A mozgás létfontosságú egy ember számára, akár fizikai aktívitás szempontjából, akár lelki folyamatainkat nézve. A gyerekeknél pedig egészséges fejlődésük érdekében mindenképp. Továbbá mozgás által vezetik le a stresszes helyzeteket is.
Rendszeresen végzünk a napirendbe ágyazott mozgást saját dalra, de ebben a hónapban megtanultuk a mozgás dalát, a „Jól érzem magam boogie”. Tetszett a gyerekeknek, hiszen ritmusos, pörgős dal.
Számos versenyt is rendeztünk ebben a hónaban, valamint voltak olyan napok is, amikor szabadon választhattak maguknak tornaeszközt és játszattak vele.
A játékos feladatok közt szerepelt a Lufi a magasban! játék is. Nagyon ügyesek voltak, több gyerek is elég sokáig fenn tudta tartani a labdát a levegőben.
Amikor esős idők voltak, akkor a napocskát hívogattuk. Kötélből napot formáltunk, és mondókára a sugarak közt ugráltunk.
Testmozgás

Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Májusi hónapban változatos módon tettünk többet az egészségünkért. Futottunk az egészségünkért, osztálykiránduláson túráztunk, lovaskocsikáztunk, gyereknapon buborék fociztunk.
Nagyon színes és sokféle tevékenységet megvalósító hónap volt csoportunk számára a május.
A mozgás átszőtte a mindennapjainkat. Nemcsak a mindennapos testnevelés, hanem a délelőtti és délutáni udvari irányított mozgás és szabad játék is a gyermekek testi szükségleteinek kielégítését szolgálta. Ebben nem akadályozhatott bennünket a kedvezőtlen időjárás sem, hiszen ahogy a mondás tartja: „Rossz idő nincs, csak rosszul öltözött gyerek!”
A gyerekek megszokták és igénylik a friss levegőn tartózkodást, amely hozzájárul mindennapi jóllétükhöz: oldottabbá, boldogabbá teszi a csoport hangulatát, javítja kondicionális képességeiket. S ha mindehhez zene is társul, az még tovább fokozza aktivitásukat, segíti a koncentrációt a a figyelem fenntartását, a mozgássorok pontos végrehajtását.
A hónap első hetében köszöntöttük az édesanyákat Anyák napján. Műsorunk fontos eleme volt a hála-versek mellett a Shodeinde Dorka Tavasztündér című dalára bemutatott szalagos táncunk.
Aztán a jó cselekedeteket gyakoroltuk, amikor Afrika hetet tartottunk. Részt vettünk óvodánk – a Nagykanizsa Központi Óvoda és tagintézményei, valamint egy alapítvány által szervezett – adománygyűjtő kampányban az általunk „örökbe fogadott” nyugat afrikai óvoda megsegítésére. Ismerkedtünk kultúrájukkal, zenéjükkel, táncaikkal, életkörülményeikkel. Sokat beszélgettünk arról, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a mindennapokban, amelyek számunkra ismeretlenek (ivóvízhez jutás, egészséges életmód, gyermekek feladatai, munkája).
A testmozgás gyakorlása téma feldolgozását segítette a kézikönyvben található Bezzeg Andrea meseéje a lusta királyról. Matyi mondókáját szívesen mondogatták a kisebbek is és kísérték a tanult mozgássorral. Kipróbáltuk a Jóga-móka gyakorlatokat is, melyek éppúgy segítették az ellazulást, mint a koncentrációt, mozgáskoordinációt és komplex, minden érzékszervre kiterjedő fejlesztést biztosítottak.
Persze kipróbáltuk a „Százlábú” feladatot is, közben gyakran keveredtünk mókás helyzetekbe, pozíciókba, melyeknek gyakran esés, dominó-szerű borulás lett a vége, nem kis derültséget okozva a résztvevőknek. Végigcsináltuk a „Járások játékát” és az „Elvarázsolt szoborpark” játékokat is. Sokféle eszköz biztosításával – labda, ejtőernyő – szerveztem az udvari tevékenységeket, melyek segítségével sokat nevettünk, jól éreztük magunkat, s közben a rendszeres és intenzív mozgással hozzájárultunk egészségünk megőrzéséhez, fenntartásához.
Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
Foglalkozás címe: Ép testben ép lélek
Évfolyam: 9-15.
Helyszín: M. 19., 316-os tanulószoba
Foglalkozás időpontja: 2023. május 30., 20h
A foglalkozás célja volt, hogy kollégistáink ismerjék fel, a mozgás életszükséglet, a testedzés mentális örömforrás.
A foglalkozásra való érzelmi és értelmi ráhangolódásként ötletbörzét tartottunk. Mindenki elmondhatta, mit gondol az Ép testben ép lélek jelentéséről.
Ezek után feladatul kapták, hogy fogalmazzák meg, miért tehet boldogabbá minket izmaink megdolgoztatása. Tartalmas válaszokat kaptam.
Tanári magyarázattal folytattuk a foglalkozást a mentális egészség és a mozgás, testedzés, mint természetes örömforrás kapcsolatáról. PPT-n kivetítve, közösen számbavettük, hogy a testmozgásnak, és a sportnak milyen jótékony hatásai vannak. Különbséget tettünk versenysport és hobbisport között.
Meg kellett határozniuk, hogy szerintük mennyi testmozgásra van szükségünk. Többre gondoltak, mint a WHO ajánlása.
Utolsó feladatként egy játékos teszten tudhatták meg, milyen sportág való nekik. (Forrás: https://www.noiportal.hu/main/npnews-18128.html)
A foglakozás vége előtt mindenki elmondhatta, szerinte mire volt jó ez a találkozásunk.
Értő módon, kellő komolysággal és humorral dolgozták fel a témát. Jó hangulatú, örömteli foglalkozás volt, könnyen megnyíltak a fiúk. Okos gondolatokat osztottak meg egymással és velem.
Készítette: Lőrincz Norbert, kollégiumi nevelőtanár
DERECSKEI BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI
Szerettem volna gyermekkorom (hát régen volt) kedvenc játékait megtanítani a gyerekeknek. Retró délutánt tartottunk, ahol beszélgetést kezdeményeztünk arról, hogy milyen jótékony hatásai lehetnek a rendszeres mozgásnak, sportolásnak. Ügyesen összegyűjtötték a gyerekek, hogy miért nevezhetjük boldogságfokozó technikának, hogyan kapcsolódik az eddig tanultakhoz. Barátokkal mozogni, célokat kitűzni, megküzdeni, apró örömöket átélni, ezekért hálásnak lenni mind kapcsolódik a testmozgáshoz és hozzájárul a boldogságszintünk növeléséhez.
Természetesen nemcsak beszéltünk róla, hanem aktívan ki is próbáltuk. Városunk új főterén a játszótéren ickáztunk, gumibugyiztunk, labda iskolát játszottunk. Nagy kedvenc lett az Antakatészó… kiesős énekes játék. A kondipark eszközeit is használatba vettük. Természetesen az elégetett kalóriákat egy finom fagyival pótoltuk a végén.
Visontai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
A Galaxis bolygó 10-es számrendszere köré szerveződött életében 10 kisgyermek erősítő, rugalmasságot növelő és táncos feladatsort talált ki, egészségük megőrzésében.
Erősítőnek 4 ütemű fekvőtámaszt, rugalmasság megőrzésére derékformáló-nyújtó, táncos elemnek kissé funkys csípőforgató, kézforgató gyakorlatot találtak ki a diákok. A végén már énekeltek is, Skakira :Waka Waka dalát, adta magát a helyzet.
Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és AMI
Május 10-ét, a Madarak és fák napját választottuk az e havi téma feldolgozásához. Jóga mókával indítottuk a napot. Olyan jóga pózokat próbáltunk ki a gyerekekkel, melyeknek a nevében szerepel valamilyen madár vagy fa neve. Majd a világnap megbeszélése után madárneveket, fákat soroltunk fel, melyekből kiválasztottunk 3-3-at- Mindegyik mellé 1-1 mozgást társítottunk. Felváltva mondtuk a neveket és a lehető leggyorsabban kellett a megfelelő mozgásformát mutatniuk a gyerekeknek. Majd ezekből a mozgásformákból mindenki választott egyet és így kellett „kincseket” (levél, kő, madártoll, gally stb.) gyűjteni az iskola területén adott idő alatt. Az összegyűjtött „kincskből” pedig csoportokban 1-1 képet raktak ki a gyerekek. A többi órába is belecsempesztük a választott témánkat, különböző nyelvtani és matematikai feladatokon keresztül. Nagyon élvezték ezt a délelőttöt a gyerekek.