk. Természetesen sokat mozogtunk a bèkàs ès gólyàs mozgàsos jàtèkokkal, melyet nagyonèlveztünk. Megismertük a Piros kalapos bèkàk című mesèt, ès a vègèn jót ènekeltünk is!😊💞
Testmozgás
Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
A Szülőknek írt levélből idézem a Nagy Sportnapot! Jövőre folytatjuk. 🙂
Kedves Szülők!
A mai napunk rendkívül hatékonyra és sportosra sikeredett.
Az első három órában a finommotorikát fejlesztettük, de a türelmet is igényelte a „vetélkedő” utáni eperkészítés.
A munkát azonban időben abbahagytuk, hétfőn folytatjuk majd, hiszen a vállalkozó Apukák már vártak minket a műfüves pályán, …
…
Lelkesítő szurkolóink voltak, akik közvetítették a mérkőzést a jelenlévőknek, szerintem még este is fel tudják idézni a pillanatokat, akár holnap is és holnapután is.
…
…
szubjektív szemszögből szívesen mesélek. 🙂
Az árnyékban elhelyezkedő szurkolóktól zengett a pályaszél, miközben a Fiúk és az Felnőtt csapat hősiesen helyt állt.
Hol az Osztályunkat biztatták a drukkerek, hol az éppen labdát birtokló Fiút buzdították, azonban az Apukákról sem feledkeztek el, Őket is lelkesítették.
A 2. félidő után folyadékvételi szünetet tartottunk, majd a Leányok csapata is kihívta az Felnőtt csapatot.
Ekkor, a már pihenő Fiúk az egyre fáradtabb Felnőtt csapatot lepte meg elsöprő hangerejével, egyúttal azért a Mókusosztályt is buzdították.
Az Apukák rendkívül elismerően nyilatkoztak az ellenfelekről a meccsek végén, bár a kimerültségtől alig jutottak szóhoz.
Végül egy kis beszélgetésre mégis futotta erejükből, melynek lezárásaként óriási köszönetet és emléket is kaptak az Osztálytól.
Köszönjük a frissítőt, melyet szénhidrát pótlása követett, így új erőre kapva vettük utunkat a sorverseny-pálya felé.
A sorverseny is hasonlóan izgalmas volt, sőt, … trükkös feladatoknak köszönhetően még mókás is.
Oly’ nagyon nevettek a Gyerekek a feladat leírásán vagy végrehajtásakor, csak úgy zengett a tornaterem.
…
Ha a mai nap után a seprű vagy a tejesdoboz otthon eltűnik, készüljenek egy kis versengésre.
Az ebéd után pedig külön meglepetés várta az Osztályt, köszönjük az Apukáknak, hogy elismerésüket finom falatokkal koronázták meg.
Püspökladányi Petőfi Sándor Általános Iskola
A mozgás minden gyermek kedvenc tevékenysége, így nagy sikert aratott a májusi téma. A táncot nagy lelkesedéssel tanulták. Minden héten szakítottunk rá időt. A technika ördöge viszont megviccelt bennünket. Amikor készítettem a felvételt, többször elment az internet az iskolában, így csak egy néhány másodperces videót tudtam rögzíteni.A rövidsége ellenére azonban jól látszik, hogy fiúk, lányok egyaránt élvezettel, felszabadultan táncoltak. A törpékről és óriásokról szóló mesét feldolgoztuk. Megállapították a gyerekek, hogy ebben a nehéz helyzetben ők is ugyanúgy viselkedtek volna, mint a mese szereplői. Felelevenítettünk olyan eseményeket, amelyeknél a kölcsönös segítségnyújtás volt jellemző az osztályunkban. Jó érzés volt hallgatni a sok-sok kedves történetet. Ezután eljátszottuk a viharjátékot. Sőt, (kihasználva, hogy testnevelés órát helyettesítettem) a törpék és óriások ügyességi versenyére is sort tudtunk keríteni.
A 7. osztályosok kedvenc csapatjátékaikat mutatták be pantomim segítségével.
Az 5. osztályosokkal testmozgás kihívást tartottunk az egészségünkért!
Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Végre itt a jó idő! Osztálykiránduláson egy jót játszottunk együtt, mert a mozgás fél egészség!
Relaxáció: Összehangoló1, Összehangoló2.
Beszélgetőkör: Egészséges életmód- ételek, mozgás, megelőzés.
Mese: Mese a piros kalapos békáról.
Torna, sorversenyek
Zene+ mozgás: Bagdi Bella: Jól érzem magam Boogie
Zárókör: Hogy éreztem magam a mai foglalkozáson?
Alsózsolcai Herman Ottó Ált.Iskola és AMI.
Sportoltunk ezt is, azt is…
Az egészséges életmód egyik fontos eleme a testmozgás. A csoport szívesen táncol , ezért a Bee happy feladatot választottuk. Sokszor elpróbálták a gyerekek a táncot, nagy lelkesedéssel és örömmel végezték. Számukra valóban örömtánc volt.