Májusi boldogságóránkat a szokásos relaxáció után a hónap dalának eléneklésével kezdtük.
Ezután elővettük a tavaly készült rajzainkat, melyek alapján megbeszéltük, hogy a rajta szereplő sportág hogyan hat az ember testi és lelki fejlődésére. Minden tanuló emlékezett a Down-szindrómás fiú történetére, akiből óriási akaraterejének köszönhetően bajnok lett.
Az óra jelentős részében óriásplakátot készítettünk az egészséges táplálkozásról. Az egészséges táplálkozás alapját nem a tiltás, hanem az élelmiszerek helyes megválasztása és azok megfelelő arányokban való fogyasztása jelenti. A plakátot elhelyeztük iskolánk faliújságán, és később örömmel láttuk, hogy iskolatársaink nézegették, tanulmányozták azt.
Azok a tanulók, akik rendszeresen sportolnak, elmesélték, hogy az elmúlt évben milyen eredményeket értek el, majd az órát meditációval zártuk.
Testmozgás
Az egészséges életmód fontos összetevőiről beszéltünk a hónap témájának a keretében, kiemeltük a testmozgás előnyeit. A tanulók az ismereteik alapján plakátot készítettek a testmozgás előnyeiről.
MSZC Gépészeti Szakközépiskolája
Arnold Schwarzenegger motivációs beszédének meghallgatásával kezdtük. Sportágak elmutogatása, lerajzolása, körülírása következett, amit nagyon élveztek. Különböző kísérleteknek az eredményeit elemeztük ki, milyen jó hatásokkal jár, amennyiben rendszeresen sportolunk, egészségesen táplálkozunk, elegendő mennyiséget alszunk. Megismerkedtünk az endorfin nevű hormonnal, hogyan termelődik, mi a hatása.
Kifogáskereső játékot játszottunk, hogyan győznénk meg olyan embereket, akik különböző kifogásokat hoznak fel a sportolás ellen. Nagyon jó ötletek hangzottak el. Kiszámoltuk mindenki BMI-indexét is. Egyik diák óra végén felajánlotta, készít egy plakátot, amit végül egy iskolai pályázatra is benyújtott és helyezést ért el vele. (Lásd melléklet)
Nagykárolyi 1-es számú napköziotthon
A májusi hónap témája „A testmozgás gyakorlása”, ezért a „Bogyó és Babóca” csoport „A sport az egészség forrása” címmel versenyt hírdetett.
A versenyre való ráhangolódásként, egy ügyességi játékon vehettek részt az óvodások, melynek címe „Hullámzó érzelmek”. Az érzelmek hullámzásának megfelelően, a következőképpen kellett a gyermekeknek mozgatniuk az ejtőernyőt:
– kiegyensúlyozott = az ejtőernyő kifeszítve, de nem mozdul;
– barátságos = minden gyermek az ejtőernyő alá szalad;
– vidám = az ejtőernyő közösen való feldobása és elengedése;
– szomorú = az ejtőernyő a földön hever;
– dühös = az ejtőernyő erősen való rázása;
– hullámzó érzelmek = az ejtőernyő hullámszerű mozgatása.
Ezután, a gyermekek óvodai jeleikkel ellátott színes kislabdái kerültek az ejtőernyőbe. Az ejtőernyőt az érzelmeknek megfelelően úgy kellett mozgatniuk, hogy a labdák ne essenek le. Az az óvodás lett a „legkiegyensúlyozottabb”, „legbarátságosabb”, „legvidámabb”, „legszomorúbb”, vagy éppen a „legdühösebb”, akinek legutolsóként fenn maradt a jelével ellátott színes labdája.
A ráhangolódás után következett a tényleges verseny, ahol a gyermekeknek egy akadálypályán kellett végig haladniuk, azaz rollerrel elindulniuk, karikán átbújniuk, akadályon átugraniuk, ugrálólabdán célbaérniük, valamint biciklivel visszaérniük a starthoz. A gyermekek nagyon élvezték a versenyt.
A nyeremény nem volt más, mint egy csésze cseresznye, melyet jóízűen elfogyasztottak a verseny után.
Debrecen-Józsa Kerekerdő óvoda
A kis csigák útra keltek. Sétálva- lovasszekéren ülve élvezték a tavaszi napsütést. Megmozgatták magukat, egészséges ételeket ettek. Pozitivan hatott rájuk a közösség, a hangulatot emelték a mozgásos játékok. A lusta király történetét meghallgatva elhatározták sokat fognak tornázni.
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
Plakát készítése: A dohányzásmentes élet szépségei.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola
Egészséges életmód
„Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod.”
(Albert Einstein)
Válaszolj a kérdésekre!
Miért fontos a mentális (értelmi – érzelmi: lelki) egészség?
Mennyi testmozgásra van szükségünk?
Miért tesz boldogabbá a testmozgás?
A testmozgás lehet az összes boldogságfokozó technika közül a leghatékonyabb?
Mi jut eszedbe róla?
Ép testben ép lélek.
A mozgás életszükséglet.
A testedzés természetes mentális (lelki) örömforrás.
„Van egy csomó egészségőrült, aki csak természetes táplálékon él, de nem mozog, és borzalmasan néz ki. Aztán vannak mások, akik mennek, mint a golyó, de csupa szemetet esznek … A mozgás a király. a táplálkozás a királyné. Együtt övék a királyság.”
(Jack Lalanne)
Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1. a osztályos tanulói a testmozgás fontosságáról szóló órát zenehallgatással kezdték.
Beszélgettek arról, hogy a testmozgás mennyire fontos tevékenység az egészség megőrzése szempontjából. Megbeszélték, hogy a mozgás hogyan hat a szervezetükre, milyen pozitív hatással van rá.
Felolvasta a tanító A mezei nyúl és a sündisznó meséjét.
Mindenki elmondhatta véleményét a szereplők viselkedéséről.
Majd lerajzolták a gyerekek a kedvenc mozgásos játékukat.
Az óra vidám hangulatban telt el.
9. foglalkozás: Mozogni jó!
Cél: A foglalkozás célja az, hogy a gyermekek kedvet kapjanak a rendszeres mozgáshoz. Ismerjenek meg többféle mozgásformát, hogy lássák mennyi lehetőségük van a mozgásra. Tapasztalják meg, hogy a mozgás által egészségesebbek lesznek.
Korcsoport: 4-6 éves óvodáskorú gyermekek
Elhelyezkedés: körben ülünk a szőnyegen.
Időkeret: 25-30 perc, az alkotás több időt is igénybe vehet.
Foglalkozás menete:
Ráhangolódás a foglalkozásra: A gyermekekkel a Tüdőtakarítás relaxációs gyakorlatot játsszuk el, amikor a csoport végigskálázta az I,É,Á,Ó és U hangokat a magastól a mélyig. Egy hang egy be és kilégzést képviselt.
Motiválás: A gyermekekkel elmondjuk a „Mozogjatok együtt!” mondókát, miközben elvégezzük a mondókában lévő mozdulatokat.
Mesélés: Kerekerdő kalandra hív téged vers elmondása után elmeséltem a „Lusta király!” című mesét. A meséléshez egy király bábot használtam, ő volt a lusta király, a mese főszereplője. A mese során minden gyermek utánozta a király mozdulatait: lassan ment mint a csiga, felemelte lassan a fát és oldalra tette, átúsztak a szomszéd partra a tutaj után, hegyet másztak (asztalon kellett átmászniuk), majd haza kocogtak.
Beszélgetés A mese végén megbeszéltük, hogy mit szoktak mozogni. Mi is játszottunk sok mozgásos játékot!.
Sokféle mozgásformát kipróbáltunk: Jógáztunk, ugráltunk, karikás ugró játékok, gumis egyensúlyozás, mászókázás, lufis játékok.
Akadálypálya: A gyermekekkel a csoportszobában asztalokból, karikákból, székekből hoztunk létre akadálypályát, melyet csoportokban kellett teljesíteni, majd mozgásokat utánoztak a gyermekek. Nagyon szerették ezt a feladatot a gyermekek.
Székfoglaló játék: A gyermekek zenére mozogtak, amikor megállt a zene, le kellett ülni egy székre. Akinek nem jutott, az kiesett a játékból. Többször is eljátszottuk, annyira tetszett a gyerekeknek.
Ugróiskola: Az udvaron ugróiskoláztunk! Nagyon jó volt!
Ebben a témakörben főként a testmozgást céloztuk meg. Egy iskolás tanuló életében sok szerepet játszik a monoton mozgás, az ülés. Próbáltuk közösen megfejteni a mozgás szervrendszerét, a testünkre okozott hatásait, az életviteli jótékonyságát, az egészségünkhöz adott pluszt.
Közös zenés tornával indítottuk a napot, amit elneveztük körzéseknek, hiszen minden mozgás forma körzésekből állt. A fejünktől egészen a lábujjunkig szinte minden testrészünket megköröztettük. Utána youtube-on néztünk meg néhány informatiív videót, mely bemutatta számunk a mozgás szervrendszerét, majd néhány sportba avattuk be magunkat. Ezen a napon mindent a mozgáshoz kötöttünk, még ha szünetben játszottunk akasztófát vagy activityt, akkor is a sport volt a játék témaköre. A délelőtti napunkhoz még hozzátartozott a Fut a GÉM program, ahol az iskola udvarán kellett 5 kört futniuk a gyerekeknek, melynek fő célja a kitartás és a részvétel volt. Az osztály összes tanulója részt vett a mozgásban, így mindenki kaphatott érmet.