A Ficánka kiscsoportosok életében nagy jelentősége van a szabadon és a tervezetten megvalósuló mozgásoknak. Örömforrás számukra ez a mindennapi tevékenység, miközben edzettekkebbé válnak, az egészséges életmód szokásait ezen formában gyakorolják, fejlődik kitartásuk, társas kapcsolataik, szabálytudatosságuk, kognitív képességeik. Nagyon jó lehetőség volt számunkra, amikor is a szüleikkel együtt mozoghattak a gyerekek, versenyjátékokat játszottak, óvodánk új játszóterét is kipróbálhatták. A témához kapcsolódó és ajánlott dal és mese is élményt nyújtott a gyerekeknek, a témahét folyamán többször elmeséltük „A lusta király meséjét”, illetve a „Jól érzem magam boogie-ra” is táncoltunk.
Testmozgás
Kis osztályunkkal a friss levegőn voltunk . Előtte bemelegítettünk, majd egy tanyán a mozgás különböző formáit próbálhatták ki a gyerekek .
1-ES SZÁMÚ NAPKÖZIOTTHON, NAGYKÁROLY
Egy mondóka segítségével gólyává változtunk, s ezt követően meghallgattuk a mesét a piros kalapos békáról. A gólyához hasonlóan békavadászatra hívtuk a gyerekeket.
Ügyességi játék: „Békavadászaton”. A gyerekek feladata volt minél több békát összegyűjteni a gólyacsőrrel.
Kalapos fogó – mozgásos játék.
A mozgásos játékok sok közös élményt nyújtottak számukra.
Mindig is törekedtünk arra, hogy a lehető legtöbb időt töltsük az udvaron egy-egy nap során. Csoportunkban az a szokás, hogy udvarra menetel előtt iszunk vizet és eszünk gyümölcsöt. Ha valamilyen oknál fogva nincs éppen gyümölcs, azt a gyerekek szóvá is szokták tenni…
Egyszóval az én kis örökmozgó csapatom nagyon szeret mozogni, úgyhogy óvodaszinten rendeztünk egy sportnapot. Négy állomáson különböző feladatokat kellett megcsinálni a gyerekeknek képességeik szerint differenciálva. Igyekeztem olyan feladatokat összeállítani, amihez a hétköznapitól eltérő eszközökre volt szükség, ami még jobban inspirálta a gyerekeket.
Ehhez a témához kapcsolatuk még hozzá a gyereknapunkat, ahol szülőnek és gyermekének együtt kellett végighaladni az akadálypályán. A páros feladatokat nagyon élvezték kicsik és nagyok egyaránt.
Vidám délutánt töltöttünk együtt.
Az elmúlt néhány hétben szerencsére nagyon szép időnk volt, ezért óvodásainkkal rengeteg időt töltöttünk a szabad levegőn. A gyermeknap alkalmából számos élményt, és sportolási lehetőséget ( foci, ugrálóvár, sorversenyek, stb…) biztosítottunk a gyerekeknek. Ezek az élmények még inkább összekovácsolták a Kincseskert Óvoda tagjait.
A mozgást lett elsődleges célunk. Gyakran látogattunk a közeli töltésre levegőzni, szaladni.
Eddig úgy gondoltuk, hogy a golf az a sport, ami úri huncutság. Az elsősök erre rácáfoltak, és saját minigolf pályát építettek.
Milyen testmozgást végzel majd a nyáron? kérdésre rajzoltak a gyerekek.