Ahhoz, hogy egészségesnek érezzük magunkat, fizikai aktivitás és lelki jólét is szükséges. „Ép testben, ép lélek!
Havi boldogságóránkat az „Én hangom” című relaxációval kezdtük, majd meghallgattuk és mozgással kísértük a hónap dalát. Ez nagyon tetszett a gyerekeknek, olyannyira, hogy ismétlést kértek. A mozgással kapcsolatos álláspontjukat ezúttal nem játékkal, hanem mozgásos feladat segítségével fejezték ki.(Én és a mozgás.) Mozgással, sporttal kapcsolatos kérdéseket tettem fel a gyerekeknek, amennyiben jellemző volt rájuk, úgy a terem jobb oldalára kellett állniuk, amennyiben nem, úgy a balra. Ezt követően megbeszéltük, hogy hogyan élhetünk egészségesen, mit kell tennünk, valamint, hogy a testmozgás egyben boldogságforrás is. A téma feldolgozása során A mezei nyúl és a sündisznó című mesét hallgattuk meg, amelyet a Répa, nyúl, vadász játék követett.Nagyon nagy örömmel játszották a tanulók. A legnagyobb sikert „A testünk beszél” című feladat aratta, ahol utánzójárásokat végeztek a gyerkőcök. Az órát tánccal zártuk. A Kinder rocky zeneszámra készült koreográfiát kellett leutánozniuk. Összességében nagyon sikeres óra volt, valószínűleg a sokféle mozgásforma miatt.
Testmozgás
2023 május
Mozgás hónapja
Esős idővel indult a hétfő reggel, de azután kisütött a nap. Az első, amit megtettünk a gyerekekkel, hogy kitettünk egy ugróiskolát a folyosóra, ha valaki arra jár, nyugodtan végig ugrálhat rajta, még felnőttek is. Természetesen a szobában is kihelyeztünk egyet, amin a játék alatt egy baráti vonatozás is kialakult. Lemértük a gyerekeket, láttuk mennyit nőttek, ezt úgy is kellett a naplóban is rögzíteni. A játékok pakolása után elővettük Dórit, akivel elmondtuk, hogy ez a hónap a mozgás hónapja, beszélgettünk arról, mennyivel jobban érezzük magunkat, ha mozgunk, sétálunk, kirándulunk, biciklizünk, nem a szobába nézzük a TV-t, vagy unatkozunk. Dóri mondta, hogy bebizonyítjuk mennyivel jobb mozogni, mint csak ücsörögni, ezért olyan mesét mondtam a gyerekeknek, amit én találtam ki, de mikor kimondom azt a szót, hogy ‘nyuszi’, akkor fel kell ugrani a törökülésből. A mese alatt jókat kacagtak, és persze el is fáradtak. Zenéltünk utánzással, és egyet szabad tánccal is. A kedd is esővel telt, így benn maradtunk. Reggel célbadobó játékot tettünk ki. A reggeli után még az öltözőben is berendezkedtek a gyerekek, kaptak pokrócot, a két panda tölcsért felfordították, és barlangot készítettünk belőle, a pad pedig híd lett, így igazi akadálypálya készült, mégpedig olyan nehezítéssel, hogy körülöttük „cápák” ólálkodtak, így vigyázni kellett, le ne essenek. A szobában vonatsíneket építettünk, egész vonathálózat készült az egész szőnyegen. Pakolás után az óriás lepedőnkkel játszottunk. Meg kellett fogni körben a lepedő szélét, és labdát kellett ennek segítségéével dobálni. Azután mindenki beletette a plüssét, és azokat kellett kidobálni a lepedőből. A rongyrázás alatt ketten helyet cseréltek, akiknek mondtam a nevét, miközben a rongy a magasban volt, gyorsan átszaladt, és kibújt a másik oldalon. Utána vihart produkáltunk, és hol a lányok, hol a fiúk menekültek ki a tenger alól. Nagyon élvezték a játékot, volt kacagás, izgalom. Játszottunk még egy „Itt a köcsög mi van benne…” kiesős játékot is. A mese megint interaktív volt, Balázs Ágnes: A beszélő kiskutya, amiben a vau szóra ugrani, és pörögni kellett, a virsli szóra pedig fél lábon ugrálni a radiátorig meg vissza. A végén annyira elfáradtak, hogy csak nevettek. A mese is aranyos volt, és tanulságos. Ma is volt tánc, irányítottan, és szabadon is.
A szerdai nap is az esőé volt, így benn maradtunk a csoportban. Reggel a Méhek Világnapjára készülve barkácsoltunk. Papírvirággal táncot gyakoroltunk, amit nagyon szeretnek, már reggel énekelgették a hozzá tartozó zenét. A játék ma Székfoglaló volt. A kimaradtak nem estek ki, csak két guggolást kellett csinálniuk, és vissza lehetett állni. Így nem volt unatkozó gyermek. Azután variáltunk, hogy nem leülni, hanem a székre felállni kell, utána hátra fele kellett haladni, szék alá dugni a lábat, vagy popsival csúszni át egyik székről a másikra, aztán csak a kezük ért a székhez. Mikor kifáradtak, akkor fekve, csak a kezükkel táncoltak. Elpakoltuk a székeket, és még egy „kukac” alakítás volt zenére. Ma is sokat nevettünk!
Ez az esős idő nem viccel, sőt a csütörtöki napunkon még egész napos áramszünet is volt. Ezért nem a tornateremben tartottuk a tornát, hanem a csoportszobában. Az asztalokra, székekre felültek, felálltak, másztak, jártak, alatta és rajta. Hol a lányok, hol a fiúk voltak alatta, vagy felette. Erősítettünk egy kis has, és hátizmot, amiben már nagyon ügyesek. A papírtéglával „Missisipi” játékot játszottunk, aminek a lényege, hogy a szemben lévő társnak el kell juttatni a csomagot az instrukció szerint: pl. „Ügy vidd át a csomagot a Missisipin, hogy nincs kezed!” vagy nincs kezed, lábad, csak füled…stb. Nagyon szeretik, élvezik, mert jókat nevetnek azon, hogy miket ‘ügyetlenkednek’. A mai mese interaktívan Balázs Ágnes könyvéből volt, csak ma a Zöld Rókáról szólt. Most a zöld, és róka szavakra kellett mozogni.
Péntek az óvoda hagyományai szerint is a minden évben megtartott Sport nap, amire a gyerekek a szüleikkel jönnek, és együtt sportolnak. Erre már reggel készülünk, hiszen a gyerekek izgulnak, várják a délutánt. Összekészítjük az eszközöket, beszélgetünk róla, miket kell csinálni, mi, mire való. Ma is interaktív mese volt, most kiskutya, kiscica volt benne, amit utánozni kellett, A lusta vendég volt a címe. Ma viszont már mentünk udvarra, jó idő lett!! Mászókázni, futóversenyezni, bújócskázni lehetett, mert a mozgatható játékokat elpakoltuk a rendezvény miatt. A délutáni csoport versenyek után az egyéni játék az udvarunkon célbadobó volt, karikákat kellett dobálni a felállított cölöpökre.
Mozogj, nevess, ügyesedj!!
Különböző sportágak lerajzolása és elmutogatása.A testmozgás fontossága életünkben.
Csécsei Gézengúz Óvoda és Bölcsőde
Nem is tudtam volna más címet adni májusi boldogságóra beszámolómnak, hiszen tényleg ez jellemezte csoportunkat, hogy nagyon jól éreztük magunkat! 🙂
A téma bevezetése után nem is ültünk sokáig egy helyben, hiszen a testmozgás és egészséges életmód fontosságát sok mozgásos játékkal lehet igazán átadni. Lexikális tudásuk bővítésére kőrben egymásnak labdát dobáltunk és akihez dobták a labdát annak mondania kellett egy sportot. Ezután elmutogatták a gyerekek egymásnak kedvenc sportjaikat, ezeket a másiknak ki kellett találni. Nagy kedvence a csoportnak a lovaglás, balett, foci, tánc és biciklizés. Eltáncoltuk közösen Bagdi Bella Jól érzem magam! c. dalát, majd ezt a dalt a hét folyamán minden nap betettem és a gyerekek nem csak a kötött foglalkozáson énekelték, hanem pl. a napost is hallottam dúdolni terítés közben is :). Ezt nagyon jó volt hallgatni, rettenetesen élvezték ennek a dalnak a hangulatát, varázsát. A hónap meséjét most is megelőzte Boldog Dóra verse, melyet a gyerekek szerencsére már kívülről fújnak és kérik, hogy a pihenőidő előtti mesénél is mondjuk el közösen. Megbeszéltük a mese végén található kérdéseket is, utána pedig elvarázsolt szoborparkot játszottunk. Egyébként is imádják a szobros játékokat és a csoport a korosztályra jellemzően a mozgásos tevékenységeket kedveli a legjobban. Különböző járásokat is gyakoroltunk, játszottunk, közben pedig úgy vettem észre, hogy szűnni nem akaró mosoly jellemezte a gyerekek arcát. Lerajzolták álomjátszóterüket is, nekem az univerzumos tetszett a legjobban. Sajnos az időjárás olyannyira nem volt kegyes hozzánk, hogy pont ezen a héten megállás nélkül esett az eső és nem tudtunk egyik nap sem a szabadba kimenni. A pozitív és optimista gondolkodásunknak köszönhetően ez viszont egy cseppet sem szegte kedvünket az aktív mozgástól! Csoportszobánk ugyanúgy alkalmas volt a testmozgásra, aktívan töltöttük boldogságórás hetünket (is), amit egy nagyon klassz táncos nappal zártunk. Szeretnék valamikor a jövőben egy szuper egészségnapot szervezni óvodánknak a szülők bevonásával együtt, ahol nem csak a mozgás, hanem az egészséges ételek és a közösségépítés is fontos szerephez jut majd azon a napon. Jobb veled a világ! 🙂
Szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskola
Óra elején a gyerekek párban összegyűjtötték, hogy mi jut eszükbe a testedzésről, és milyen jótékony hatásai vannak a mozgásnak testünkre-lelkünkre. Majd elvégeztünk egy tesztet a mozgási és étkezési szokásaikkal kapcsolatban. Ezután híres magyar sportolók nevét és sportágaikat kellett párba állítaniuk a diákoknak. Készítettünk egy listát arról is, hogy ők milyen sportokat űznek. Végül megalkották a Galaxis torna vidám gyakorlatait.
A hónap témája a testmozgás volt.
Megbeszéltük a sport és a mozgás fontosságát. A gyerekeknek alapos ismereteik voltak a testnevelés tanár bácsiknak köszönhetően a mozgás szervezett formáiról.
A gyerekek nagyon élvezték a zsinórlabda csapatversenyt.
A hónap témája a testmozgás volt.
Megbeszéltük a sport és a mozgás fontosságát. A gyerekeknek alapos ismereteik voltak a testnevelés tanár bácsiknak köszönhetően a mozgás szervezett formáiról.
A gyerekek nagyon élvezték a zsinórlabda csapatversenyt.
Ebben a hónapban a testmozgás témakört dolgoztuk ki a kolléganőimmel. A gyerekek nagyon szeretik a mozgást, ezért törekszünk arra, hogy minden nap kimenjünk az udvarra. A téma feldolgozása úgy valósult meg, hogy minden csoport bent a csoportszobában meghallgatták a hónap dalát: Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie, illetve a hónap meséjét: Bezzeg Andrea: A lusta király. A mese meghallgatása után átbeszéltük a meséhez tartozó kérdéseket. Kint az óvoda udvarán különböző sorversenyeket rendeztünk a gyerekeknek, amit nagyon szerettek. Az óvoda összes gyermekeke kint a hátsó teraszon általuk választott zenére táncolhattak.
Ép testben ép lélek! – hónapunk mottója.
Beszélgető kör alkalmával, kitértünk a testmozgás fontosságára.
4. osztályos tanulóimmal készítettünk egy plakátot, a kedvenc sporttevékenységükről kifejtve azt, hogy miért szeretik illetve, milyen hatással van az életükre.
A következő foglalkozáson a 3-4. osztályosokkal egy piros szív közepébe felírtuk, hogy testmozgás a hátuljára az általuk kiválasztott mozgásformát írták (pl.: 20 guggolás, 4 körfutás…).
Az iskola udvarán elrejtettük, melyet nekik kellett megkeresniük, ebbe a feladatba több évfolyamot is bevontunk.
Amikor, megtalálták a szívet, el kellett végezniük a rajta lévő feladatot. Azok voltak a legügyesebb tanulók, akik minél több szívet találtak és több feladatot oldottak meg.
Az első és a második osztályos tanulókkal a beszélgetés után meghallgattuk a hónap dalát (Bagdi Bella: Jó érzem magam). A gyerekek felszabadultan vettek részt a dalban, mely során végezték a dalban lévő utastásokat. Óra után a szünetben is ebben az átszellemült a hangulatban voltak.
Megtanultuk felfrissíteni a testünk és lelkünk az energia csillaggal.
Mozgáskártyák segítségével feladatokat is megoldottak.
Az utolsó foglalkozásunk alkalmával hatalmas sétát tettünk a Dunakanyarban Vácon, a séta alkalmával felfedeztük a természet kincseit (a tó élővilágát, az ősi magyar fát, a Hét kápolnát, a csodatévő forrást).
Így felfrissülve zártuk a testmozgás hónapját.
Május 8-10 között erdei iskolában jártunk Csömödéren. 3 izgalmas napot töltöttünk együtt csodálatos erdei környezetben. Kirándultunk, játszottunk a szabadban. A fiúk fociztak, kötelet húztunk, hintáztunk, fogócskáztunk. Voltunk múzeumokban, méhészetben, utaztunk kisvasúttal.
Élményekkel gazdagodva tértünk haza.