1.Hangolódás mozgásos feladatokkal
2. Beszélgetés a mozgás fontosságárol.
3. Szabad mozgás, kötött mozgás, udvari játék
4. Zenehallgatás
Testmozgás
Zsófia Anna Krajnyákné Greutter
A boldogságórán a tanulók nagyon jól érezték magukat. A testmozgás téma mindenkinek felkeltette az érdeklődését, megértették, hogy a testi-lelki-kapcsolati jóllét fontos tétele a fizikai élénkség, mozgékonyság, a testi aktivitás, a rendszeresség kialakítása. A ritmikus, egyenletes mozgás, a rendszeres futás a szervezetet örömhormon-termelésre ingerli, az endorfin pedig tovább erősíti a szervezeti terhelhetőséget.
Az óra nagyon jó hangulatban telt. A zenét nagyon várták, ami rögtön feldobta a hangulatot. A kreatív feladatban (szavak, kifejezések gyűjtése a testmozgásról) mindenkit gondolkodásra késztetett. Az elkészült csoportmunkájukra nagyon büszkék voltak.
Óvodánk nevelési programjában kiemelt szerepet kap az egészség nevelés. A hónap során többször rajzoltunk fel ugróiskolát a gyerekeknek, előkerültek az udvaron a labdák, hullahopp karikák. Megrendezésre került a gyermek nap alkalmából a sportnap, ahol labdás akadálypályán vehettek részt a gyerekek.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Ezen az órán a kis elsősökkel a mozgás öröméről beszélgettünk. Kiderült, mindenki szeret mozogni, és már többen választottak sportágat maguk számára. Az utánzó mozgások az óra keretében sok nevetést eredményeztek. A táblaképen állatok sportoltak, azok megnevezése szintén jó hangulatot teremtett. A sport nemcsak szabálytudatot, de önbizalmat, pozitív életérzést, jó egészséget ad. Az itt tanultakra még iskolánk Egészségnapján biztosan vissza fogunk utalni.
Kerékpárra pattanva átkerekeztünk a szomszéd településre, ahol egy kis közös játékkal tetőztük meg az „Indián nyarat”.