A mozgás az élet alapja, nemcsak a testet építi, hanem a lelket is táplálja. Erre hívtuk fel a figyelmet programjainkkal ebben a hónapban, melyben a nevelőink (tanítóink) is aktív szerepet vállaltak.
Május 1-jén Murgán a falunapon léptünk fel pom-pom táncunkkal, melyet a gyerekek-felnőttek által közösen alkotott koreográfiával tanultunk be, melyet Hőgyészen a gyermeknapon szintén bemutathattunk.
Május 13-án a II. Tolnai Zöldút teljesítménytúrán egyrészt Tili Klaudia, valamint Hábelné Kocsis Éva nevelők vezetésével a 10 km-es távot teljesítették az egészséges életmódot fontosnak tartó gyermekeink a vállalkozó szellemű kollégákkal közösen.
Május 30-án Pécsett jártunk a Janus Egyetemi Színházban, ahol Hágen Zsuzsa táncművész, koreográfus, mentálhigiénés szakember és táncterapeuta által koreografált kortárstáncot mutatták be gyerekeink.
Május 31-én a Kihívás Napjához csatlakozva Teffner Józsefné nevelő szervezésében játékos-sportos délután hívta fel a figyelmet a mozgás jótékony hatására.
A Boldogságóra program segített számunkra fókuszáltan figyelni az egészséges életmód fontosságára, ezt teljes mértékben, hosszú távon bízunk benne, hogy sikeresen átadtuk a nálunk nevelkedő gyermekeknek. Köszönjük a lehetőséget!
Testmozgás
Májusi témánk feldolgozása nem okozott nagy újdonságot, hiszen a mindennapi életünk része. A gyerekek rendszeres testmozgására nagy hangsúlyt fektetünk óvodánkban. Rengeteget járunk sétálni, játszótérre és az óvodában is számos lehetőség adódik arra, hogy a gyerekek kielégítsék mozgásigényüket.
Tornatermünk korszerűen felszerelt, így rossz idő esetén is bármikor tudunk tornázni.
A fiúk és lányok heti rendszerességgel járnak focizni (Bozsik-program).
Tornagyakorlatokat a csoportszobában, az udvaron és a tornateremben is végeztünk. Örökmozgó gyermekeink minden pillanatát élvezték.
Természetesen ebben a hónapban sem maradt el a relaxáció, a közös éneklés, Bezzeg Andrea: Lusta király című mese meghallgatása és megbeszélése, valamint a munkafüzet feladatai sem.
A mozgás mellett az egészséges táplálkozásra is nagy gondot fordítunk, amelyre felhívtuk a szülők figyelmét is, bevonva őket ezzel a programba.
A Zenemanó tehetséggondozó csoport táncos műsorral kedveskedett a község idősei számára.
A nagycsoportosok elballagtak és már nagyon várják az iskolát, ahol szintén folytatódnak a Boldogságórák. 🙂
Az egészség megőrzése, a rendszeres testmozgás nagyon fontos része a gyermekek mindennapjainak. Arról beszélgettünk, milyen fontos a mozgás, miben segít nekünk, hogyan járul hozzá testi és lelki egészségünkhöz. Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie dalával folytattuk a téma feldolgozásást, melyre a gyerkeke önfeledten táncoltak, mókáztak. Ezután a tornateremben felállított akadálypályát próbálták ki a gyerekek, majd általuk választott mozgásos játékokkal fejeztük be a foglalkozást.
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
Az esős tavasz miatt megragadtuk a lehetőséget és kimentünk a szabadba kicsit mozogni. Leporoltuk a biciklit és a rollert.
A gyerekek lételeme a mozgás, tehát nekünk felnőtteknek „csak” az a dolgunk, hogy ezt az állapotot tartósan fenn is tartsuk. Elmeséltem nekik a módszetani könyvből a lusta király meséjét, és meghallgattam a véleményüket, és megkérdeztem, hogy ők milyen tanácsot adnának a királynak.
Mindenki egyöntetűen a mozgásra ösztönözte volna a királyt.
Tornáztunk egy jót, majd a nagyok dobókockával dobhattak, és egy ábrán meg kellett keresniük a számhoz tartozó figurákat.
A testmozgás, mint örömforrás – Kedvenc mozgásformáink
Májusban iskolánk részt vesz a „milliólépés” kihívásban, melynek célja, hogy iskolánk diákjai minél többet mozogjanak, a mozgást pedig egy applikáción keresztül dokumentálják. A képeken látszik, hogy jelenleg (kicsit több mint egy hónap után) országos szinten 74. helyen áll jelenleg iskolánk a megtett lépések alapján. Az iskolai rangsorban a 6F osztály az első, az egész iskola lépéseinek 12%-át ők tették meg. Ezen kívül az osztályképból is látszik, hogy vannak olyan diákok, akik már 500-600ezer lépést is teljesítettek, vagy még attól is többet. Testnevelés órákon, az osztálykirándulásokon és a gyerekek a délutáni edzéseken is gyűjtik a lépéseket és a kilómétereket.
Kehidakustányi Deák Ferenc Napköziotthonos Óvoda
A májusi téma az egészséges életmód és a testmozgás. A mi óvodánkban nagy hangsúlyt fektetünk a mozgásnak, minden napra van valamilyen mozgás a gyermekeknek, illetve úgy építjük a fel a napirendet, hogy minden nap mozogjanak. A mentális és testi egészségük védelme miatt is fontosnak tartjuk, illetve mindennek a mozgás az alapja. Ezért nem is volt kérdés, hogy a Tulipán csoport nagycsoportosai közül 6 gyermeket benevezünk e a sümegprágai óvodában 2. alkalommal megrendezésre kerülő Mozdulj velünk Sümegprágán játékos sport délelőttre. A gyerekek izgatottan várták a május végi keddi napot, amikor már korán reggel buszra ültünk és robogtunk a távoli ovis rendezvényre. A délelőtt első felében mozgásos csapatverseny volt, sokféle eszközzel. Ezt egy zenés torna előzte meg bemelegítésképpen. Majd a 2. részben szükség volt mindenféle ismeretre, melyet a mese, énekes játékok, környezet területén sajátítottak el a gyermekek az ovis évek során. Szuper ügyesen helytálltak a délelőtt folyamán és 7 csapatból megszerezték a 2. dobogós helyet is! 🙂 Nagyon büszkék vagyunk rájuk! Az ottani nyeremények után, még egy fagyizást is beiktattunk a napba, miután hazaérkeztünk! Szuper napunk volt!
Ez a hónap témája állt legközelebb a gyerekekhez. Hiszen a gyerekek többsége szeret mozogni, sportolni. A hónap témáját a kihívás napjához és az osztálykiránduláshoz igazítottuk, ahol kerékpártúrával kezdtük a napot, majd sátorállítás, íjászat, rekeszmászás, falmászás és a nap csúcspontja volt a kenuzás 4-5 fős csapatokra bontva. Hatalmas élmény volt minden gyereknek minden egyes program. Jó érzés volt, hogy olyan gyerek is részt vett az evezésben, akinek valamilyen félelme, rossz érzése volt efelé. Egymást tudták a gyerekek meggyőzni, miért is jó ezt kipróbálni. Vagy miért jó a magasban lenni, egymásra felpakolgatni taktikázva a rekeszeket, mire kell figyelni, kinek milyen erőnléte van. Csapatépítő volt minden egyes feladat. Egymást tudták bátorítani, a sport fontosságára figyeltek fel, és a testnevelés óra lényegére. Egyébként is szükségesnek tartom a sportot, a mozgást a saját gyermekeimnél is, ugyanúgy mint az osztálynál is. Szerencsésnek tartom magam, mivel a testnevelést én tanítom nekik és szeretik is.