Harmadikosokkal egész hónapban aktív mozgással igyekeztünk levezetni a feszültséget, a napi stresszt. Zenés torna, jóga, fogójátékok segítségével tettük színesebbé az aktuális foglalkozást.
Testmozgás
A Boldogovi program keretében boldogságóránkat dr. Bagdy Emőke: „Repül a karom, ha akarom, nem akarom” relaxációs gyakorlatával kezdtük, majd „szabad mozgásnapot” tartottunk azáltal, hogy mind a tornateremben, mind a csoportszobában mozgásos eszközöket elővéve különféle módon tudtam a csoport mozgásigényét kielégíteni, és fejleszteni a gyerekek harmonikus mozgásfejlődését. A tornaszobában trambulint, lépegetőket, gördeszkát használtunk, mellyel az egyensúlyérzékük nagyban fejlődött, a teremben ugróiskola és kéz-láb lenyomatok segítségével az oldaliságot, irányokat, testsémát, térészlelést fejlesztettem. Különböző variációkban tettük le a szőnyegre ezeket a lenyomatokat, így egy sajátos mozgáskottát alkottunk segítségükkel.
A csoportszobában a tükröt is igénybe vettük: közeledéseket, távolodásokat, arcjátékokat próbáltunk ki rajta, majd egymással szemben állva párokban is mozgás sorozatokat hajtottunk végre. Témánk szerint lerajzoltak a gyerekek egy képzeletbeli játszóteret, ahol szívük szerinti gigantikus és varázslatos játszószerek szerepeltek. Nagyon kreatív megoldások születtek a rajzokon. A foglalkozást Bagdi Bella: Jól érzem magam c. dalával zártuk, melyre jókedvűen táncolt a csoport.
Óvodánk Boldogovi futást is szervezett egyik nap az udvarunkon, melyben minden csoport lelkesen részt vett és a célba érkezők egy-egy papírszívet kaptak ajándékba a részvételükért. A mozgás mindennapos dolog a gyerekek életében, mindig lelkesek, ha mozgásos dologról van szó, lehet az játék vagy verseny, feladat. Tanulhatnánk mi felnőttek tőlük😊
Az 5. A és B osztályok együtt táncoltak egy alkalmas testnevelés óra keretében. Új oldalról tapasztalhatták meg a testmozgás hasznosságát, örömét. A zene oldotta a hangulatot, így mindenkinek könnyebbé vált a kitartó mozgás. A program igazán jó közösségi élménynek bizonyult, sokakat közelebb hozott egymáshoz!
Testmozgás
Ezen a boldogság órán az egészséges életmód és a testmozgás fontosságát hangsúlyoztuk.
A foglalkozást relaxációs gyakorlattal kezdtük. „Malomkörzés. A gyerekek álló helyzetben a két kart magastartásból indítva a jobb-bal karral váltva köröztek, majd gyorsítottuk a mozgást a legnagyobb sebességig.
Ezután meghallgattuk Bagdi Bella: „Jól érzem magam boogie” dalát és 2-szer el is játszottuk, szinte mindenki megtanulta a dalt.
A téma bevezetésekét közösen elmondtuk és együtt mozogtunk az: „Egy-kettő-három…” című mondókára.
A téma feldolgozása: A lusta király című mesét olvastam el a gyermekeknek. Most is Boldog Dóra hívta Őket a mondókával mesét hallgatni. A mese után megbeszéltük, hogy ki, melyik mozgásformát kedveli leginkább. Átbeszéltük, hogy milyen egészséges élelmiszerek vannak, valamint, hogy mi árthat az egészségünknek.
Ezek után az udvaron sokat mozogtunk. „Tűz, víz, repülő”, Tükörjáték, valamint különböző sorversenyeket játszottunk. (kidobós játék, távolugrás, labdadobálás). A foglalkozás lezárásaként kiszínezték és felrakták a gyerekek a mozgás jelét.
Beszélgető kör a testmozgás fontosságáról, az egészséges életmódról.
Mozgásos mondókákra játékos gyakorlások.
A lusta király mese meghallgatása után testmozgás az udvaron, különféle eszközökkel, változatos gyakorlatok végzése.
Május a testmozgás hónapja, ebben a hónapban a gyerekek kedvenc tevékenysége került középpontba, a sok mozgás, kirándulás, tánc, kihívás napja boldogságfutással, tornával, buborékfújással. A gyerekek nagyon szeretik a mozgásos játékokat, s mivel ballag a csoportunk nagy része, már jól tudják ezeket a játékokat, szívesen tanulnak új mozdulatokat, kreatívak egy-egy páros tánc, vagy körtánc során is. Az egészséges életmód, testmozgás témakörében elhatároztuk, hogy megtartjuk óvodánk első boldogságfutását. Az ötletet a múltkori online kis klub-esten kaptam a kollégáktól, akik már régebb óta boldogságóra pedagógusok. Sok hasznos ötletet írtam fel, köszönöm itt is a lehetőséget. A ballagásra napokig komolyan készültünk, játékos délutánokat, délelőttöket tartottunk benti, kinti próbákkal. Idén rendezték meg először Maglódon a Kihívás napját, s mi örömmel csatlakoztunk udvari tornával, és boldogságfutással. Az ovisok, óvónénik, dadusnénik is szívesen vettek ebben részt, az óvodatitkárunk pedig vállalta a DJ szerepet, így zenére táncoltunk, tornáztunk, futottunk és buborékot is fújtunk. Mindezt előző nap egy állatkerti kirándulás és feldobta, ahol a kicsi hároméveseinknek igazi erőpróba volt a sok állatkerti séta és játszóterezés. Mindenki, aki résztvett a boldogságfutáson, szívecskét kapott emlékül. A mozgalmas napot egy közös, évvégi fagyizással zártuk kis ovisainkkal.
Esős napokon játszottunk relaxációs játékokat, gondolkodtató feladatokat pl. mindenki mondja el, melyik sport teszi boldoggá, ill. egy hétvége után meséljék el mit sportoltak a családdal, vagy egyénileg. Volt mindenféle, túra, biciklizés, rollerezés, úszás, foci, kézilabda, tánc, mazsorett, balett. Igazán mozgásos csoport a miénk és mondhatom a mindennapjaink része a testmozgás.
Öröm volt látni, ahogy a gyermekek összefogtak, segítették egymást egy-egy játékos feladatban, fociban, futásban, ha elestek, felsegítették egymást és hangosan szurkoltak egy labdás cica játékban, vagy egy versenyfutásba, örültek egymás sikerének, boldogságának.
Tervezem, hogy jövőre akár több boldogságfutást is lebonyolíthatunk, még több színes programmal, mert ovinkban is egyre több a boldogságórás pedagógus. Nagyon fontos téma volt a májusi testmozgás, várjuk szeretettel a következő hónapot, hogy eljussunk a mi boldogság várunkba.
Mészárosné Ádám Andrea
óvodapedagógus, óvodavezető-helyettes
Maglódi Napsugár Óvoda
Csigabiga csoport
Május a testmozgás hónapja volt
Elsőként készítettünk egy szófelhőt, hogy mit is jelent a gyerekek számára a testmozgás.
A feladat megvalósításánál mindenféleképp gyakorlatiast, mozgásost szerettem volna. Mérlegeltem a hosszabb időtartamú, változatos, egy alkalmas vagy a rövidebb, többször megvalósítható mozgás között. Amikor már ilyen jó idő van nehéz koncentrálni órán, vágynak a gyerekek ki játszani. Én egy röpke, tanórán, padban ülve végezhető mozgást választottam. Ezzel minden órán fel lehet őket rázni. A gyerekek nagy lelkesedéssel fogadták és örömmel csinálták. Igyekeztünk más órákra is becsempészni a kollégák közreműködésével.
Természetesen nem maradhatott ki az sem, hogy választhattak a gyerekek mit szeretnének mozogni. Az egyik az örök sláger a foci volt, a másik a rollerezés.
Minden év május 10-én ünnepeljük a madarak és fák napját. A mi iskolánk örül és büszke arra, hogy az iskolaépület belső körében szinte minden ablakban fészkel fecske. Az udvarunkon az árnyékot szép nagy fáink adják. Most virágzott és az udvarunk dísze volt a nagy gesztenyefa. Körbefogtuk és énekeltünk neki.
Iskolánk Nemzetközi Érettségi Programjában tanuló 11. osztályos tanulók készítették el a feladatot.
Hárman dolgoztak rajta csoportmunkában, megvitatva a feladat pontjait, majd közösen döntötték el, hogy mi kerüljön a dokumentumba.