Kapcsolódásaink a koronavírus járvány idején
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 1855
Kapcsolódás – új tartalmakkal telt meg ez a szó az elmúlt hetekben. A kapcsolódások terepe megváltozott, hiánya, igénye megnőtt, fontossága felértékelődött. A körülöttünk élőkkel gyakrabban, szorosabban, a távolabb lévőkkel más, új módokon igyekszünk kapcsolódni. Talán mindannyian érezzük, hogy ebben a megváltozott helyzetben a kapcsolataink azok, amelyek valódi megtartást, erőt, segítséget jelentenek. A kapcsolatunk elsősorban önmagunkkal, a családunkkal, barátainkkal, a környezetünkkel.
Hiszen valóban, a jelenlegi, kihívásokkal teli helyzetben felértékelődik a kapcsolatok jelentősége. Az egyik oka ennek, a legszembeötlőbb, hogy erőteljesebben megtapasztaljuk a hiányát. Sokféle kapcsolódás, ami átszőtte a járvány előtti életet, nem lehetséges, nem kivitelezhető. Baráti és munkahelyi találkozók, családi összejövetelek, közös ünnepek vagy gyászalkalmak maradnak el, vagy valósulnak meg nagyon más formában.
Ugyanakkor éppen a jelen, kihívásokkal teli helyzetben mutatkozik meg, hogy a társas kapcsolódásra való igény milyen elengedhetetlen alapszükséglete az emberi létezésnek, fejlődésnek: szinte soha nem tapasztalt módon alakul az összefogás, a különböző közösségi kezdeményezések, az egymásra figyelésnek új formái jelennek meg, és terjednek villámgyorsan, éppen a felgyorsult kapcsolódási eszközöknek köszönhetően.
Talán ez is mutatja számunkra, hogy az emberi kapcsolatok értéke minden anyagi, gazdasági értékszámításon felül áll, és olyan helyzetekben képes megtartó, védelmező, vigasztaló, felemelő, gyógyító kezet nyújtani, amikor más eszközök kudarcot vallanak. Arra is hív bennünket ez az időszak, hogy megvizsgáljuk a saját kapcsolatainkat, és feltérképezzük azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével ápolhatjuk, javíthatjuk, mélyíthetjük őket, kifejezhetjük, hogy milyen fontos értéket képviselnek a számunkra.
Miért is fontosak a kapcsolatok az ember életében?
- Nehéz időkben támaszt nyújtanak, hiszen megtartó közeget alkotunk egymás számára;
- bizalommal teli kapcsolatban megosztani a nehézségeinket – az egyik leghatékonyabb megküzdési mód;
- az erős társas támogatottsággal rendelkező emberek bizonyítottan egészségesebbek;
- szeretni és szeretve lenni – alapvető szükségletünk és ezt is társas kapcsolódásokban tudjuk leginkább megélni;
- segíti a problémamegoldó képességünket, ha többekkel át tudunk beszélni egy-egy nehéz helyzetet, hiszen a különböző látásmódok és szempontok gazdagítóan hatnak a saját megküzdési repertoárunkra is;
- “Megosztott öröm – dupla öröm, megosztott nehézség – félnehézség” – fogalmazza meg a mindannyiunk által megtapasztalt igazságot ez a közmondás;
- saját szorongásunk és félelmeink is csökkennek, amikor másokat tudunk vigasztalni vagy kísérni a saját nehézségeikben;
- a támogatottság érzése segít minket a kitartásban és céljaink elérésében;
- motiváló, inspiráló, lelkesítő egymás mellett állást tudunk megtapasztalni általuk.
Mit tudunk tenni kapcsolataink ápolásáért?
- Szánjunk időt egymásra, hallgassuk meg a másikat és osszuk meg a saját gondolatainkat is.
- Dicsérjük meg, fejezzük ki elismerésünket, megbecsülésünket.
- Érdeklődjünk a másik iránt.
- Idézzünk fel közös örömteli emlékeket.
És néhány tipp a karantén idejére:
- Küldjünk egymásnak üzenetet – csak úgy. (Gondoltam rád, legyen szép napod!)
- Videochaten hívjuk egymást, hogy minél élőbb legyen a találkozás.
- Osszunk meg egymással érdekes, értékes, vicces tartalmakat a figyelem jeleként.
- Vegyünk részt közösen online koncerten vagy előadáson és utána beszélgessünk róla.
- Vacsorázzunk együtt az online térben, amire akár együtt is készülhetünk.
- Szervezzünk közös sütisütést egy online alkalmazáson keresztül.
A jelen helyzetben más, az eddigiektől eltérő módon ugyan, de talán gyakrabban és új mélységben, új formában találkozhatunk, ami biztosan gazdagítani fogja a kapcsolatainkat és a közös élménytárunkat.